𝙻𝚘𝚗𝚎𝚕𝚒𝚗𝚎𝚜𝚜 ||𝙲𝚑𝚊𝚛𝚕𝚎𝚜 𝙻𝚎𝚌𝚕𝚎𝚛𝚌|| 𝚋𝚎𝚏𝚎𝚓𝚎𝚣𝚎𝚝𝚝✓

|🅴🅿🅸🅻🅾🅶🆄🆂|

×Évekkel később×

Szinte megszámlálhatatlan dolog történt az elmúlt években. Sosem gondoltam volna, hogy az életem ilyen nagy fordulatot vesz, ám megtörtént. Miután Charles megkérte a kezem, gőzerővel rendeztük az esküvőt, amit a folyamatosan növekvő pocakom miatt a szülés utánra terveztünk. Miután kiderült eljegyzésünk és a terhességem a média napokon keresztül rólunk beszélt, ami ellen nem tettünk semmit sem. Ugyanis őszintén, örültem, hogy a címlapokon mi szerepeltünk. Valamelyik képen ölelkeztünk, sírtunk, de akadt olyan is, amelyiken Charles épp előttem térdel, és megkéri a kezem.

Charlotte volt az egyedüli aki tudott a terhességről és a leánykérésről is ugyanis én bíztam benne, így elmondtam neki, Charles pedig szeretett volna tanácsot kérni a gyűrű miatt ezért felkereste őt. Így visszagondolva érthető, miért volt a kezében az a hatalmas fényképezőgép. Mivel Charlotte egy rakat képet csinált, kinyomtattuk azokat, hogy aztán belerakjuk őket az első közös albumunkba.

Az esküvő tervezése nagyon elvette azt a kevés szabadidőnket is, ami egyébként lett volna. Mivel Charles ritkán volt szabad ellenben velem, a szervezés nagyja rámhárult, ám én egyáltalán nem bántam. Egy év után sikerült megalkotnom a számunkra tökéletes esküvőt, amire mindig is vágytam. Természetesen Charles véleményét is kikértem, viszont állítása szerint ha nekem tökéletes, akkor neki is az lesz.

Mivel a hasam a terhesség miatt folyamatosan nőtt, nagyon nehéz volt a dolgom. Az utolsó hetekben nem repülhettem, így még előtte hazautaztam Charlessal az oldalamon Monacoba. A pilóta engedélyével beköltöztem az eddig magányosan álló házába, amibe habár nehézségek árán, de sikerült életet csiszolnunk. Így terhességem utolsó heteit abban a házban töltöttem, Charlotte-al az oldalamon, aki minden egyes másodpercen figyelt rám, és teljesítette kívánságaim. Hatalmas bánatomra Charlesnak a futamok miatt el kellett utaznia, viszont lelkemre kötötte, hogy azonnal szóljak neki, hogyha megindul a szülés, és ő az első repülővel hazautazik.

Sosem gondoltam volna, hogy ennyire nehéz a szülés. Amikor elfolyt a magzatvizem nem tudtam mit csináljak. Teljesen bepánikoltam és ordítoztam az épp vacsorát főző Charlottenak, hogy azonnal jöjjön ide, mert beindult a szülés. Attól a pillanattól kezdve elindult az igazi cirkusz. Mivel Charlotte régebben letette a jogsit azonnal készítette a kocsit, hogy a legközelebb lévő kórházba vigyen. Láttam rajta, hogy nem tudja mit csináljon, annyira pánikolt. Sajnos ez engem is pánikolásra késztetett, ami begyorsította a szülést. Az orvosoknak nagyon kellett kapkodniuk a kórházban, ugyanis majdnem késve érkeztünk be oda hála a dugónak, ami délután óta tartott Monte-Carlo utcáin.

Sosem éltem még át ehhez fogható fájdalmat, amit a szülés közben. Könnyeztem, nevettem és csapkodtam. Szerencsére volt ott egy szülésznő, aki folyamatos viccekkel próbálta elterelni figyelmem a fájdalomról, azonban mikor nyomnom kellett egyet, megfeledkeztem mindenről és mindenkiről, csupán a fájdalom lebegett szemeim előtt.

Viszont amikor meghallottam, hogy felsír a gyerekem sosem érzett megkönnyebbülés suhant végig testemen. A tudat, hogy egészségesen született meg a babám, örömmel töltött el. Charles a szülés végére ért be, ugyanis hajnali kettőig elhúzódott, mivel a baba nem nagyon akart kijönni. Miután barátom is megérkezett, vörösre szorítottam kezét, amit ő szó nélkül tűrt. Miután Charles elvágta a köldökzsinórt, kezembe adták a babám.

Nem akartuk tudni, hogy lány vagy fiú lesz. Teljesen meglepetésnek szántuk magunknak, így hatalmas boldogsággal töltött el minket, amikor az egyik orvos kijelentette, hogy kisfiú. Charlessal megbeszéltük, hogyha fiú lesz, akkor Hervé Jules Leclerc lesz a neve, ezzel tisztelegve halott apukája és keresztapja előtt. Charles könnyező szemekkel pillantott Hervé szemeibe, amik zöldesbarna színnel lettek megáldva. Teljességgel olyan érzés volt, minthogyha a kicsi Charlest tartanám kezeim között. De nem, ugyanis ő a közös szerelmünk gyümölcse, és abban a pillanatban ha lehet, mégjobban beleszerettem a mellettem guggoló férfiba. Ugyanis miatta tarthatom kezemben életem második értelmét, a gyöngyszemet, amit a fiamnak nevezhetek.