𝚂𝚝𝚞𝚌𝚔 𝚆𝚒𝚝𝚑 𝚈𝚘𝚞 [𝚂𝚊𝚗 𝙵𝙵]

secrets

Jelen

A szereplők egyre kidolgozottabbak lettek, ahogy haladtam a történettel. Már nem csak kitalált karakterekként láttam őket, hanem igazi, élő, lélegző emberekként. Mindannyiuknak megvoltak a jó és a rossz tulajdonságai, néhány dologban sikeresek voltak, másban nem. Igyekeztem távol tartani a valós élményeimet a sztoritól, és teljes mértékben a fantáziám alapján írni, de nem könnyítette meg a dolgom, hogy az egyetlen dolog, ami valaha is inspirált az életben, éppen keresztbe feküdt előttem az ágyamon, és a kézfején pihentetve az állát éppen az egyik könyvemet olvasta. San nem akart, pontosabban nem volt hajlandó visszamenni a saját szobájába, mert anya és Elijah annyira veszekedtek a konyhában, hogy egy idő után hallottam, ahogy apa is beleavatkozik. Ez aggodalomra adott okot, mert apa szerette kihagyni a családi drámákat, és általában hagyta, hogy anya intézze ezeket. Ha már apa is beleszólt, akkor komoly volt a probléma. Ez minden bizonnyal tükröződött is az arcomon, amikor tisztán hallottam, hogy rácsap a konyhapultra, és a meglepetéstől még ugrottam is egyet.

- Baj van? - fordult felém San, aki ezek szerint ki tudta zárni a zajokat maga körül.

- Nincs. - fordultam vissza a laptopom felé.

- Akarod, hogy megnézzem, mi történik? - ajánlotta fel.

- Nem, ne menj sehová.

- Oké.

Ismét csendbe temetkeztünk, amit egyikünk sem érzett kínosnak. Inkább megnyugtató volt hallgatni az egyenletes lélegzését, és azt, hogy néha halkan felnevet magának, vagy éppen lapoz egyet a könyvben. Még csak második napja volt itt, mégis úgy éreztem, mintha egész életünkben együtt laktunk volna. Pedig ezelőtt el sem tudtuk képzelni. Persze, poénból beszélgettünk róla, hogy összeköltözhetne az egész társaság, és lakhatnánk egy óriási házban. Lehetne egy kutyánk, két macskánk, és még aranyhalunk is, ezeknek az állatoknak pedig képzeletben idióta neveket adtunk. Elképzelésnek nem volt rossz. De két éve sok minden más volt az életünkben.

A nagy baráti társaságból kis baráti társaság lett, és megszaporodtak köztünk a titkok, de ez nem jelentett problémát. Minden és mindenki változik, de vannak, akik nem egy irányba változnak velünk, és ezeket az embereket engednünk kell a saját útjukra menni. Ha pedig benne kell lennünk egymás életében, úgyis találkozik a két út egy napon.

A nosztalgiázás volt az egyik kedvenc elfoglaltságom, ilyenkor mereven bámultam egy pontra, és elképzeltem, hogy minden a régi. Túlságosan is a múltban éltem, de semmi másba nem kapaszkodhattam, mert a jelen finoman szólva is borzalmas volt.

- Olvasd ezt a mondatot. - emelte a kezében tartott könyvet az arcom és a laptopom képernyője közé San. - "Aki tűzben született, az mindegy, mekkora változáson megy keresztül, vízzel sosem árthatnak majd neki."

- Igen. - futottam át a sorokat, majd rá emeltem a tekintetem. - Ez egy jó idézet. És?

- Nem tudom. - vonta meg a vállát. - Csak megtetszett. És pont jókor jött velem szembe, mert egy pillanatra el tudtam terelni vele a figyelmed. Így már észre sem vetted, hogy a bátyád bevágta az ajtaját, ugye?

- Nos, ez azt jelenti, hogy a probléma elhárult odalent, és most már odalent is tudod rontani a levegőt. - jegyeztem meg poénosan.

- Zavarok?

Kinéztem a laptopom mögül, és San egyenesen engem bámult. Még soha nem fordult elő olyan, hogy ne értette volna az ilyen beszólásaimat. Annyira meglepődtem, hogy hirtelen azt sem tudtam, mit válaszoljak.

- Csak vicceltem. - nyögtem ki végül. - Maradhatsz, ha szeretnél.

- Igazából... - csukta össze a könyvet, majd feltápászkodott az ágyról. - Már amúgy is menni készültem. Csinálok egy teát, meg ilyenek.