𝚂𝚝𝚞𝚌𝚔 𝚆𝚒𝚝𝚑 𝚈𝚘𝚞 [𝚂𝚊𝚗 𝙵𝙵]

let it rock

Másfél évvel ezelőtt

Igaz a mondás, miszerint az ember észre sem veszi, hogy telik az idő, amikor boldog. A lehető legboldogabb voltam Alex mellett, mindent együtt csináltunk, és egy ponton túl már mondhatni nálunk is lakott. Minden reggel együtt keltünk, együtt készülődtünk, együtt mentünk a buszhoz, együtt jártunk futni, és ha neki hamarabb kezdődött az órája, segítettem neki elkészülni, majd adtam neki egy búcsúcsókot, mielőtt bezártam volna utána az ajtót, tudva, hogy ha végez, visszajön.

- Belehalok, hogy mennyire aranyosak vagytok. - olvadozott Soo Han egyik reggel, amikor útjára engedtem Alexet, szokás szerint. - El sem hiszem, hogy lassan három hónapja vagytok együtt. Legalább egy évnek érzem. Olyan féltékeny vagyok rátok.

- Nekem is sokkal több időnek tűnik, azt hiszem azért, mert minden másodpercet együtt töltünk. - túrtam a hajamba. - Szóval Lee professzorral nem mennek túl jól a dolgok?

- Nem. - felelte morcosan. - Úgy tesz, mintha a szakest meg sem történt volna. De legalább nem kerül.

- Talán nem emlékszik. - tippeltem, de Soo Han a fejét rázta.

- Kizárt dolog. Annyira nem volt részeg, sőt ő maga mászott rám.

- Igen, emlékszem. - idéztem fel magamban a nem mindennapi látványt, ahogy az egyik tanárom a legjobb barátnőmmel smárol az egyik folyosón.

- Gondolod, hogy van barátnője? - agyalt tovább Soo Han, elterülve a kanapén. - Vagy menyasszonya. Vagy felesége. És gyereke. Gyerekei. Unokák.

Láttam, hogy az arckifejezése egyre rémültebbre vált, és már majdnem lefordult a kanapéról, egy hajszál választotta el a földtől.

- Ne gondold túl, ha lenne valakije, nem kezdeményezett volna. - nyugtattam meg. - Talán csak idő kell neki, meg fel kell dolgoznia, hogy a diákja vagy.

- Ja, nem lenne valami helyes amúgy sem. - váltott pozíció, és keresztbe rakta a lábait. - Lesz ami lesz.

- Egyébként neked nem órán kéne lenned? - kérdeztem lazán, miközben kivettem a tejet a hűtőből, hogy összedobjak magamnak egy müzlit.

- A rohadt életbe.

Bátran állíthatom, hogy soha nem láttam még a lakótársamat ilyen gyorsan készülődni, és tíz perccel később már be is vágódott utána az ajtó, habár az órára pillantva megállapítottam, hogy körülbelül esélye sincs elérni a buszt.

Benyomtam a lassú zenékből álló lejátszási listámat, és nyugodtan összeraktam magamnak a reggelimet, nem is foglalkozva azzal, hogy folyamatosan rezgett a telefonom az értesítések miatt. Mivel nagy volt a baráti köröm, és nagyjából egész nap küldtük egymásnak a random dolgokat, nem tulajdonítottam különösebb figyelmet ennek, betoltam a müzlit, majd elmosogattam. És amikor ránéztem a telefonomra, meglepő módon kiderült, hogy Soo Han-tól kaptam az összes értesítést.

Azonnal megnyitottam, abban a tudatban, hogy valami nagy gáz lehet, hiszen nem szokott így írni, és ahogy elkezdtem olvasni a rövid, különálló üzeneteket, rájöttem, hogy tényleg baj van. Csak éppen nem vele. Hanem Alex-szel. Soo Han lekéste a buszt, és ameddig a következőt várta, belépett a boltba egy energiaitalért, ahol belefutott a barátomba, aki nem vette őt észre. Túlságosan lefoglalta a kivágott pólós eladó lány, akivel Soo Han üzenetei alapján biztosan nem most találkoztak először. Váltottak néhány szót, majd eltűntek a raktárban, Soo Han pedig úgy döntött, hogy meglesz ő anélkül az energiaital nélkül is.