Csak Te Kellesz [Larry Stylinson]

31.

Louis:

Öt napja, hogy nem láttam Harryt. Öt napja, hogy nem beszéltem vele, nem kerestem, Ő se keresett. Öt napja, hogy nem hagytam el a lakásomat és öt napja, hogy szenvedek. Folyton csak rá gondolok. Mindig magam előtt látom cseresznye ajkait, smaragdzöld szemeit, hosszú, göndör haját, gyönyörű testét és tetoválásait.

Niall ebben az öt napban folyton nálam volt. Nem hagyott magamra, mindig figyelt rám. Minden nap itt aludt, és még szabadnapot is ki vett a munkahelyéről, ahogy én is. Nem bírnék így dolgozni. 
Aznap, mikor kárt okoztam magamban, azóta nem történt semmi. Igaz, hogy éreztem, még kell ejtsek magamon pár vágást, de ilyenkor Niall folyton leállított. Persze próbál megnyugtatni azzal, hogy idővel minden rendben lesz, de én ebben nem nagyon hiszek.

Ezekben a napokban nagyon sokat fogytam, alig ettem, inni is alig bírtam. Az arcom újra beesett. Niall rá tudott venni, hogy egyek egy kicsit, de egy-két falásnál több nem ment le a torkomon. A szemeim alatt hatalmas kék karikák díszelegnek az alvatlanság miatt. Nem tudok aludni, mert, ha lehunyom szemeimet, Őt látom. Ha el is tudok egy kicsit aludni, az álmomban is Őt látom. Nem telt el olyan nap vagy éjszaka, hogy nem sírtam volna miatta. Folyton csak rá gondolok. Tudom, hogy átvert, hazudott nekem, de mégis hiányzik. Minden éjjel azt kívánom, bárcsak újra a karjaiban aludhatnék. Ahogy átölel nagykifliként, fejét pedig hajkoronámba fúrja, majd elmorogja a ,,jó éjt" szavakat.

Épp a konyhában ülök az asztalnál és a poharamat bámulom. Niall most készít reggelit, azt hiszem, rántottát. Hiába nem ettem ebben az öt napban, most se bírnék két falásnál többet lenyelni.

-Tessék. - tett le elém Niall egy tányér rántottát. - Egyél. - mondta, majd ő is helyet foglalt az egyik széken.

-Nem vagyok éhes. - motyogtam.

-Louis, nem akarom, hogy éhen halj! Ezekben a napokban alig ettél. Teljesen tönkreteszed magad. Muszáj, enned. Legalább egy kicsit. - erősködött Niall.

Pár másodperc után, a kezembe vettem a villát. Bekaptam egy kis ételt, de két falatnál több nem ment le a torkomon.

-Végeztem. - tettem le az evőeszközt az asztalra.

-Ne már, Lou! Ez még három falás se volt! Edd meg legalább a negyedét! - próbált rávenni Niall, de úgy éreztem, hogy még egy falatba belehalnék.

-Nem kérek, Niall. Nem vagyok éhes. - mondtam.

Felkönyököltem az asztalra, összekulcsoltam az ujjaimat és a kezeimet bámultam. Újra Ő járt a fejemben. Nem telik el olyan perc, hogy nem gondolnék rá. Ki tudja, talán már el is felejtett engem. Lehet, hogy már talált magának valaki mást.

-Hiányzik neked, igaz? - szólalt meg Niall kedvesen.

Válaszul csak egy aprót bólintottam, de nem néztem fel rá.

-Akkor beszélj vele!

-Ezt te sem gondolhatod komolyan. - nevettem fel hisztérikusan.

-Figyelj, haver. Amióta itt vagyok, csak annyit látok, hogy teszed tönkre magad. Nem eszel, nem iszol, nem is alszol. Látszik rajtad, hogy mennyire fáradt vagy és, hogy szenvedsz.

-És mégis, mit tegyek, Niall? - néztem fel rá. - Menjek oda hozzá és kezdjek el vele beszélgetni?

-Például. - vonta meg vállait.

-Hagyjál már! Amúgy meg..miért mondod azt, hogy menjek és beszéljek vele? - kérdeztem felvont szemöldökkel. - Ha jól tudom, te voltál az, aki mindig azt mondta, hogy nem jó ötlet vele lenni.