Csak Te Kellesz [Larry Stylinson]

21.

Arra ébredtem, hogy fázom és, minthogyha hiányozna valami. Úgy éreztem, hogy valami vagy inkább valaki nincs mellettem.

Óvatosan oldalra fordultam, majd elkezdtem tapogatózni. Egyből rájöttem, hogy egyedül fekszem az ágyban, méghozzá a szobában is csak én vagyok. Fáradtan nyúltam a telefonom után, - ami az éjjeli szekrényen pihent - majd megnéztem rajta az órát. Az erős fénytől hunyarítanom kellett, míg megszoktam a telefon képernyőjének a világítását. Miután kitisztult a látásom, az órára összpontosítottam, ami 2:35-öt mutatott. Miért nincs mellettem ilyen későn Harry? Mégis hova mehetett? Vagy talán csak a mosdóig ment ki?

Gondolataim nem hagytak nyugodni, ezért lassan kimásztam az ágyból és az ajtó felé vettem az irányt. Mivel vak sötét volt a szobában, - a telefont pedig az éjjeli szekrényen hagytam - ezért óvatosan próbáltam megközelíteni a hálószoba ajtaját, amit sikeresen meg is találtam.
Amint kiértem, nem lett jobb a helyzetem. Az egész lakásban sötét volt és csend uralkodott. Ösztönösen vettem a mosdó fele az irányt, de ekkor egy kis neszt hallottam a konyha felöl. Azonnal változtattam döntésemen, így megpördülve mentem a konyha felé.

A konyhába érve is csak sötétség volt, ezért csalódottan próbáltam körül nézni a helységben. Szemeim hírtelen egy széken állapodtak meg, amin egy emberi alak volt kirajzolódva.

-Harry? - szólaltam meg halkan, mire az idegen mocorogni kezdett.

Kicsit megijedtem, amiért nem kaptam választ a kérdésemre, de ahogy meghallottam a jól ismert hangot, azonnal megnyugodtam.

-Miért nem alszol? - kérdezte halkan.

-Mert megéreztem, hogy nem vagy mellettem. - feleltem. - És te?

-Nem tudtam aludni. - mondta, majd újra mocorogni kezdett a székben.

-Miért nem tudsz aludni? Egyáltalán, miért ülsz a sötétben? - kérdeztem kíváncsian, de nem kaptam választ a kérdéseimre.

Amint rájöttem, hogy mi is a baj, azonnal elszomorodtam. Lassan Harryhez sétáltam, majd a mellette lévő székre ültem. Kezeimet az asztalra helyeztem és összekulcsoltam ujjaimat, majd egy nagy sóhaj után megszólaltam:

-A fiúkról van szó, igaz? Miattuk nem tudsz aludni. - suttogtam, mire megint nem jött válasz a kérdésemre. - Kérlek, mondj valamit..Segíteni szeretnék..

-A haverjaim voltak. - szólalt meg. - Több éven keresztül barátok voltunk. Szórakoztunk, hülyéskedtünk, ittunk, buliztunk, és persze olyan dolgokat csináltunk, amit nem lett volna szabad. De úgy látszik, ez a pár év barátság semmit se ért. - mondta, hangjában csalódottságot fedeztem fel.

Bal kezemet hátára simítottam, mire felém fordult.

-Sajnálom. - mondtam. - Nem tudnátok megbeszélni? - kérdeztem.

-Velük? - nevetett fel kínosan, majd elfordította a fejét, már amennyire a félhomályban lehetett látni. - Biztos, hogy nem. Ők is utálják a melegeket és így, hogy mostmár én is olyanná váltam, kiközösítettek.

-De talán megértenének. - reménykedtem. - Próbálj meg velük beszélni. Vagy, ha nem, akkor mondd azt, hogy csak kihasználtál. - a felajánlásomra, Harry dühösen fordult felém.

-Miket beszélsz, Louis? Azt gondolod, hogy én kihasznállak? - sziszegte a fogai között, mire megráztam a fejem.

-Lehet, hogyha eltitkoljuk előlük, akkor újra barátok lehetnétek. Csak annyit kéne mondanod, hogy egy senki voltam számodra és..

-Mégis mit képzelsz magadról? - vágott szavamba, mire értetlenül néztem rá, ezt viszont nem látta. - Azt gondolod, hogy miattuk nem foglak téged felvállalni? Tényleg ezt akarod?! Hogy ne vállaljalak fel?!! - kérdezte dühösen, mire összébb húztam magam.