𝗺𝗲𝗻𝘁𝗼𝗿 | 𝚖𝚒𝚗𝚜𝚞𝚗𝚐.

18 | kéz a farzsebben

Légyszi, a fejlécet csak akkor nézd meg, ha megemlítem a fejezetben!

Először kínosan álldogálok a lakás közepén, feszengve a három(!) általa tartott macska tekintete és jelenléte miatt.

Végül megemberelem magam és először csak a tekintetemmel, majd a fejem is használatba véve körbenézek a nappaliban.

Teljesen átlagos, a macskákon és az azok cuccain kívül semmi olyan nincs itt, amire rá tudnám vágni, hogy például a lábam alatt fekvő szőnyeg teljes mértékben Minhot jellemzi.

De ezt lehet csak én gondolom így, mivel nem nagyon ismerem őt. Még azt sem tudom, hogy mi a kedvenc színe, de kétlem, hogy olyan sötétbarna lenne, mint amilyen színben pompázik a kanapé, a szőnyeg és az egyik fal mellett magasodó polc – amin könyvek és növények vannak.

Szemeim megcsillannak a polcot látva, amit lábaim automatikusan megközelítenek.

Kíváncsi vagyok, hogy Minho miket szokott olvasni.

A legelső, amit szemmagasságban meglátok, az két szorosan egymás mellé állított fehér borítójú vastag könyv, kettéválasztva a két könyv gerincén húzódó piros bohóc fejet, a könyv szerzőjét és a címét.

Érdekes...

Megrebbenő szemöldökkel tekintetem a következő fekete borítós regényre vezetem, minek csak a címét olvasom el, de az Az nevezetű könyv után az Állattemető sem nagyon nyeri el igazán a tetszésem és a nyugalmam, bár ahogy végignézem a többi könyvet, Minho ismét meglepett, ugyanis nem néztem volna ki belőle, hogy ilyesfajta könyveket olvas.

Például számomra a Borzalmak városának vagy a Rémálmok bazárának már elég a címét elolvasni, hogy megcsappanjon az éjszaka átaludt órák száma.

Az alsóajkamba harapva nyúlok az egyik könyvért, hogy levegyem a polcról, hogy elolvassam csak a leírását, de közben magamban mégis örlődöm, mert nem kéne feleslegesen valami olyan miatt paráznom éjszaka alvás helyett, ami nem létezik.

De mégis annyira érdekel...

Végül győz a bal vállamon ülő ördög, ezzel elnyomva az agyam hátsó részében jelző vész radart, miszerint messziről el kéne kerülnöm az ilyeneket, mégis leveszem a The Outsider című könyvet a polcról és nem foglalkozva a barátságtalan borítóval, megfordítom a könyvet és a szemeimmel elkezdem végigfutni az ismertetőt.

,,Az oklahomai kisváros, Flint City egyik parkjában brutálisan megerőszakolt, meggyilkolt és megcsonkított holttestre bukkannak."

A legelső mondat után hatalmasra nyílnak a szemeim és ahelyett, hogy tovább olvasnám, amilyen nagy lendülettel levettem a polcról, olyan gyorsan teszem is vissza oda.

Ki a franc szereti az ilyen könyveket? És miért?

Mondjuk azért remélem Minhot nem ihletik meg az ilyen könyvek...

Mert akkor szerintem megköszönöm neki a vendéglátást és az ablakot kinyitva egybeválok az esővel.

Mutatóujjam végighúzom az egyel feljebb lévő polcon sorakozó könyvek gerincén, véletlenszerűen megfogva egyet, azt leszenvedem a polcról és lehunyt szemekkel pár másodperc alatt elmormolok egy imát, nehogy valami, az előzőhöz hasonló könyvet sikerüljön megkaparintanom.

Mert a két polc közti távolság akkora, hogy arra már nem látok fel.

Először az egyik szemem nyitom ki egy kis résnyire, majd amint megbizonyosodtam róla, hogy ez egyáltalán nem egy olvasható könyv, de mégis, mielőtt alaposabban meg tudnám nézni, a polcról, ahonnan ez az album származik, hirtelen a fejemre, onnan pedig a földre esik egy másik. Ijedtemben lefagyok és csak meglepetten pislogok magam elé pár kövér másodpercig, majd leguggolok és kezembe veszem a sötét borítójú, nagy A4-es alapú albumot. Mivel "fejjel" lefelé érkezett a padlóra, mindenképp meg kell fordítanom ahhoz, hogy meg tudjam nézni.