Már vagy fél órája kuksolunk a sötétben – az egyetlen fényforrást is csak a tévé képernyőjén váltakozó filmkockák adják.
Én a takarómmal összenőve kuporgok a kanapé egyik végében, míg Minho a másik oldalon csupán egy fehér pólóban és egy sport rövidnadrágban terpeszkedik.
Nem volt más ötletem, hogy mit adjak neki...
Magamat ismerve a lakásban húsz-huszonegy foknál több nem lehet, így a csupasz lábait és kezeit elnézve elhúzom a szám és nagy nehezen ugyan, de Minho felé nyújtom a takaróm egy részét.
– Mi az? – kérdezi halkan, gondolom, hogy ne törje meg az est csendjét.
– Nem fázol? Nesze – dobom a fejére a takaró másik végét, mire az lecsúszik róla és összeborzolja a haját.
– Nem kell... – kezd bele, de gyilkos, az álmatlanságtól vérágas szemeimmel beléfojtom a szót.
– Miattad holnap meg fogok halni a kibaszott munkahelyemen, úgyhogy ne játszd itt az áldozatot, mert az én vagyok! – sziszegem neki. – Ha már nem hagytál aludni, fogd ezt a hülye takarót, mert meg fogsz fázni!
Erre nem mond semmit, csak lábait felhúzza a kanapéra, majd egy kicsit közelebb csúszva hozzám bebújik a takaró alá.
Ezt követően ismét beáll közénk a csend, mind a ketten a tévé felé fordulunk, viszont ahogy meglátom a tévé sarkában megbújó piros tizennyolc karikás feliratot, azon nyomban a távirányítóért nyúlok. De persze ez sem megy olyan könnyen, mint én azt elterveztem, ugyanis a dohányzóasztal annyira közel nincs, hogy nyújtózkodás nélkül el ne érjem, így ha Minho reflexei nem lettek volna a helyén és nem ragadja meg az egyik karom, most biztos beestem volna a kanapé és az asztal közé.
– Hogy tudsz mindig minden könnyű helyzetet elbénázni? – néz rám felhúzott szemöldökkel, miután nagynehezen elkapcsoltam a filmet.
Szemforgatva csak sóhajtok egyet, majd miután megtaláltam a keresett mesecsatornát, én is ránézek:
– Probléma? – húzom föl szemöldökeim.
– Nincs – rázza meg a fejét.
– Helyes – bólintok egyet és visszanézek a képernyőre egy elfojtott vigyorral az arcomon.
Szemem sarkából látom, Minho ajkai is félmosolyra húzódnak, ahogy a tévére vezeti tekintetét, de mikor meglátja, hogy mit nézünk, összeszaladnak a szemöldökei és értetlenül néz vissza rám.
– Hány éves vagy te?
– Ha nem tetszik haza lehet menni – vonok vállat mosolyogva.
– Add oda a távirányítót! – nyújtja felém a kezét, mire felhúzott szemöldökkel rápillantok és végignézek rajt.
– Ch, tudod mikor – forgatom meg a szemeim ismét és magam mögé rejtem a kapcsolót, miután ki akarta kapni azt a kezemből.
– Én nem fogok ilyet nézni!
– Akkor csukd be a szemed és nézd a szemhéjad belsejét.
YOU ARE READING
𝗺𝗲𝗻𝘁𝗼𝗿 | 𝚖𝚒𝚗𝚜𝚞𝚗𝚐.
FanfictionHIATUS ! Lee Minho az új tehetségkutató tábor négy mentorának egyike, pontosabban az az egy, aki Jisungot a saját hülyeségéből és önfejűségéből kiejtette a versenyből. Viszont, ahogy megy az idő, Minho rájön, hatalmas baromságot csinált, így felkere...