𝚂𝚝𝚞𝚌𝚔 𝚆𝚒𝚝𝚑 𝚈𝚘𝚞 [𝚂𝚊𝚗 𝙵𝙵]

it's not your fight

Jelen

Estére elkezdett szállingózni a hó, ez volt a verhetetlen jele annak, hogy rosszabb már nem is lehetne. Valószínűleg egész éjjel nem állt el, mert reggelre egész vastag hótakaró borította az utakat és a fák ágait. Arra ébredtem fél kilenc körül, hogy hihetetlenül fázom, hiszen a hirtelen lehűlt ház csak úgy ontotta magából a hideget. Egészen magamra húztam a takaróm, kényszerítve magam, hogy visszaaludjak, de nem voltam túl sikeres. Pár percen belül pedig a telefonom veszett módon rezegni kezdett az éjjeliszekrényemen, kis híján le is esett a földre. Szerencsére sikerült elkapnom az utolsó pillanatban, és hunyorogva olvastam le a kijelzőről Jong Hyuk nevét. A rendkívüli helyzetre tekintettel egyáltalán nem találkoztunk, mi több, nem is beszéltünk. Ekkor realizáltam, hogy ideje elmesélnem neki, mi is történt tegnapelőtt este óta.

- Jó reggelt. - köszöntem.

- Most keltél? - kérdezett vissza döbbenten.

- Túl késő? Akár egész nap is aludhatnék.

- Nem fogod elhinni, hogy mi történt.

- Hallgatlak.

Kimásztam az ágyból, és leültem a szekrényem elé a földre, hogy nyugodtan válogathassak a ruhám között, ameddig beszél.

- Soo Han házibulit akar szervezni.

- Hogy mi? - fagytam le azonnal.

- Ja, szerintem is hülyeség. De talán ha csak egy páran lennénk...

- Megőrültél? Meg is büntethetnek ezért. Nagyon veszélyes lenne. Teljesen kizárt. Majd bepótoljuk, ha ennek vége lesz.

- Mi van, ha sosem lesz vége?

- Előbb-utóbb véget fog érni. Csak ki kell várnunk. De úgy érzem, sem te, sem Soo Han nem bírja ezt a bezártságot.

- Még szép, hogy nem. Anyámék egész nap csak veszekednek, pont jövőhéten lett volna időpontjuk egyeztetni a válással kapcsolatban, erre itt maradtak egymás nyakán, ki tudja, mennyi időre. - mesélte, a hangjából pedig egyértelműen kiszűrődött az elkeseredés.

- Bárcsak át tudnál jönni. - sóhajtottam. - Még egy meglepetésem is lenne számodra.

- Milyen meglepetés?

- Nos, elmondom, de először is ülj le.

- Ó, jaj. - hallottam ki a hangjából azt a fajta félelmet, amit általában a nagy bejelentéseim váltanak ki belőle. - Na ki vele.

- Meglehet, hogy tegnapelőtt este Choi San bőrig ázva megjelent az ajtómban egy óriási bőrönddel, és talán beengedtem. Szóval most lehetséges, hogy itt lakik nálam.

A szövegemet hosszú csend fogadta. Túl hosszú. Már egy pillanatra azt hittem, hogy Jong Hyuk letette a telefont.

- Jézus Isten.

- Ez most azt jelenti, hogy örülsz, amiért már nem veszekszünk, vagy...

- Nem, ezt azt jelenti, hogy jól megkavarta a szart. - helyesbített. - Miért ment oda? És te miért engedted be?

- Nem akart egyedül lenni otthon, miután szinte elvesztette a családját. És azt meg te is nagyon jól tudod, hogy miért engedtem be.

- Megint meg fog bántani, és most, hogy össze vagytok zárva, nem is tudtok majd megszabadulni egymástól.

- Mi van, ha nem akarunk megszabadulni egymástól? - kérdeztem vissza, miközben az ágyamra dobáltam egy pár ruhát.

- Ugye nem reménykedsz abban, hogy ez az egész majd összehoz titeket?