Másnap reggel szerencsére nem kellett bemennem dolgozni, így végre tudtam pihenni rendesen és nem voltam rest egészen fél tizenkettőig az ágyban lustálkodni.
Nem volt a mai napra kitűzött célom, viszont úgy voltam vele, hogy mivel már amúgy is rég fotóztam, itt van már az ideje, hogy kimenjek és lopjak pár képet a kopasz, hűvös decemberi városról.
Az ágyam alól kihalásztam a táskát, ami magában rejtette a fényképezőgépem, amihez vagy már durva három hónapja hozzá sem nyúltam.
Mire összeszedtem magam, az óra mutatója már javában dél után járt, de nem bántam, mivel ilyenkor nincs annyira hideg, mint reggel, vagy este. Bár, most így december elején elég hamar sötétedik...
A város túloldalán van egy park, ami kicsit messze van tőlem, de nem bánom, mert szükségem van egy kicsi távolságra a lakásomtól és a környezettől, ahol élek.
A fülemben lapuló fülhallgatómban megszólal a Mist, ami mosolygásra késztet, én pedig hagyom, hogy ajkaim széle felfelé görbüljön, hadd nézzenek csak rám furán az emberek.
Hadd higgyék azt, hogy boldog vagyok, ha már én nem érzem úgy.
Mint minden, a park felé vezető utam is lassan a végéhez ér, így felállok, hogy a busz ajtajához tudjak menni, de nem néztem hátra, hogy jön-e mögöttem valaki, így sikeresen meglöktem a vállammal egy idegent.
Ijedten kapok a lány karja után, aki viszont ahelyett, hogy belém, mondjuk egy csőbe, vagy székbe kapaszkodna, a kezéből kirepülő telefonja után kap. Mivel én sem biztosítottam ki az egyensúlyom, a lány húz engem is maga után, de mielőtt nekiesnék, a bal tenyeremmel megtámaszkodom egy ülés háttámlájában.
A nagy lendülettől a fülesem egyik oldala is kicsúszik a fülemből, ezzel megfosztva engem a lehetőségtől, hogy kizárjam a buszon, illetve a városban nyüzsgő hangzavart.
A lány telefonja leesik (háttal lefelé), így mikor "leérkezik", a telefon képernyője felvillan. Csak egy másodpercre pillantok rá, mégis hatalmasra tágulnak a szemeim a lány hátterét megpillantva. Gyorsan elkapom róla a tekintetem, illetve a lányról a kezem, s minden szó nélkül lesietek a buszról.
Kicsit megsajdul a fejem és valamiért kissé idegesnek is érzem magam.
Most ez tényleg amiatt van, mert a lány háttere Minho volt?
Ennyien szeretik őt?
Ugyan, én is bárkinek lehetnék a háttere...
... csak engem senki sem ismer.
Nehéz lehet híresnek lenni?
De Minho tök könnyen kezeli...
Ha neki megy, nekem is menne!
Nem hiszem, hogy olyan sok mindennel jobb lehet nálam...
Táncolni azt nem merném kijelenteni, viszont énekelni igenis tudok!
Ráadásul olyan hülye flegma fejjel végigmenni a városon mindenkinek megy!
Nem akkora különlegesség ez az ember...
Sóhajtva rázom meg a fejem, s veszem elő a telefonom, hogy valami olyan zenét tudjak kapcsolni, ami valamilyen szinten boldogság hormonokat juttat belém a fülemen keresztül.
Azért mondjuk remélem sem a lány, sem a buszon ülő közönség nem könyvelt el egy faszfejnek, amiért meglöktem a csajt, akinek ráadásul lehet még a telefonja is betört... miattam.
YOU ARE READING
𝗺𝗲𝗻𝘁𝗼𝗿 | 𝚖𝚒𝚗𝚜𝚞𝚗𝚐.
FanfictionHIATUS ! Lee Minho az új tehetségkutató tábor négy mentorának egyike, pontosabban az az egy, aki Jisungot a saját hülyeségéből és önfejűségéből kiejtette a versenyből. Viszont, ahogy megy az idő, Minho rájön, hatalmas baromságot csinált, így felkere...
