Destiny VI - Az új Végzet [✔] {Javításra vár}

~6.5~

Jackson

Minzhu szavai újra és újra lejátszódtak bennem, akár egy magnó amit ismétlésre kapcsoltak. El se akartam hinni, amit mondott nekem. Az idegen férfi, aki Desmond valódi teste, nem tud haza menni? De..

- Akkor mi lesz így? - kérdeztem halkan a felemás szemekbe nézve. Szánakozó szemekkel elhúzta a száját. Persze, erre számíthattam. Ő maga se tudja mi tévők legyünk ezzel a helyzettel, hiszen ő neki is ugyan úgy nehéz, hogy az apját látja benne. És most kiderül, hogy még elmenni se tud.

- Remélem tudtok váltás ruhát biztosítani nekem, akár már most is - Desmond Koreai nyelvére tüdőmben rekedt a levegőm. Minzhuval együtt lassan a hang irányába néztünk, de ő úgy tett, mintha ez teljesen normális lenne. Ugyan olyan közömbös arccal nézett rám, mégis valami más volt.

- A-Azt mondta, hogy.. - Minzhu elkezdett dadogni.

- Tisztába vagyok vele, hogy mit mondtam. De ha már itt ragadtam, jobb ha tudjátok, hogy mindent értek - mosolygott Minzhura, majd rám. Ettől függetlenül az a mosoly egyáltalán nem kedves volt. - Szóval? - Felváltva nézett ránk, majd a tekintete megállapodott rajtam, amin hátra hőköltem.

- Apának a ruhái még meg vannak? - Minzhu kérdésére bólintottam.

- Nem engedem, hogy felvegye azokat - feleltem kimérten. Férfi felvont szemöldökkel nézett rám, mégse hátráltam meg. Ebben a témában semmit se fogok neki engedni, legyen akárki.

- Szóval ruha nélkül legyek? - kérdését hallva megrándult a szám sarka. - A te ruháid pedig kicsik lennének rám. - És megint elmosolyodott, de már lesajnálóan, amitől ökölbe szorultak a kezeim.

- Minzhu vesz magának ruhát, addig bírja ki - feleltem, és felálltam, hogy a konyhába mehessek.

- Tudod, - hangjára megtorpantam. Szemem sarkából láttam, hogy Jassa és Minzhu aggódó szemekkel néztek ránk felváltva. - attól, hogy jó segged van, még nem kell ennyire fenn hordani az orrod. - Szavai után kerekre nőtt szemekkel néztem rá.

- A seg- - még felháborodni se tudtam, annyira lesokkolt. Desmond sose beszélt így! Főleg nem velem! Férfi félmosollyal felállt a fotelból és felém lépdelt, amitől meglódult a szív verésem.

- Remélem nem baj, hogy megnéztem - ezzel a lépcső felé sétált. Még meg szólalni se tudtam.

- Mm, apu sok sikert - Minzhu és Jassa olyan gyorsan kiviharoztak, hogy még utánuk se tudtam szólni. Megint. Megint egyedül hagytak vele! És az állatjával, aki a fehér szemeivel csak bámult rám. Megköszörültem a torkomat és hátat fordítva neki a konyhába sétáltam. Bár a toppanásokat hallva tudtam, hogy követ, ami valamelyest feszélyezett engem. A férfi szavaitól még mindig alig tudtam ép elméhez jutni.

Nem tudom hogyan, de meg kell szabadulnom tőle, különben rossz vége is lehet ennek az egésznek. Amit egyáltalán nem akarok.

***

Míg én a konyhában tevékenykedtem és a vacsorát készítettem hallottam, hogy ő épp fürdik. Tudom, hogy túl ellenszenves vagyok vele, de véleményem szerint teljesen érthető a viselkedésem. Én vagyok egyedül vele egy házban, én látom, ahogy Des ruháit hordja. És még kitudja meddig, hiszen senki se tudja mi lesz ezek után.

Végleg itt marad velem egy házban? Vagy Minzhu és Jassa kitalálnak valamit, hogy minél távolabb kerüljön a családtól? Vagy ő maga fog elmenni innen? De hát hova mehetne? Ő neki ebben a világban léteznie se kellene.

Habár ebben hasonlítunk. Én sem mutatkozhatok az emberek előtt, hisz úgy tudják, hogy halott vagyok, ahogy Desmond is.

Fejemet rázva kezdtem bele a zöldségek feldarabolásába. Oly annyira belemerültem, hogy észre se vettem már rég mellettem áll. Csak egy gyors pillantásra méltattam, de még így is mire vissza néztem rögtön elvágtam az ujjam.