𝚂𝚝𝚞𝚌𝚔 𝚆𝚒𝚝𝚑 𝚈𝚘𝚞 [𝚂𝚊𝚗 𝙵𝙵]

shower

Jelen

Tizenegy óra után hét perccel arra az érzésre keltem fel, hogy valaki van a szobámban. Szinte felriadtam, és azonnal szemben találtam magam San-nal, aki az ágyam szélén ülve éppen a szemközti falat bámulta pofátlanul kinyújtott nyakkal. Az összes eret meg tudtam volna számolni rajta.

- Mit keresel itt? - kérdeztem üdvözlésképpen, mire alig mozdítva a fejét, felém nézett.

- Olyan sokáig aludtál, hogy már azt hittem, nem is élsz. - felelte színtelen hangon.

A laptopomra pillantottam, ami normális esetben a laptoptáskában pihent, de most résnyire felnyitva tőlem nem messze feküdt.

- Volt még egy kis dolgom tegnap. - magyarázkodtam, mintha szükség lenne rá. - Pontosabban, egy csomó. Hajnali négykor sikerült elaludnom.

- A madaraid beindultak hajnalban, hat óra körül arra keltem, hogy egymást kergetik. - dörzsölte meg a szemét. - Alig bírtam leállítani őket, és aztán nem tudtam visszaaludni.

- Azóta fent vagy?

San válasz helyett bólintott, én pedig egy sóhajtás kíséretében feltápászkodtam az ágyból. Ekkor vettem észre, hogy még a tegnapi nadrágom van rajtam, habár nem találtam logikus magyarázatot ennek az okára. San kedvesen elhagyta a szobámat, ameddig átöltöztem, és megvárt az ajtó előtt. Hestia a lépcső alján várt minket, és még mindig egy kicsit elveszettnek tűnt, de azt hiszem, kezdte megérteni, hogy itt tényleg jó helyen van. Izgatottan nézte, ahogy kaját öntök a táljába, ami mellesleg egy leselejtezett, régi műanyag doboz lett. San közben meg is itatta, a kutyus pedig azt sem tudta, hova kapjon hirtelen.

Benéztem a papagájokra, ameddig Hestia reggelizett, már ha ezt reggelinek lehetett még nevezni. Quinn és Phoenix a legnagyobb nyugalommal ültek egymás mellett, és olyan ártatlanul néztek rám, mintha soha semmi rosszat nem csináltak volna. Ebben mindig is nagyon jók voltak, mesterien hitették el az emberekkel, hogy ők a legcsendesebb háziállatok, de időnként elment az eszük, és olyankor semmivel sem lehetett elhallgattatni őket. Kicsit meg is lepett, hogy nem keltem fel a hangjukra, de ez csak még több bizonyíték volt arra, hogy dög fáradt lehettem.

- Éhesek vagytok? - kérdeztem, miközben kinyitottam a ketrec ajtaját a kezemben egy zacskó kevert maggal.

Quinn követelőző csipogásba kezdett, a fejét előre hátra járatta. Phoenix csak kíváncsian nézte, ahogy benyúlok, és elveszem az üres tálat. Ebből rögtön levágtam, hogy valószínűleg nem az ő ötlete volt felkelteni San-t korán reggel. Miután megkapták a kajájukat, vizet is öntöttem nekik. Éppen a vizes tálat tettem vissza, és becsuktam a kezem után a kalitka ajtaját, amikor kis tappancsok hangjára lettem figyelmes, a hang pedig egyre közeledett, majd megtorpant egész közel hozzám. Hestia pár lépésre tőlem leült a földre, és kíváncsian nézett fel a madarakra, akik folyamatosan halk kis hangokat adtak ki éves közben. Valószínűleg még sosem látott ilyet, és meglepő módon, jól nevelt kutyaként viselkedett. Először ugatásra számítottam, de csak ült ott, és figyelt.

- Megnézed őket? - kérdeztem költőien, majd lehajoltam hozzá, és az ölembe vettem.

Arra azonnal rájöttem, hogy nem csak ráfér egy mosás, de határozottan elkerülhetetlen lesz benyomni a szappanos víz alá. Hestia nyújtogatni kezdte a nyakát az ölemben, ezért valamivel közelebb vittem a madarakhoz, de elég távol tartottam, hogy meg ne ijessze őket. Persze, Phoenix okos volt, és rögtön kiszúrta a kutyust, de nem tulajdonított neki különösebb figyelmet. Ránézett, így egymást bámulták egy ideig, majd visszafordult a tál felé, mert a kaja sokkal fontosabb volt.