Destiny VI - Az új Végzet [✔] {Javításra vár}

~6.20~

+18

Jackson

Fotelban ülve mosolyogva néztem Dest, és az ölében ülő kislányt. Desmond egyfolytában egy lánggal szórakoztatja, aminek könnyedén változtatja a színét. 

Őszintén még mindig döbbentő számomra, hogy ilyen szinten lehet az erőt használni. Persze tudtam, hogy Desnek is volt, de az, hogy ez a férfi ilyen könnyedén használja, döbbentő.

- Fehé! - kislány nevetve nézte, ahogy a sárga láng fokozatosan változott át fehérre. Bár én épp ez miatt láttam meg valamit, ami eddig egyáltalán nem volt Des kezén.

- Desmond - szólítottam meg. Kérdő tekintettel rám nézett, de addig távol tartotta kezét a lánykától. - Mióta hordasz te gyűrűt? - Mutattam a középső ujján lévő szürke gyűrűre.

- Oh, azóta amióta rajtad van a nyakörv - mondta ki teljes természetességgel.

- Mi? - hitetlenkedtem. Marokba zárta a kezét mire a tűz kialudt. Felém mutatta, amin ott virított fekete betűkkel a monogramom. J.W. - Mégis minek? - Értetlenkedtem.

- Megkocogtatod? - nézett a kislányra. Heves bólogatással magához húzta Desmond kezét és egy ujjával kétszer rákoppantott a gyűrűre. Csak értetlenül néztem az egészet, de alig pár másodperc múlva megszólalt egy kellemes női hang.

~ Mr. Tinytől három lépésre egy fotelban ül - kerekre nőtt szemekkel néztem a gyűrűre, majd Desre, aki elvigyorodott.

- Mama! - kislányra kaptam a tekintetem. - Menj távolabb. - Ujjongott és a konyha felé mutatott. Sóhajtva a fejemet ráztam, de felálltam és a konyha felé sétáltam. Megálltam az ajtóban feléjük fordulva. Lányka ismét megkocogtatta a gyűrűt.

~ Mr. Tinytől nyolc lépésre a konyha ajtóban áll - lesajnáló tekintettel néztem Desmondra. Kanapén hátra dőlve vigyorgott rám, amit látva megrándult a szám sarka.

- Komolyan bármit megtud mondani ez a vacak? - rángattam meg a nyakörvet.

- Bármit - bólintott.

- És ezt akarod rátenni Hoseokra és Wonhora? - bólintott. - Miért? - Egyik kezével a kanapé támlájára támaszkodott, de elfordította a fejét.

- Mert így tudni fogom, hogy hol vannak és mit csinálnak. Még azt is, ha Wonhon testi sértést követnek el - aprót bólintottam. - Ha nem tetszik levehetem. - Nézett rám. Alsó ajkamat harapdálva a nyakörvet piszkáltam. - Nos? - fejemet ráztam.

- Nem kell - motyogtam. Még felpillantani se mertem rá csak felsiettem a lépcsőn a szobámba, ettől függetlenül hallottam a kislány kuncogását.

Felmenekülve a szobámba sóhajtva rogytam az ágyamra elterülve. 

Mégis miért nem akartam? Felajánlotta, hogy leveszi, én mégse akartam. Miért?! Legalább nem tudná, hogy mikor mit csinálok. Persze nem az, hogy nem tetszik vagy valami, csak számomra szokatlan ez a nyomkövető nyakörv vagy micsoda. Bár ahogy arra gondolok, hogy milyen vágyakozással nézett rám, nem kell nagy gondolkozás az ellenkezésemre..

Újabb sóhajjal felültem, és felállva a szekrényemhez sétáltam. Vettem elő alvó ruhát és velük a kezemben átsétáltam a fürdőbe. Inkább veszek egy jó fürdőt, minthogy ilyen marhaságokon gondolkozzak, amikor minden kérdésemre saját magam tudtam válaszolni. Csak én nem akarom beismerni, pedig egyszer muszáj lesz.

Tudom, hogy bűn, hiszen ő nem idevalósi, sőt. Most már a kislány miatt még elmenni is el tud. Persze azt mondta, hogy nem menne el, de mégis ki ne akarna vissza menni abba a világba, ahol felnőtt? Ahol a valódi családja van? Csakis olyan nem menne vissza, aki utált a másikba lenni, de Desmond nem olyan.