Destiny VI - Az új Végzet [✔] {Javításra vár}

~Extra I. - Babyboy és az Apucija..~

+18

Desmond

Grillezés késő estéig tartott, amit őszintén én élveztem. Túl rég volt már, amikor ilyen jól éreztem magam, és semmi miatt se kellett aggódnom. De az, hogy még el is takarítsak, na ahhoz nem fűlött a fogam. Persze csak azért, mert fáradt voltam már. Épp ezért eldöntöttük, hogy majd holnap eltakarítunk, így mindenki letusolás után ágyba bújt.

Fáradt voltam, túlságosan is, mégse tudtam aludni. Egyáltalán nem jött álom a szememre, bezzeg Bewitcher mellettem a hátán kiterülve szuszogott. Már-már hortyogott, ami miatt kezdtem nagyon irigyelni..

Sóhajtva felültem, s kitakarózva felálltam az ajtó felé sétálva. Halkan kinyitottam, s ugyan olyan halkan csuktam is be. Nem akartam, hogy miattam bárki is felébredjen, főképp a lányok ne. Lépcsőn lesétálva a konyhába lépdeltem, és a villany felkapcsolása után a hűtőben tej után kutattam. Jól emlékszem arra, hogy akkoriban az anyám képes volt meleg tejért felriasztani, mert nem tud aludni. Ha egy bögrével megivott utána egyre álmosodott, szóval hátha rajtam is segítene. Szerencsére volt tej!

Már a mikróba akartam tenni, amikor toppanások ütötték meg a fülemet. Értetlenül néztem hátra, de megdöbbenésemre Des sétált felém.

- Hát te? - érdeklődtem, közben a bögre tejemet betettem, s becsuktam a mikró ajtót. - Te se tu-

- Desmond - rekedt hangon a szavamba vágott. Rekedt hangját már többször is hallottam, és reméltem, ha kettesben maradunk egyszer se fogom. - Kérni akarok tőled valamit. - Lassan hátra néztem rá a vállam felett. - Csókolj meg - megrökönyödve néztem rá.

- Mi? Miért tenném? - értetlenkedtem. Közelebb sétált hozzám, de rideg arcát látva elkomorodtam.

- Le akarok veled feküdni! - nézett a szemeimbe.

- Hogy mit akarsz? - hitetlenkedtem.

- Jól hallottad - rideg hangjára azt se tudtam mit reagáljak.

- Te nem vagy normális! - sziszegtem. - Mégis miért tenném?! - Közvetlen elém sétált, s hangosan a mögöttem lévő konyhaszekrény ajtónak ütötte a kezét. Egyenesen a szemeibe nézve válaszoltam neki. - Nem.

- Te komolyan ellent mondasz nekem? - szavain felhúztam a szemöldökeim.

- Ellent? Mégis minek képzeled te magad? Mindketten ugyan azt a három férfit szeretjük, de ennyi. Biztos nem foglak megc- - még be fejezni se tudtam egyszerűen az ajkaimra hajolt. Ajkai forróak voltak, de hirtelen teljesen leblokkoltam. Őt nem is zavarta, csak mozgatta ajkait, s a konyhaszekrénynek passzírozott. Vad volt, mohó, mégis az ellenkezésemet a nyelve váltotta ki.

Hadakozni kezdtem, de semmit se értem el vele, s ekkor elfordítottam a fejem. Mindketten lihegve néztünk a másikra, mégis a szemeiben olyan vágy csillogott, amin nagyot kellett nyelnem.

- Nem vagy normális! - sziszegtem. - Ugyan úgy nézünk ki, te meg itt hadoválsz erről. Saját magaddal akarsz lefeküdni? - Kérdeztem.

- Nem saját magammal - rázta fejét. - Hanem veled. - Tüdőmben rekedt a levegőm, s Des ezt kihasználva újra megcsókolt. Átkarolta a csípőmet, és magához rántott, amitől mindketten felsóhajtottunk. Nem viszonoztam a csókját, mire ismét a konyhaszekrénynek passzírozott, s elválva tőlem a nyakamhoz hajolt. Olyan erősen megharapott, hogy felszisszentem és biztos voltam benne nyomot hagyott rajtam. Sőt éreztem, ahogy valami meleg folyik a bőrömön.

- Mégis mi bajod lett?! - hitetlenkedtem. Megtámaszkodott a konyhaszekrényen, amitől beszorultam. - Mit akarsz?

- Azt, hogy Apucinak hívj - felelte komoly ábrázattal.