𝗺𝗲𝗻𝘁𝗼𝗿 | 𝚖𝚒𝚗𝚜𝚞𝚗𝚐.

26 | csendkirály

Hey hey heey!
Visszatértem 😇🥳

Sajnálom, hogy majdnem, egy hónapja nem jelentkeztem a frissítéssel, viszont aki látta az üzenőfalamra posztolt kiírásomat, az egy hangyányit informálva lett a háttérben folyó munkálatokról, ami mellett nem volt életerőm a kint lévő könyveimmel foglalkozni... sajnálom😔

Valamint, (szintén még korábban) kiírtam, hogy leszedtem pár könyvem – név szerint a 'Ha eljő a tavasz', a 'Második esély' és az 'I was wrong' c. történet lett beépítve a többi draftom közé.
Ha lehet, mellőzzük az okára való kitérést, csak értsétek meg, hogy úgy érzem, ez most jobban fog menni így. Vagyis nagyon remélem.
A sorsukkal nem tudom mi lesz, azonban abban biztos vagyok, hogy a 'Második esély' c. könyvemet a jövőben mindenképp vissza szeretném majd hozni és megírni.

Sajnálom, ha nem lett valami jó rész, mostanában rengeteget baszakodom az írással, mert egyszerűen nem akar összejönni konkrétan semmi (és nem csak erre a könyvre célzom ezzel)... mindenesetre jó olvasást! : )

– Hogy tudsz te ilyen fitt lenni kora reggel? – motyogom magam elé olyan hangosan, hogy a terem másik felében álló is meghallhassa.

– Hozzászoktam – pillant rám az egész falat beterítő tükörből, én pedig fintorgok egyet és amennyire csak tudom, elkerülöm a tekintetét és úgy fordulok, hogy a hátam nézzen a tükör felé.

– Ehhez nem lehet hozzászokni – szaladnak össze a szemöldökeim.

– De nekem sikerült.

Fejem felkapom, ahogy szemem sarkából meglátom őt megmozdulni és elindulni a hatalmas terem sarkában elhelyezkedő számítógéphez.

– Mert egy földönkívüli vagy – vonok vállat, de mikor meglátom Minho unott tekintetét rám vándorolni, majdnem felnevetek.

– Ha én földönkívüli vagyok, akkor te mi vagy?

– Valami asztronauta ami felfedezte ezt az új fajt – motyogom halkan, hogy ne tudja meghallani. Bár a megszólalásommal szinte egyszerre elindított zene miatt már ezer százalék, hogy nem hallotta meg. Nem is baj...

Először értetlenül pislogok rá, ahogy elhelyezkedik a terem közepén és nekiáll nyújtani.

Most nem azért vagyunk itt, hogy gyakoroljunk?

Végül kezdett zavarni a dolog, hogy nem csinálok semmit, csak vagyok, mint hal a szatyorban. Ezért megpróbáltam utánozni a nyújtó mozdulatait, miközben a szemeim végig rajta tartottam.

Oké, nem fogadtam el a Seungmin jóvoltából váltig állított, nyilvánvaló tényt, miszerint nekem "tetszik" ez a barom, de mielőtt tényleg elhinném és bedőlnék neki eldöntöttem, hogy amennyire tudom, csak ignorálom és akkor fogok csak hozzászólni, ha tényleg muszáj, vagy ha az életem múlik rajta.

Erre nem csinál semmit, itt áll előttem én meg bámulom.

Szokásomhoz híven az utánzás legbénább módjára futja tőlem; míg Minho minden mozdulatot normálisan csinál úgy, ahogy kell, én csak ott hátul hajolgatok jobbra-balra, néha megpróbálva utánozni kezeinek mozgását is.

– Te egyébként mit csinálsz?

Minho hangja üti meg a fülem, mire értetlenül pillantok fel rá és arcán meglátom az ékeskedő értetlenséget.