Destiny VI - Az új Végzet [✔] {Javításra vár}

~6.0~

Jackson

Lassan négy év telt el, amióta Desmond elhagyott minket. Az elején Wonhoékkal a rendőröket hibáztattuk, mivel miattuk történt az egész. Ők nem voltak képesek megtalálni a tettest, amiért Desmond segítségét kellett kérniük. Miattuk és a tehetetlen orvosok miatt halt meg. De mivel Desmond meghalt az eszméletét vesztett Kayna eltűnt, Bewitcherből pedig csak homok maradt.

Mindhármukat eltemettük ott, ahol legelőször találkoztak Kaynaval. Koreában a fűzfák körében, a hatalmas vérvörös fűzfa szigetén.

És most négy év után meglátogatjuk őket, hogy friss virágot vihessünk és ott lehessünk velük. Az elején borzasztóan megviselt minket, ahogyan a gyerekeket is. Mondtuk nekik, hogy legalább egyszer menjenek ki hozzájuk, de azt mondták, ha kimennének képesek lennének utánuk menni. E szavaik után megtiltottam nekik, hogy csak egyszer is oda menjenek. És ezt csakis azért tettem meg, mert tudtam jól, hogy valóban megtennék.

***

Wonho leállította az autót a ház előtt, mire mindhárman kiszálltunk. Én nálam volt Desmond és Bewitcher csokra, Hoseoknál Kaynaé, és Wonhonál pedig Nayna csokra. Ő neki nem csináltunk külön követ, hanem Kaynaén van megemlítve. Nem tudjuk biztosra, hogy ő is meghalt, vagy ott maradt a Múlt fogságában, de mivel ők hárman összeköttetésben voltak. Jobbnak láttuk, ha rá is megemlékezünk.

Mindhárman besétáltunk az erdőbe, ahol a két fűzfa takarta az ösvényt. Már nem volt védőburok, hogy megvédje magát Kayna, ezért bárki bemehetett. Őszintén megmondva négy év alatt se tudtam rendesen kiheverni Desmond halálát. Persze Wonho és Hoseok pár hete elkezdtek randizni valakikkel, de nem haragudtam rájuk. Nem maradhatnak örök életükre egyedül, és ezt Desmond se nézné jó szemmel. Ettől függetlenül nem egyszer történt meg, hogy egymás karjaiban kerestük a menedéket.

Sóhajtva húztam szét a fűzfa ágait és beléptem az ösvényre. Amióta nincs Kayna se Desmond még a nagy fűszálak se táncoltak. Mintha ők is örök álomba szenderültek volna, de ezen a napon valami szokatlan volt.

- Ne nézd a fűszálakat - félszemmel Hoseokra néztem. - Attól, hogy táncolnak még nincsen semmi, mivel kint is szellő van. - Aprót bólintottam. Elszakítva a tekintetem a táncoló fűszálakról követtem őket a már élettelen fűzfákig. Ami két élő fűzfa volt, szintén aludtak. Nem nyíltak szét előttünk mint régen.

Még ha Hoseok azt is mondta én mégse tudtam szemet hunyni a fűszálakon. Minduntalan rájuk tévedt a tekintetem, és talán ez miatt lehetett, hogy Wonho hátának ütköztem.

- Mi a baj? - néztem rá, de ekkor pillantottam meg valamit. Az eddig élettelen ágak szétnyíltak, akár a nagy függönyök. - Fűszálak se véletlen éledtek fel. - Mindketten rám néztek, majd a kezüket felemelve előre mutattak, amin a szemöldökeim ráncoltam. Wonho mellé lépve arra néztem amerre mutattak, és megpillantottam valakit, pontosítva valakiket.

Egy fekete tigris épp akkor mászott ki a vízből, közben valakit a ruhája gallérjánál fogva húzott. A férfi eszméletlen volt, de amint száraz földre ért a tigris kiejtette a szájából a ruhát. Lihegve felemelte a fejét, majd ahogy ránk nézett fenn akadtak a szemei és elterült a férfi mellett.

🍁

Ez volna a prológus, ami remélem elnyerte a tetszéseteket.❤