Csak Te Kellesz [Larry Stylinson]

9.

Louis:

Miután elborított a sötétség, fura álmom volt. Mintha látomásom lett volna. Az álmomban Harryt láttam magam előtt, aki kiduzzatt szemekkel - a sok sírástól - kért tőlem bocsánatot. Nem tudtam, miért, de könyörgött nekem, hogy ne hagyjam el, bocsássak meg neki, ő nem ezt akarta, majd láttam magamtól távolodni. Próbált utólérni, de nem sikerült. A sötétség bugyrában voltam. Csend volt.. Halálos csend..Csak én voltam egyedül a sötétségben. Hideg volt..és félelmetes..Féltem. Nem tudtam, mi történik. Hírtelen fura hangokat kezdtem hallani: ,,Nézz már rá! Mekkora egy szerencsétlen! Hülye buzi! Nem kellett volna ide jönnöd! Meg fogunk ölni! Nem vagy méltó az életre!".
Ezek a beszólások keringettek körülöttem és nem hallgattak el. Mindkét kezemmel a hajamba téptem, majd a földre borultam. Üvöltöttem. Kértem, hogy fejezzék be, de a hangok egyre erősebbek lettek.

Mikor azt hittem, hogy ez örökké fog tartani, megéreztem egy meleg érintést. Valaki megfogta a kezem. Majd egy halk hangot hallottam:

-Louis..Térj magadhoz..kérlek.. - Harry? Jól hallom? Ez Harry? Miért kéri ezt tőlem?

Nem értettem semmit, de muszáj volt cselekedjek. Még mindig a sötétségben voltam, a hangokkal együtt, de most nem törődtem velük. Csak Harry hangjára figyeltem és próbáltam minden mást kizárni. A hangok a fejemben kezdtek elhalkúlni, és a sötétség is kezdett egy kicsit kivilágosodni. Minden erőmet összeszedve, nehezen, de kinyitottam a szemem.

-Ha..rry? - kérdeztem a mellettem lévő személytől, mert még homályosan láttam.

Amint meghallotta a hangomat, azonnal elengedte a kezem és felém nézett. Lassan, de kitisztult a látásom és Harry ült előttem.

-Igen. Én vagyok. - felelte, majd egy fél mosolyt láttam az arcán.

-Mi..Mi történt? - kérdeztem tőle, majd körülnéztem a szobába. Korházban voltam.

-Pánikrohamod volt és lement a vércukrod. Ezért ájultál el. Mire emlékszel miellőtt összeestél volna? - kérdezte, le nem véve rólam a tekintetét.

-Nem sok mindenre. Csak annyira, hogy ki akarom venni a hűtőből a vizet, majd érzem ahogy szédülök és összeesek. Aztán te elém térdeltél, onnantól képszakadás. - magyaráztam Harrynek.

-Kihívtam a mentőket. A kocsiban errefele jövet, én is ott ültem, melletted. Nem mozdultál. Úgy néztél ki mintha..mintha halott lennél. Halálra aggódtam miattad.

-Lehet, hogy az is vagyok. - próbáltam viccelődni, de ennek Harry nem igazán örült.

-Ne beszélj ilyeneket Louis! Tudod, hogy mi van? Ha nem eszel többet és nem veszel fel pár kilót, akkor meghalsz! - erre a mondatára sápadtan néztem Harryre.

-Te..Tessék?

-Louis. Gyenge a szervezeted. Alig van rajtad hús, és vitamin az ereidben. Ha nem fogsz helyre jönni, akkor a szervezeted feladja és meghalsz! Ezt akarod? Válaszólj Louis! - az utólsó mondatát, már kicsit üvöltve mondta a képembe.

-Nem. - feleltem, de nem néztem Harryre.

-Beszéltem az orvossal. - kezdett bele, mire felfigyeltem rá. - Úgy 2 óra múlva hazamehetünk, de előtte, be kell menjünk a gyógyszertárba pár gyógyszerét, ami nem sokkal, de kicsit segít, hogy erősebb legyen a szervezeted.

Nem is tudom mikor, de arra ébredtem, hogy Harry és az orvos beszélgetnek. Elaludtam. Kicsit feljebb emelkedve vették észre, hogy felkeltem.

-Szép estét Mr. Tomlinson. Hogy érzi magát? - kérdezte az orvos, miközben Harry egy pohár vizet nyomott a kezembe.