Csak Te Kellesz [Larry Stylinson]

3.

Mikor magamhoz tértem egy idegen szobában találtam magam. A szoba falai fehérre voltak festve, volt egy fekete színű ruhásszekrény, egy fekete színű éjjeli szekrény és egy kétszemélyes ágy, amelyen én pihentem. Először azt hittem, hogy Niall mentett meg, de ez nem az ő szobája volt. Észrevettem, hogy valaki ellátta a sebeimet, amelyeket az a fickó okozott a késsel. Kicsit féltem, mivel nemtudtam, hogy hol és kinél vagyok, de egy kis bátorságot véve magamon, lassan felemelkedtem és elkezdtem az ajtó felé menni. Még éreztem a fájdalmat minden testrészemben, ezért elég lassan közelítettem meg az ajtót a falnak támasztva a kezem, hogy tudjam megtartani az egyensúlyom. Az ajtóhoz érve lassan kinyitottam és megcsapott egy finom rózsa illat. Óvatosan hagytam el a hálószobát és próbáltam megtalálni a megmentőmet. A lakás hatalmas volt. A hálószobával szembe volt egy vendégszoba, amiben egy éjjeli szekrény és egy két személyes ágy volt, jobbra tekintve pedig a fürdő ami a bejárati ajtó és a hálószoba között helyezkedik el. Volt egy olyan érzésem, hogy azonnal el kell hagynom ezt a lakást, de tudni akartam ki mentett meg és miért. A nappali felé vettem az irányt abban reménykedve, hogy ott találom a megmentőmet. Hát nem volt semmi értelme a reménykedésnek. A nappaliban senki nem volt, ahogy a konyhában sem. Egy üres lakásban voltam és egy kicsit furcsáltam is. Egy ember itt hagy engem a lakásában, egyedül, és nem fél attól, hogy mondjuk kirabolom? Nem mintha olyan ember lennék, de ez akkor is fura volt. A házat viszont csodáltam. Egy fekete, három személyes kanapé volt a nappali közepén, mindkét oldalán egy-egy fotel, a kanapéval szemben egy hatalmas plazma TV egy kis asztalon, előtte pedig egy üveg asztal a fekete, bolyhos szőnyegen.

Miközben csodáltam a nappalit, a bejárati ajtó lassan nyílni kezdett és belépett rajta azaz ember, akire a legkevésbé számítottam: Harry Styles. Amint megláttam azonnal lefagytam és mozdulni sem bírtam.

-Nahát, felkeltél? - arcán egy gúnyos mosoly kerekedett amitől rosszabbul éreztem magam és nem mertem válaszólni - Mivan? Elvitte a cica a nyelved?

-Mi..Miért v..vagy itt? - a hangom magas volt és halk. Amint feltettem ezt a kérdést a homlokát összeráncolta aminek egyáltalán nem örültem.

-Valakinek eladtam a házam? Mert én nem tudok róla. - szuper. Szóval övé a ház és ez azt jelenti, hogy ő mentett meg. De miért?

Összezavarodva mentem a kijárat felé, éppen nyitni akartam, de Harry nem engedte, hogy megtegyem.

-Hová, hová? - kérdezte rekedt hangján, míg én lehajtott fejjel, a padlót bámúlva csak ennyit mondtam:

-Haza..

-És megtudhatnám, hogy miért akarsz haza menni?

-Mert nem akarok veled egy légtérben lenni. - mikor felnéztem, Harry szemeiben szikrákat láttam és már akkor megbántam, amit kimondtam.

Hirtelen a falnak dobott és az arcomtól fogva próbált arra rávenni, hogy nézzek a szemébe.

-Idefigyelj! Nekem köszönheted azt, hogy még mindig élsz és nem vagy egy sikátorba, kihűlve! Szóval több tiszteletet! Inkább hálás kéne legyél, amiért megmentettem a szaros kis seggedet és nem hagytam, hogy megöljön azaz ember, pedig megérdemelnéd! Szóval most szépen bemész a konyhába, leülsz az asztalhoz és adok neked egy pohár vizet. - nem akartam nagyobb bajt, ezért tettem amire kért.

Fájdalmas volt az a mondat, ahol közölte velem, hogy megérdemelném ha megölnének. Könnyes szemekkel ballagtam be a konyhába és ültem le a legközelebbi székre. Harry a hűtőhöz lépve elővette a vizet, egy poharat teli töltött és elém tette.

-Igyál. - utasított mire én, mint egy kutya hallgatva a gazdájára, elkezdtem lassan inni - ügyes fiú. 

Nem értettem ezt az egészet. Miért mentett meg? Folyton bántott a haverjaival, és ő ment meg? Tőle félek a legjobban és most itt ül velem szemben, és érzem, ahogy méreget szemeivel.

Úgy 2-3 percig ültünk némán, majd ő megtörte a csendet.

-Tetszik a lakásom? Nem a legjobb, de nekem megfelel. - kicsit meglepődtem, hogy ezt kérdezte. A háza csodálatos volt, de féltem ezt megmondani, ezért csak egy egyszerű szót ejtettem ki:

-Igen.

-Nem beszélsz olyan sokat. Azt hittem, hogy többet tudok meg rólad, de úgylátsz-

-Miért mentettél meg? - én is csodálkoztam magamon, hogy ezt meg mertem kérdezni.

-Bocsáss meg, mit kérdeztél? - akarta, hogy újra megismételjem, pedig tudom jól, hogy hallotta.

-Sze..Szeretném tudni, h..hogy mi..miért mentettél m..meg - hangom újra elment és megint kezdtem remegni, mint egy nyárfalevél.

-Vagy úgy! Hát...nem szeretem, ha más valaki bántja, rajtam kívül azt aki az enyém vagy a haverjaimé. - ezt a mondatot hallva megilyedtem és mégjobban elkezdtek indulni a könnycsapjaim.

Nagyon féltem, ki tudja, hogy milyen terve van velem. Lehet, hogy most volt szerencsém és túléltem, de talán nem sokáig, mert Harry lehet a következő ember aki megpróbál majd megölni és attól tartok, hogy sikerülni is fog neki...