Csak Te Kellesz [Larry Stylinson]

32.

-Szia. - motyogta, miközben felállt az asztaltól.

-Szia. - köszöntem halkan, de inkább egy nyögésnek mondanám.

Ahogy ellépett az asztaltól, a pultnak támaszkodva nézett engem. Szörnyen festett. Szemei vörösek voltak és puffattak, gondolom, a sírástól és ebben a pár napban fogyott is. Hosszú, göndör haja kócosan omlott vállaira, smaragdjaiban pedig fájdalmat véltem felfedezni. Rossz volt Őt így látni. Vajon, miattam teszi tönkre magát?

-Beszélnünk kell.. - szólaltam meg.

Harry ijedten nézett rám, majd bólintott. Ellökte magát a pulttól és felém közeledett. Elment mellettem, majd fejével biccentett, hogy kövessem. A nappaliba mentünk, ahol Harry leült a kanapé egyik végébe. Én a másik végében foglaltam helyet. Meg akartam tartani a távolságot közöttünk.
Kínos csend telepedett ránk. Fogalmam sincs, hogy mit mondjak vagy, hogy kezdjek neki ennek az egésznek. Olyan fura, hogy újra látom és itt van tőlem pár centire. Legszívesebben a karjaiba bújnék, hogy Ő megnyugtasson és azt suttogja, hogy ,,minden rendben lesz". De semmi sincs rendben. Hiába hiányzik és vágyom rá, nem bízok benne. Félek, hogy újra átverne engem, abba pedig belehalnék.

-Sajnálom. - törte meg Harry a kínos csendet. - Én..nem így akartam, hogy megtudd...igazából, nem is akartam, hogy megtudd..

-De megtudtam. - szakítottam félbe, majd sóhajtottam. - Mondd el kérlek az egészet, az elejétől a végéig, mert mindent tudni akarok. És őszintén.. - az utolsó két szót nem akartam, hozzá tenni, de volt egy olyan érzésem, ha nem teszem hozzá, megint csak hazudna nekem.

Harry nagy levegőt vett, majd előre hajolva könyökével megtámaszkodott térdein, ujjait pedig összekulcsolta.

-Még mielőtt megtámadott volna téged az a pasas, egy nappal előtte felhívott valaki. - kezdte. - Nem ismertem a számot, de felvettem és John szólt bele. Nem tudtam, hogy ki az, csak a teljes nevét árulta el, meg, hogy ő volt nemrég a pasid, csak valami miatt szakítottál vele. Azt mondta, hogyha figyelni fogok rád addig, amíg érted nem jön, akkor fog fizetni. Négy millióról volt szó. Mivel, akkor még tartoztam Simonnak, ezért elfogadtam a megbízást. Másnap pedig megmentettelek és a lakásomra hoztalak. John azt mondta, hogy pár nap és jön, de folyton halasztgatta. Az első napokban semmit nem éreztem irántad és azt vártam, hogy minél hamarabb eltűnj innen. Aztán valami megváltozott..Elkezdtem érezni irántad valamit, amit nem tudtam, hová tenni. Szerelmet. Mikor először megcsókoltalak, rájöttem, hogy nekem te kellesz. Hiába, hogy részeg voltam, mégis éreztem, hogy rád van szükségem. Újra és újra akartalak érezni téged és nem akartam, hogy ennek vége legyen. Azóta érzem azt, hogy nagy hibát követek el. Hogy együtt vagyok veled, közben pedig az exeddel társalgok. Már akkor megbántam, hogy elfogadtam az ajánlatát, és pár nappal később, fel is hívtam, hogy közöljem vele azt, hogy meggondoltam magam és nincs alku. Nem érdekelte. Hetente egyszer mindig felhívott, hogy megmondja, mikor jön érted. Próbáltam lerázni, de nem sikerült. Aztán meg arra gondoltam, mi lenne, ha megölném? Elcsalnám valahova azt mondva neki, hogy oda viszlek és ott kivégezném. Ennél a tervnél maradtam, addig, amíg meg nem tudtad az egészet. - mesélte el a történteket.

Lehajtott fejjel hallgattam végig azt, amit mondott. A könnyek marták szemeimet, de megpróbáltam visszatartani őket.

-Miért nem mondtad el? - kérdeztem, de hangom végére megremegett.

-Mert féltem. - felelte. - Féltem attól, ha megtudod, örökre megutálsz engem és nem akarsz többet velem együtt lenni. Gyáva voltam, amiért nem mertem elmondani. Próbáltam egy megfelelő alkalmat találni erre, de mikor el akartam volna mondani, minden bátorságom elszállt. Mindig csak az járt a fejemben, hogy megutálsz és többé sosem akarsz látni engem. Hát..pont ez történt. - kuncogott fel fájdalmasan. - Csak annyi különbséggel, hogy nem tőlem tudtad meg...Talán, akkor kellett volna elmondanom ezt az egészet, mikor még nem éreztem irántad semmit. Akkor most nem tartanánk itt. De kurvára elbasztam, és most itt tartunk miattam.. - mondta, majd rám nézett. - Louis, én annyira sajnálom ezt az egészet. Nem akartam, hogy összetörj, de én tettelek tönkre téged. Pedig nem akartam, de mégis megtettem... - mondta szomorúan, mire ránéztem.