Csak Te Kellesz [Larry Stylinson]

29.

Üresség. Ez az egyetlen dolog amit érzek. Ezt követi a magány, fájdalom, csalódottság. Magányos vagyok, mert most vesztettem el életem szerelmét. Csalódtam benne, hogy hazudott nekem és nem mondta el az igazságot. Fáj, hogy Ő is csak kihasznált engem.

Az egész kapcsolatunk csak egy hazugság volt. Házugságra volt épülve. Az elejétől kezdve hazudott nekem, én meg nem vettem észre. Mint legutóbb, most is átvertek, kihasználtak és én ezeket észre se vettem!
Az is fáj, hogy aznap éjjel nem önszántából mentett meg. Ha nem bízta volna meg John, hogy figyeljen rám, otthagyott volna? Hagyta volna, hogy azaz alak megöljön? Nem lett volna semmi bűntudata, hogy nem segített? Biztos, hogy nem lett volna egy csepp se. Sőt! Talán még végig is nézte volna a halálom. De, mivel John megbízta, meg kellett, hogy mentsen.

Én mindvégig hittem neki. Azt hittem, hogy megértjük egymást. Én mindent elmondtam neki magamról, a családomról, még a régi kapcsolatomról is. Ő csak ült és hallgatott. Nem mondta el az igazat. Bíztam benne. De úgy látszik, mostantól már senkiben se bízhatok. Nem akarom, hogy tovább érezzem ezt a fájdalmat legbelül. Azt akarom, hogy abbamaradjon!

Gyors léptekkel siettem haza és mikor már a lakás ajtaja előtt álltam, elővettem kulcsaimat és kinyitottam. Könnyes szemekkel léptem be az otthonomba és becsuktam magam mögött az ajtót. Azonnal a fürdőbe vettem az irányt és a szekrényben kutatni kezdtem. Pár pillanattal később meg is találtam régi pengémet. Bezártam a mosdó ajtaját, majd leültem az ajtóval szembe. Jobb kezembe fogtam a fémdarabot és gondolkodás nélkül végig húztam a csuklómon. Azonnal megéreztem a fájdalmat és a vágás vonalán már a vérem is kicsordult. Vártam egy kicsit, hogy tudjam szokni a csípő érzést, de mikor a lelkemben újra kezdtem érezni a fájdalmat, megint belevágtam bőrömbe. Nem sokkal később már a harmadik vágást ejtettem magamon. Nem érdekelt semmi. Csak fizikai fájdalmat akartam érezni. Lelkileg már rég tönkrementem. Nem akartam még jobban tönkremenni.

Ezen a gondolat során, a pengét megint a csuklómhoz emeltem. Negyedik vágás. Már jó sok vért elvesztettem, az ölemben már egy vértócsa pompázott.
Erőtlenül döntöttem hátamat a falnak, két kezemet az ölembe ejtettem. Csak a bal csuklómat néztem. Azt ahogy ömlik ki a sebekből a vér és a ruhámon talál nyughelyet. Ahogy a vörös, vas ízű folyadék az egész csuklómat belepi. És a fájdalom, az égető érzés amit saját magamnak okoztam. Lassan a színtiszta vért már csak homályosan láttam. Éreztem, ahogy egyre fárattabb leszek és nehezednek a szemhélyaim.

Hirtelen dörömbölést kezdtem hallani. Valaki a mosdó ajtaját ütötte ököllel, de nem foglalkoztam vele. A következő pillanatban arra lettem figyelmes, hogy betörték a fürdő ajtaját és valaki mellém gugol. Nem foglalkoztam vele.

A mellettem lévő kitépte a kezemből a pengét és a szoba másik végébe dobta.

-Louis! Louis hallasz? - kérdezte egy mély hang, amit ezer közül is megismernék. - A kurva életbe, Louis! Miért tetted ezt?! - ordította ingerülten, de hangja megremegett.

Hirtelen eltűnt mellőlem, majd kutatni kezdett valami után. Nem néztem fel. Csak a kezeimet bámultam és a vért. Nem jött ki hang az ajkaimon. Mind a torkomba szorultak.

Megint megjelentek az ismerős orrcipők mellettem, majd újra legugolt hozzám. Kezébe vette bal csuklómat és egy vizes törölközővel letörölte. Miután ezzel is megvolt, egy palackot vett elő, amiben kék folyadék volt.

-Fájni fog. - suttogta és reakciómra nem is várva, ráöntötte a kezemre.

Ahogy a fertőtlenítő megérintette vágásaimat azonnal csípni kezdett, de nem csináltam semmit. Tűrtem. Hagytam hadd fájjon, mert azt éreztem hibás vagyok. Hogy csak miattam történnek meg velem ezek a dolgok.