𝚂𝚝𝚞𝚌𝚔 𝚆𝚒𝚝𝚑 𝚈𝚘𝚞 [𝚂𝚊𝚗 𝙵𝙵]

priorities

Egy évvel ezelőtt

San egészen addig volt mérges rám, ameddig csak emberileg lehetett. Nem szólt hozzám egy szót sem, amikor Jong Hyuk és Soo Han megérkeztek, és akkor is ignorált, amikor megpróbáltak a lelkére beszélni. Kicsit örültem annak, hogy ezek szerint csak érdeklem valamilyen szinten, de boldogabb lettem volna, ha ez valami más módon derül ki. A napjaim a KQ-nál unalmasan teltek, próbákra jártam, és ezen kívül másra nem is jutott időm. És egy idő után kezdtem észrevenni, mennyire rossz hatással van ez a jegyeimre. Elkezdtem drasztikusan lecsúszni, majdnem ott is kellett hagynom az egyetemet.

Aztán egy reggel minden megváltozott. Az ébresztőm idegesítő hangjára keltem, de csak lelkileg. Testileg tovább feküdtem tágra nyílt szemekkel, a plafont bámulva, miközben az egyre hangosabb zene a telefonomból jelezte, hogy igazából már talpon kellene lennem. Aztán valami elpattant bennem, és ideje volt belátnom, hogy ez így nem fog menni. Aznap reggel egy órán keresztül ültem az ágyam szélén, a hajamat hátrafésülve, és csak mereven bámultam a padlót, azon gondolkozva, hogy most mi legyen. Választanom kellett, méghozzá gyorsan. A KQ Fellaz már rég nem ezen a néven futott, Ateez lett belőlük, és lassan kijöttek az első debüt képek, én pedig a háttértáncosuknak készültem. Még nem volt késő meghátrálni, de nem is akartam cserben hagyni őket.

- Gyere be. - szóltam ki, amikor valaki bekopogott.

- Kezdünk. - lépett be Hongjoong, de aztán meglátta, hogy én még pizsamában ülök az ágy szélén, kétségbeesett arccal nézve magam elé. - Jaj.

- Kösz.

- Mi a baj? - ült le elém a földre, ezzel blokkolva a kilátást arra a kis hibára a parkettában, ami eddig elterelte a figyelmem a valóságról.

- Ki vagyok akadva.

- Azt látom, de miért? Ha még mindig San az oka...

- Azon már túltettem magam. - legyintettem. - Csak túl sok ez nekem. Kihullok az egyetemről.

- Te jó ég, ennyire rossz a helyzet? - kérdezte aggodalommal a hangjában.

- Még annál is rosszabb. Választanom kell, hogy tovább tanulok, vagy teljes munkaidőben a háttértáncosotok leszek. Már ha még nem késő dönteni...

- Mindannyian örülnénk, ha velünk dolgoznál, de ha nem szeretnél, és inkább visszamennél tanulni, megértenénk. Nem veszítenél el minket. Dönts úgy, ahogy szeretnél.

- Csak egy idióta problémázik ezen ennyit. - jegyeztem meg halkan. - Minden épeszű ember táncos akarna lenni a helyemben.

- Táncolhatsz a KQ alatt azután is, hogy elvégezted az egyetemet. Nem kell teljesen lemondanod róla, de most át kell gondolod, hogy ebben a pillanatban melyik fontosabb számodra.

- Köszönöm, hogy támogatsz. - mosolyogtam rá.

- Ez csak természetes. - mosolygott vissza. - De nekem most sürgősen le kell lépnem, ha nem baj. Gondold át, és később beszélhetünk róla mindannyian.

Hongjoong lelépett, én pedig ismét egyedül maradtam. És nagyon jól tudtam, hogy az egyetemet fogom választani, hiába lenne egyszerűbb csak otthagyni, és táncosnak menni. Aznap semmi mást nem csináltam, csak depresszióztam a szobámban. A fiúknak eseménydús napjuk volt, rengeteg próba, énekóra és fotózás várta őket. Arra készültek, hogy végre debütáljanak, és valóra váltsák az álmaikat, miközben én teljesen elvesztettem a saját álmaimat.