Destiny VI - Az új Végzet [✔] {Javításra vár}

~6.19~

Jackson

Mama.. Mamának hívott. Egy nő lettem.. Mégis miért?!

Csak sóhajtva néztem, ahogy Desmond a házban óvatosan letette a kislányt. Zarwuint jobban húzva magához körbe nézett, majd rám és újra körbe.

- Keresel valakit? - kérdeztem. Garak, Sysy, Roxy és Dessi a kanapé mögül nézték az új jövevényt, aki figyelemre se méltatta őket.

- Hol van Won mama és Hopi mama? - kérdésétől a szívem kihagyott egy ütemet.

- Won mama? Hopi mama? - bólintva fordult Desmond felé. - Miért lennének itt? - Értetlenkedett.

- Met együtt vagytok egy egész - ezt úgy mondta ki, mintha magától értetődő lenne.

- Ha te írtad a könyvet, akkor tudod. Nem igaz? - nézett le rá Desmond. Olyan tekintettel, amitől a kislány egyet hátrébb lépet. Lekonyult a szája, szemeibe könnyek szöktek.

- Te hülye! - kiabáltam és tarkón vágtam. Tch hanggal elfordult, de a fejemet rázva a kislányhoz léptem és leguggoltam hozzá. - Ne is foglalkozz vele. - Mosolyogtam rá. Zarwuint kiengedte a kezei közül és már hüppögve törölgette a szemeit. - Gratulálok. Megsirattad - néztem fel Desmondra. Nem is nézve ránk összefonta kezeit a mellkasa előtt.

- Bocsánat - hüppögte, amire már félszemmel ránézett. - Én csak azt szeettem volna, hogy a növéeim büszkék legyenek jám. - És ezzel felzokogott. Vállainál fogva magamhoz húztam, mire kicsiny kezeivel átölelte a nyakam jobban bújva hozzám.

- Szóval Kayna és Nayna a nővérei - sóhajtott Minzhu. Kicsivel a kezemben felálltam és a konyhába sétáltam, de még villámló szemekkel néztem Desmondra. Persze csak vállat rántott, ami felidegesített.

Konyhában összeütöttem gyors valami ételt, de amilyen mosollyal ette az meglágyította a szívemet. Desmond még csak be se nézett, hanem Minzhuékkal a nappalibban Wonho ügyét beszélték. Nem is azt mondom, hogy ne beszéljék meg, de igazán bocsánatot kérhetne. Mégis csak arról a kislányról van szó, aki egyébként a lelkéhez van kötve.

- Mama - halk motyogásra felé néztem. - Papa haagszik..? - Kérdezte ismét könnyes szemekkel. Sóhajtva közelebb sétáltam hozzá, és leültem mellé, mire rám emelte könnyes szemeit.

- Tudod neki még szokatlan ez az egész - egyik kezemmel a fejére simítottam. - Nem nagyon mutatja ki a valódi érzelmeit, és elég bunkó tud lenni. De meg fog feléd változni a viselkedése, hidd el. - Mosolyogtam rá. Egyáltalán nem hitte el a szavaimat, tisztán láttam rajta. Az első könnycsepp kigördült, de nem zokogott fel, csak az asztalt bámulta. Ilyenkor mégis mit lehet tenni? Desmondnak kellene vigasztalnia, és nem nekem.

- Még nevet se adna nekem - suttogta az ujjait tördelve. Mozgásra a konyha ajtó felé néztem. Ott állt mellkasa előtt összefont kezekkel, szemeivel a kislányt nézte. Láttam, hogy megfeszülnek az izmai, még oldalra is nézett, ettől függetlenül félszemmel figyelte.

- Miért hívod mamának Jacksonékat? - hangjára rögtön felkapta a fejét. - Nos? - Nézett a kislány szemeibe, de erre én is őt figyeltem.

- Met ők azok, akik a passzív fél, nem igaz? - ezt olyan ártatlan arccal mondta, hogy az én állam a földet verdeste.

- Honnan tudsz te ilyen szavakat? - hitetlenkedett Desmond. Még könnyes volt a szeme, de kisebb mosollyal kihúzta magát.

- Négy éves vagyok máj.

- Persze, azért nem tudod kimondani az r betűt - gúnyos hangjára bevágta a durcát. - Szóval Jackson, Wonho és Hoseok azért mama, mert ők a lányok a szexben.