𝙻𝚘𝚗𝚎𝚕𝚒𝚗𝚎𝚜𝚜 ||𝙲𝚑𝚊𝚛𝚕𝚎𝚜 𝙻𝚎𝚌𝚕𝚎𝚛𝚌|| 𝚋𝚎𝚏𝚎𝚓𝚎𝚣𝚎𝚝𝚝✓

|🆃🅷🅸🆁🆃🆈-🆃🅷🆁🅴🅴|

Komolyan ilyen bolond vagy, vagy csak tetteted?

Lábaimmal idegesen doboltam, miközben a hamburgereimre vártam. Az emberek hangos morajjal beszélgettek egymással, a legtöbben észre sem vettek engem, egy-két bátor ember jött csak oda hozzám hogy képet vagy aláírást kérjen tőlem. A tegnapi nap után hazamentem, annyira fáradtnak éreztem magam, hogy azonnal az ágyba dőltem, hogy kipihenhessem magam. Az eső úgy esett, mintha dézsából öntenék, ami lerombolta a reggel még viszonylag tökéletes kedvemet. Komor, közben mégis vidám hangulat uralkodott a kajáldában, hiszen sokan szitkozódva jöttek be, nem számítva az esővel, de voltak, akik mosolyogva beszélgettek az előttük ülővel. A telefon csörgése térített vissza, fejemet enyhén megrázva vettem fel, miután tudomásul vettem, ki hív

-Charles, hol vagy? - Arthur hangja másabb volt, mint szokott, pontosan olyan, amikor valami baj van vele

-A kajáldában, tudod, ahol régen mindig együtt lógtunk - magyaráztam, miközben a hamburgereimért mentem. Rámosolyogtam a fiúra, aki mosolyonat viszonozva elfogadta a pénzt, a hamburgereket pedig odaadta a visszajáróval együtt - Miért?

-Odamegyek, beszélnünk kell - ezzel kinyomta. Kíváncsian ültem vissza a helyemre, fogalmam sem volt, mit szeretne mondani. Enyhén sejtettem, hogy talán Charlottehoz van köze, hiszen mostanában - inkább azóta, mióta járnak - sokat veszekednek. Képesek apró kis dolgokon is összekapni, és ez eléggé rossz hatással van a kapcsolatukra. Már többször szakítottak, viszont eddig mindig visszataláltak egymáshoz, de senki sem tudja, meddig fogják ezt így folytatni.

Pár perccel később észrevettem belibenni az ajtón Arthurt, aki azonnal kiszúrt engem, hiszen a szokásos helyünkön ültem. Hatalmas léptekkel közelített meg, majd nagy lendülettel vetette le magát a székre, fejét kezébe temette

-Miert vagyok ilyen balfasz? - mormogta alig hallhatóan

-Charlotte? - kérdésemre Arthur aprót bólintott, fejét felemelte kezéből, láttam, hogy kétségbeesett volt - Most mi történt? - toltam elé az egyik hamburgert

-Igazából még én magam sem tudom, csak valamiért veszekedni kezdtünk és azzal fenyegetőzött, hogyha ezt nem hagyom abba szakít velem, én meg mire észbe kaptam volna a fejéhez üvöltöttem, hogyha nem vagyok neki elég, akkor menjen vissza az előző pasijához, aki bántotta őt - temette ismét fejét tenyere közé

Hatalmas levegőt vettem, hogy le tudjam magam nyugtatni. Tudta. Tudta, hogy Charlotte mit élt át, hiszen ő maga mesélte el neki, mégis ezt vágta a fejéhez, így már sejtettem, hogy mi lett a vége ennek a veszekedésnek. Viszont ezzel Arthur túl messzire ment, és van rá esély, hogy Charlotte ezt nem fogja neki megbocsátani.

-Mit reagált rá Charlotte? - kérdeztem rá óvatosan

-Felpofozott, majd sírva elszaladt - dőlt hátra a széken - Igazából szerintem ezt elcsesztem, de úgy kurvára, igaz?

-Ezúttal igazat adok, bocsi tesó. Ezt tényleg elcseszted - fogtam fejem - Olyan sokszor vesztetek már össze, de ezúttal tényleg megértem Charlotte-ot, hogyha szakítani akar veled - haraptam bele a hamburgerbe - Tudod, hogy mit élt az mellette Charlotte

-Tudom hát - vette kezébe ő is az ételt - Csak úgy kicsúszott a számon, és mire észbe kaptam volna már sajgott az arcom a pofontól, amit kaptam - most, hogy jobban szemügyre vettem Arthurt, halványan láttam Charlotte tenyerének a körvonalát, biztos voltam benne, hogy még enyhén, de fájhat neki

-Elég erőset kaphattál - húztam össze szemeimet - Miért nem futottál utána? - néztem fel rá

-Ez egy nagyon jó kérdés - bólogatott elgondolkodva - Most hogy mondod, annyira nem lett volna hülyeség, de ami először eszembejutott, az az volt, hogy felhívjalak téged - nevetett kínosan, fáradt sóhajt hallatva hajamba túrtam

-Eskü néha hülyébb vagy a 18 éves szőke lányoknál, akik úgy nőttek fel, hogy anyuci apuci megvesz mindent - dörzsöltem meg homlokomat

-Ennyire baj, hogy te jutottál eszembe először?

-Igen! - vágtam rá kicsit hangosabban

-Jó, beismerem tényleg hülye döntés volt, de akkor nem jutott eszembe más hirten, most meg már késő ezeket mondani, hiszen változtatni nem tudok rajta - forgatta meg szemeit

-Komolyan ilyen bolond vagy, vagy csak tetteted? - ütöttem meg két oldalt az arcát - Hahó, talán hívd fel, és beszéld meg vele?

-És szerinted fel is veszi? - jegyezte meg, fáradtan sóhajtottam egyet

-Akkor talán keresd meg?

-Nagyokos, szerinted meg fogom találni Monacóban? - vakarta meg tarkóját

-Csak tudod, hova szokott menni, hogyha valami baja van, nem? - Arthur elgondolkodó arccal nézte az asztalt, majd hirtelen felpattant

-Köszi tesó a segítséget, imádlak! - vetette oda gyorsan, majd az ajtóhoz szaladt, hogy kimenjen a szakadó esőbe

2019 december 15