𝙻𝚘𝚗𝚎𝚕𝚒𝚗𝚎𝚜𝚜 ||𝙲𝚑𝚊𝚛𝚕𝚎𝚜 𝙻𝚎𝚌𝚕𝚎𝚛𝚌|| 𝚋𝚎𝚏𝚎𝚓𝚎𝚣𝚎𝚝𝚝✓

|🆃🅷🅸🆁🆃🆈-🆃🆆🅾|

Megváltozott a 3 év alatt?

Idegesen járkáltam fel s alá a hosszú folyosón, várva hogy bármi választ kapjak Roreral kapcsolatban. Már fél órája élesztik, és egyre jobban aggódok emiatt. Arthur és Charlotte egymás kezét szorongatva ülnek, míg Lando, aki azonnal idejött mikor megtudta a hírt a fejéből kinézve dől neki a falnak. Kínos csend szinte felemészt, az érzés ami bennem kavarog szinte leírhatatlan.

Abban a pillanatban, amikor megtudtam hogy újra kell éleszteni Auroret a fülem sípolni kezdett, majd a világ szinte eltűnt előlem, és mintha egy fekete burokban lettem volna. Egy burokban, ami elszakít az összes szerettemtől, lepergett előttem Jules, apa és Hubert is. Amióta anya is rossz passzban van úgy érzem egy csődtömeg vagyok, hiába nem tehetek róla. És bár igaz, az eredményeim nem ezt mutatják, mégis ez a helyzet.

Egy apró köhögés után megálltam, majd Landora emeltem tekintetem, aki üveges tekintetét nem akarta leemelni a falról. Tarkómat megdörzsölve odaléptem mellé, majd kezem vállára tettem. Ijedten kapta fel rám tekintetét, szeme enyhén csillogott az elfojtott könnyektől

-Van valami hír? - kérdezte halkan, enyhén reménykedve

-Nincs még - emeltem el tekintetem róla - Veled minden oké? Elég sápadt vagy - pillantottam rá ismét másodpercekkel később. Az emberek mit sem foglalkozva velünk sétáltak mögöttünk, volt, hogy messzebbről sírást is lehetett hallani, ami miatt a szívem szorult össze mindig

-Úgy hiszem kettőnk közül te vagy az, aki rosszabb állapotban van - nézett végig arcomon - Már bocsi, de a szemed is elég táskás

-Megesik - vontam vállat - Amúgy te vagy az, aki kiskorában is már ismerte őt -jegyeztem meg

-Az lehet, de nálam csak az az Aurore maradt meg. Nem tudom, milyen volt a baleset előtt, és lehet nem is fogom megtudni - hunyta be szemét - Olyan fura... Pont az én Auroreomat nézted ki magadnak. Óriási a világ, olyan sok lánnyal, te mégis őt nézted ki magadnak... Szinte hihetetlen - nevetett kínosan - Köszönöm..

-Mit? - kérdeztem meglepetten

-Hogy vigyáztál rá, mégha nem is olyan sokáig - ölelt meg hirtelen, kissé sokkolva ölelte vissza - Már kiskorában is könnyen sebezhető volt - engedett el

-Hidd el, lesz alkalmad bármit mondani neki - álltam mellé, hogy én is a falnak dőljek

-És mi van, ha nem lesz? - pillantott rám

-Lesz. Érzem hogy lesz, és kész. Muszáj, hogy legyen - szorítottam ökölbe kezem

-Maguk Aurore Roux hozzátartozói, igaz? - tekintetem azonnal a hang irányába kaptam, a főorvos Arthurék előtt állt

-Igen, van valami fejlemény vele kapcsolatban? Életben van? - pattant fel Charlotte, majd egy másodperccel később Arthur is

-Igen, van. A jó hír az, hogy az újraélesztés sikeres volt, így Aurore továbbra is köztünk van - mondta boldogan - Tudom, hogy szinte a leghosszabb fél óra volt ez számukra, viszont szeretném megkérni önöket, hogy a mai nap folyamán ne menjenek be hozzá, Aurore érdekében. Este átszállítjuk az intenzív osztályra, holnap ott ismét látogathatják őt

-Ez a jó hír.. - lökte el magát a faltól Lando, példáját követve én is - Mi a rossz hír? - szegezte tekintetét az orvosra

-Aurore továbbra sem kelt fel a kómából, ez az egész eléggé legyengítette a szervezetét, így kevesebb esély van arra, hogy például ezen a héten felébredjen. Nem értjük hogy történhetett ez az egész, főleg hogy már jobb állapotban volt, mint eddig - nézett megértően rám, majd Landora - Ez persze nem azt jelenti, hogy semmi esély sincs természetesen

-Hallottam olyat, hogy a kómában lévő emberek érzékelik a külvilágot... - szólalt meg Charlotte - Nem lehet, hogy valami olyat hallott, ami miatt úgy érezte nincs miért maradnia?

-Érdekes feltevés.. - gondolkozott el a főorvos

-Nem volt nála valaki, aki eddig nem volt itt? - húztam fel szemöldököm

-Most hogy mondod, reggel bejött hozzá egy férfi, azt hittem egy régi ismerőse, akárcsak Lando - szorította meg mappáját, ami nem értettem hogy került hozzá, hiszen 5 perccel ezelőtt még Aurore életéért küzdött - De elég kevés az esélye hogy így történt, nem szabad rögtön ilyenekre gondolni - köszörülte meg torkát

-Matheo...? - kérdezte mellettem Lando

-Nem hinném, egyszer sem jelentkezett a 3 év alatt, szerintem nem most fog életjelet adni magáról - rázta meg fejét kétkedve Arthur

-Remélem nem ő van a dologban, egyáltalán nem hiányzott innen - fordultam a műtő felé

-Lehet, hogy megváltozhatott a 3 év alatt, Charles - tette vállamra kezét Lando - Reménykedjünk benne, hogyha ő is az, nem akar rosszat. Sőt, az is lehet hogy egyáltalán nem is arról van szó, hogy itt van

-Miért vagy ebben biztos? Ha nem is erről van szó, akkor sem nyugtató, hogy Aurore ilyen állapotban van - pillantottam hátra rá

-Nem tudom Charles, nem tudom - rázta meg fejét

-Mi van ha Aurore azután lett rosszul, hogy Matheo itt volt? - léptem oda az ablak elé, ami immár belátást engedett Aurorera - Ha valami olyat mondott neki, ami felkavarta őt? Mi van, ha elmondta neki a pletykákat? Hogy lemondok róla? - tettem kezem az üvegre, majd óvatosan végigsimítottam azon

-Nyugi, Charles. Nézd pozitívan, Aurore még él, és semmi bizonyíték arra, hogy Matheo itt volt - mondta Arthur

-Tudom, de bennem van a félsz, hogy mivan, ha mégis ő volt az - hunytam be szemem, miközben homlokomat enyhén az üvegre hajtottam

2019 november 18

Embereeek, kezdek kifogyni az ötletből, hogy mi legyen amíg Aurore kómában van, úgyhogy ha valakinek van bármi ötlete azt hatalmas örömmel hallgatom privátban 😂😅❤️