𝙻𝚘𝚗𝚎𝚕𝚒𝚗𝚎𝚜𝚜 ||𝙲𝚑𝚊𝚛𝚕𝚎𝚜 𝙻𝚎𝚌𝚕𝚎𝚛𝚌|| 𝚋𝚎𝚏𝚎𝚓𝚎𝚣𝚎𝚝𝚝✓

|🆃🆆🅴🅽🆃🆈-🅾🅽🅴|

Vallomás

Lábam földbegyökerezett, miközben tekintetem rajta tartottam. Rám pillantott, habár tekintete sötét volt, mintha egy fekete lyuk tanyázna benne.

-Miért jöttél ide? Azt mondtam, hogy egyedül szeretnék maradni

Ajkait összébb húzta, majd ismét a fényképre összpontosított - Ezt mondod, mégis a szíved mélyén örülnél, ha melletted lenne valaki, igaz? Hiába mondod azt, hogy rendben vagy, mások ezt elhiszik, és te csak szenvedsz. Charles, én szeretnék rajtad segíteni - lassan, de közelebb lépkedtem hozzá - Gyerek voltam - kezdtem bele - mégis tudtam, hogy valami nincs rendben. Szorongtam. Az oviban szinte naponta sírtam valamin. Bőgőmasinának hívtak, de az okát nem tudták. Nem tudták, hogy igazából utálnak engem. Anyukám és a testvérem is. Apukám... - Charles rám nézett, megálltam - ő.. Sokszor hozzám nyúlt, úgy. Kicsi voltam, nem tudtam ennek a jelentőségét. Ahogy teltek az évek, rájöttem, hogy ez nem normális. Elmondtam anyának, de ő... Azt mondta, hazudok. Szemembe vetette, hogy hazudok. Egyedül a mamám volt az, aki szeretett, teljes szívéből. Benne bíztam meg egyedül, nem neki bármit, bármikor elmondhattam, és mindig meghallgatott. Sokkhatásként ért az, amikor anya azzal fogadott egyszer, hogy a mama meghalt - ismét közelebb mentem hozzá, Charles csendben hallgatta mondandómat - A temetésén nem sírtam. Emlékeztem arra, hogy megígértette velem, hogy a temetésén nem fogok sírni. Egy nappal később, minden kijött belőlem - mikor kellő távolságban voltam, ránéztem a képre, amin Charles, és egy hozzá hasonlító fiú volt. Jules lehetett az. Hatalmasat nyeltem - Apámra visszatérve.. Nem hagytam neki később, ezért abbahagyta. De így évekkel később is tökéletesen bennem van az emlék - hunytam be szemeim egy pillanatra - Sosem értettem, mi a baj velem. Miért gyűlöl a családom? Minden egyes nap feltettem ezt a kérdést, és sosem kaptam rá választ. Kisgyerekként azt hittem, velem van a baj, ezért megpróbáltam változtatni. De semmi se jött be, ezért elfogadtam, hogy a családomra nem számíthatok - Charles mellett álltam, tekintetét felemelte rám - Rajtam nem segített senki, viszont és szeretnék rajtad segíteni, Charles - ültem le mellé, ő egész végig engem nézett

-Jules a keresztapukám volt. Tökéletes kapcsolatunk volt, sok mindent együtt csináltunk így négyen. Ő volt az, akivel először láttam Maranellot, a Ferrari-telephelyét - mosolyodott el halványan - Akkor eldöntöttem, hogy a saját erőmből a Ferrarival akarok versenyezni az F1-ben. Mikor Julest 2011-ben tesztpilótának szerződtették, büszke voltam rá - pillantott a kezében szorított képre - 2014-ben a Japán nagydíj elvett tőle mindent - simított végig a mosolygó Jules arcán - 285 napig volt kómában, 285 napig hagyott minket kétségben. Reménykedtünk benne, hogy egy nap kapunk egy telefonhívást, hogy Jules felkelt a kómából. Helyette viszont a halála fogadott. Ilyen hosszú küzdelem után meghalt - egy könnycsepp hullott a fotóra

Nem válaszoltam neki, csak egy hirtelen mozdulattal átöleltem. Charles körém fonta karjait, éreztem, ahogy egy könnycsepp esik hátamra, amit több követ.

2019 szeptember 22

Boldog szülinapot Tonio! 💔💔🖤