Csak Te Kellesz [Larry Stylinson]

6.

Lassan közelítettem meg a szoba ajtaját és olyan óvatosan nyitottam ki, hogy rá se jöttek, hogy hallgatolózom.

-Nem érdekel Harry!

-Simon, kérlek! Adj még egy kis időt..

-Lejárt az idő! Nem halasztom tovább! Vagy most adod ide a pénzt vagy az életeddel fizetsz!

-Mondom, hogy még nem sikerült összeszednem! De amint meglesz, kifizetem!

-Ezzel elkéstél Harry...

Erre a mondatra kinéztem és megfagyott bennem a vér. A csávó egy kést vett ki a zsebéből és Harry felé tartotta.

-Mi..Mit akarsz tenni? S...Simon erre nincs sz..szükség..

-Dehogynem, már rég meg kellett volna tennem!

-Mondtam, hogy fizetek, csak adj még egy kis időt!

-Viszlát Harry! Mondanám, hogy hiányozni fogsz, de nem!

Miközben ők beszélgettek, kisiettem a konyhába és a kezembe vettem egy serpenyőt. Harry ilyedtében észre se vette, hogy már a fickó mögött állok, aki Harryt a sarokba szorította.

-Viszlát Harry!

Harry, kezeit a mellkasa elé emelte és próbálta megvédeni magát. Nekem ebben a pillanatban kellett közbe avadkozzak.

-Hé! - kiáltottam az ismeretlennek, mire ő megfordult és ekkor egy erőset vertem a serpenyővel a fejére.

Az erős fájdalomtól elájult és a földre esett. Harry még fel se fogta mi történt. Teljesen be volt pánikolva, mikor elé léptem.

-Jól vagy? - kérdeztem tőle és láttam a szemeibe a félelmet. - Gyere...

Gyengéden megfogtam a karját és leültettem az egyik fotelbe. Kimentem a konyhába, majd hoztam neki egy pohár vizet. Nem ismertem rá. Akitől én féltem a legjobban most úgy remeg, mint egy nyárfalevél. Kellett pár perc, míg rendesen kezdett el lélegezni.

-Mit csinálunk vele? - kérdeztem tőle és a fickót néztem, aki még mindig a földön feküdt.

-Hívok neki egy taxit és megkérem, hogy minél messzebb vigye innen. - ezt a mondatot befejezve elővette a zsebéből a telefonját és már hívott is egy taxit.

A kocsi úgy 5 perc után érkezett meg. Harry levitte az ismeretlent, persze a kést elvette tőle, majd 10 perc múlva visszajött és ajtót bezárva maga mögött a hátát az ajtónak támasztotta. Még mindig nem tudta felfogni, hogy majdnem megölték. Lassan közelítettem meg és mikor már előtte álltam, a jobb kezemet a vállára tettem. Amint megérintettem, azonnal megremegett és ilyedten nézett a szemembe.

-Semmi baj..Nem történt semmi baj... - próbáltam megnyugtatni, ami nehezen ment, de egy kicsitt nyugodtabban lélegzett.

A hátára tettem a kezem és bekísértem a hálószobába. Leültettem az ágyra és csak néztem őt. Még mindig láttam a félelmet a szemében. Azaz ember, akitől azóta féltem amióta ide költöztem, most itt ül előttem, réműlten.

-Hozzak valamit? - kérdeztem nyugodt hangon, de nem válaszolt.

-Most..szeretnék...egyedül..lenni... - hangja erőtlen volt.

Látszott rajta, hogy megrázta ez az eset, de nem tudtam mit csinálni. Meg kellett tennem amire kért.

Lassan felemelkedtem, kimentem a szobából és olyan halkan csuktam be az ajtót, hogy ő észre se vette. Zavaros gondolatokkal mentem a vendégszobába, majd magam mögött becsukva az ajtót, leültem az ágy szélére. Fura ezt kimondani, de sajnáltam Harryt...Tudom, hogy milyen érzés az mikor azt hiszed, hogy itt a vég, meg kell halnod. Ezt Harry is átélte, de szerencsére megmentettem, mielőtt még leszúrta volna azaz alak. Tudom, hogy szörnyű érzés volt neki, de remélem, hogy holnap minden sokkal jobb lesz...

Harry:

Az életem lepergett előttem, mikor Simon elővette a kést. Teljesen lefagytam. Azt hittem, hogy megfog ölni, amiért nem fizettem neki időben. Észre se vettem mikor Louis a háta mögött volt és úgy a fejére csapott a serpenyővel, hogy ő a földre esett. Mikor levittem a taxiba és végre a szobámba mentem elgondolkodtam. Most nem élnék, ha Louis nem lépett volna közbe. Megmentett. De miért? Annyi fájdalmat okoztam neki, minden oka meglenne arra, hogy megöljön, erre ő ment meg? Mindenesetre, ezt holnap meg kell kérdeznem tőle, hogy miért segített. Miért nem hagyta Simont, hogy megöljön? Ezekkel a gondolatokkal feküdtem végig az ágyon és álomba merültem.

Reggel 10 körül ébredtem. Még mindig nem fogtam fel teljesen, hogy mi történt tegnap este. Majdnem megöltek..de valaki megmentett. Lassan emelkedtem fel és mentem az ajtó felé. Elhagyva a szobámat csend uralkodott a lakásomba. Louis ott ült a konyhába, az asztalnál és egy pohár vizet szorongatott. Mikor észrevette, hogy ott állok, felpattant a helyéről.

-Ho..Hozzak valamit? Kérsz egy pohár vizet? - kérdezte, mire egyet bólintottam.

-Azt megköszönném. - miután ezt kimondtam, Louis elővett egy poharat és telitöltötte vízzel, majd a kezembe adta.

Miközben kortyolgattam a hideg folyadékot, addig Louis visszaült a helyére. Mikor elfogyasztottam a vizet, letettem az asztalra. Ott ültünk néhány percig némán és a csend megölt engem.

-Még..meg se köszöntem..amit értem tettél tegnap... - halk hanggal távozott ez a mondat a számból, de Louis meghallotta.

-Nincs mit megköszönnöd..Csak azt tettem amit jónak láttam. - felkaptam a fejem és ránéztem.

-Miért? Miért mentettél meg? Miért nem hagytad, hogy megöljön Simon? Minden okod megvolt rá, de mégsem tetted. Miért? - a kérdéseim után egy nagy sóhaj hagyta el az ajkait.

-Tudod, Harry...én nem vagyok olyan ember, aki nem segít másoknak. Ha látom, hogy valaki bajban van az utcán, odamegyek és segítek neki, akárki is legyen. Ez van a te esetedben is. Nem akartam, hogy lássam, ahogy a szemem láttára szúrnak le. Muszáj volt, hogy cselekedjek. Nem akartam, hogy meghalj.

-Olyan sok fájdalmat okoztam neked...Szétvertelek, bántottalak szavakkal is, a haverjaimmal is..Erre..megmentesz.

-Amint már mondtam, nem vagyok rossz ember. Én segíteni akarok másokon, nem megkeseríteni az életüket.

-Köszönöm. - mondtam neki, mire egy halvány mosoly látszott meg az arcán.

Megmentett..és ezért hálás vagyok neki...Még mindig nem kedvelem, a mássága miatt, de most elnyerte a bizalmamat.