Destiny VI - Az új Végzet [✔] {Javításra vár}

~6.27~

Jackson

Nappaliban idegesen járkáltam. Tudtam, hogy Desmond a fűzfáknál van, ami miatt nem is aggódtam, de bántott, hogy csak úgy itt hagyott minket. Persze valahol számítani lehetett rá, de igazán megérthetne minket is. Mégis amikor Yejun Kayanaval sétált vissza már kezdett nem tetszeni a szituáció.

Vagyis nem az nem tetszett, hogy Hoseok kettesben van Desmonddal. Hanem az, hogy Hoseok lehet nem viselné jól azt, hogy Sang-Hee el akarja rabolni őt.

- Apu, kezdesz idegesíteni - Minzhu rideg hangjára nem is reagálva az ablakok felé fordultam. - Hoseok sokkal jobban tud reagálni, mint ti ketten.

- Befognád? - sziszegtem felé fordulva. - Nem igaz, hogy titeket nem zavar, hogy két ártatlan kislányt akar megölni!

- Úristen apu! - kiabálva felpattant a fotelból, amin mindenki döbbenten nézett rá. - Komolyan ennyire szűk látókörűek vagytok?! - Értetlenül néztem rá, majd Wonhora, de ő is értetlen volt. - Ezután a reakciója után ti valóban elhiszitek, hogy képes lenne gyilkolni előttetek? - kérdezte felváltva nézve ránk.

- Képes - sziszegtem. Hitetlenkedve csapta kezeit a combjaihoz, és bármi szó nélkül vissza ült. Újra az ablak felé néztem, ahol már megláttam őket. Desmond zsebre dugott kezekkel lépdelt Hoseok mellett, de ő a nyakán lévő fekete nyakörvet piszkálta. Szóval most már mindhármunkon van nyomkövető.

Végig követtem a szemeimmel ahogy besétálnak a házba, de amikor ránk néztek megtorpantak. Hoseok feltűnően feszült volt, amit megértettem, de azt, hogy Desmond miért érzelem mentes, már nem.

- Beszéljetek - mondta ki és ezután a lépcső felé sétált. Tisztán láttam, hogy nem fordult le balra, hanem egyenesen ment, vagyis a sötét szobába zárkózott. Klassz. Annyira megbántódott, hogy még a közös szobába se akar bemenni.

- Ne csak állj ott, gyere ide - Wonhora kaptam a tekintetem, majd Hoseokra. Maga elé bámult, amit látva elbizonytalanodtam. Közelebb sétáltam hozzá és a csuklóját megfogva a kanapé felé húztam. Egy szó nélkül tűrte, hogy leültettem Wonho mellé, én pedig mellé ültem még mindig a kezét fogva. - Elmondta? - Hoseok aprót bólintott.

- Nem azért nem szóltunk neked, mert semmit se jelentesz nekünk - lassan rám emelte a tekintetét. - Hoseok olyan dolgok fognak veletek történni, ami miatt még a legkisebb érintéstől is visszakozni fogtok. Mindketten nagyon jól tudjuk, hogy te is ijedős vagy, mint én. - Néztem a szemeibe. - Nem bántásból történtek ezek, hanem féltésből. Szeretünk téged - mosolyogtam rá. Kezemet lecsúsztattam a tenyerére és összefűztem az ujjainkat, amit Wonho is megtett.

- Tudom, hogy szerettek - suttogta. - De olyan érzésem volt erről az egészről, mintha kihagynátok. Hogy én már nem vagyok fontos annyira, hogy tudjak ezekről. Hiszen itt van Yejun, aki teljesen normálisan viselkedik Des mellett. - Említett elhúzta a száját.

- Nagy megtartás kell, hogy ne hívjam apának - motyogta lehajtva a fejét.

- Hiába, én egyszer annak hívtam - rántott vállat Minzhu. - Nem reagált rá semmit, tehát ha véletlen ki is csúszik nem fogja leszedni a fejed. - Mosolygott Yejunra, aki döbbent szemekkel nézett vissza rá.

- Komolyan? - kérdezte, mire Minzhu bólintott. Hoseok kisebb mosollyal hátra dőlt a kanapén, így lentebb csúszva fejemet a vállára döntöttem. Éreztem, ahogy az arcát a fejemnek döntötte, amin elmosolyodtam erősítve az ujjaim szorításán. - De akkor most nekem szólnom kell Jimin hyungnak, hogy figyelje meg Ki-Joont vagy hagyhatom, hogy Ji-yong hyunggal legyen?

- Hagyd - legyintettem. - Már mindannyian tudjuk, hogy mit akar Ki-Joon, csak azt nem mikor, hogyan. - Bólintva előre fordult. - Ez elég idegőrlő - sziszegtem.