𝚂𝚝𝚞𝚌𝚔 𝚆𝚒𝚝𝚑 𝚈𝚘𝚞 [𝚂𝚊𝚗 𝙵𝙵]

falling

Jelen

Általában valami jelentéktelen dologra ébredek, például arra, ha odalent valaki leejt valamit, vagy a papagájok elkezdenek zajt csapni. Esetleg a madarak hangjára, arra, ha egy galamb leül az ablakpárkányomra, vagy a szél által meglengetett faágak zörgésére. Most azonban látszólag ok nélkül keltem fel, és automatikusan a telefonom után nyúltam, de hiába tapogatóztam magam körül, egyszerűen nem akart a kezembe akadni.

Helyette a kezembe akadt egy másik kéz. Felpattant a szemem, hirtelen szörnyen megijedtem. Aztán oldalra fordultam, óvatosan, nehogy felkeltsem San-t. Annyira hozzászoktam, hogy egyedül alszom, hogy a frászt hozta rám, mennyire közel volt hozzám. Jól megnéztem az arcát, ami olyan békés volt, mintha még soha semmi rosszat nem követett volna el az életben. Azon kaptam magam, hogy mosolygok, de rögtön elméletben pofon is vágtam magam. Hogy lehetek még mindig ennyire hülye, ha róla van szó?

Megemeltem a karját, amit eddig a derekamon tartott, és kicsusszantam az ágyból. Nem akartam kinyitni a szekrényem nyikorgó ajtaját, ezért pizsamában mentem le a konyhába, a kezemben a mobilommal. Fél kilenc volt, és a papagájok még az igazak álmát aludták. Négy új üzenetem jött, amiből háromra válaszoltam is, de Jong Hyuk-nak még nem írtam vissza. Tudtam, hogy el kell majd mesélnem neki a tegnap estét, de ezen még én sem voltam túl. Egy részem majd kicsattant a boldogságtól, de egy másik részem már tudta, hogy ez ismét ugyanaz az állomás a körforgásban, amit majd egy jó nagy pofára esés fog követni. Mire San felkel, meg is bánja az egészet.

A kávémat kavargattam. A negyedik napot kezdtem anyáék nélkül, ami azt jelentette, hogy a felén már túl vagyunk. Elijah már berendezkedett az új lakhelyére, és remélhetőleg még nem kaparta véresre a körmeit az elvonási tünetek miatt. Én viszont éppen a számat rágtam idegesen, miközben vártam, hogy valaki felébredjen. Hamarosan meg is hallottam, ahogy léptek közelednek a lépcső irányából, de csalódottan tapasztaltam, hogy Seong Wu az. Szinte el is felejtettem, hogy ő még itt van. Jó reggelt kívánt, és leült mellém, a haját még meg sem fésülte.

- Hogy aludtál? - kérdezte.

- Jól. - kortyoltam bele a kávémba. - És te?

- Jól. Hol van San? - bólintott a nyitott szobaajtó felé, ahol elvileg aludnia kellett volna.

- A szobámban. - felelte közömbösen, de ebben nem volt semmi közömbösség.

- Oké.

Nem kérdezett semmit. Igazából tudta, hogy nem nagyon van köze a dolgainkhoz, mióta megpróbált beleavatkozni. A bizalmam felé még mindig törött volt, és kezdtem azt hinni, hogy sosem fogok tudni úgy beszélgetni vele, mint ezelőtt.

- Nemsokára indulok. Tényleg nagyon köszönöm, hogy meghúzhattam magam itt ma este. Sokat jelent. - mosolygott rám.

- Nincs mit megköszönnöd, ez csak természetes. Remélem, otthon is minden rendben lesz. Kitartást hozzá.

- Ha mégsem, aludhatok az udvaron?

- Akár még a fürdőkádban is.

San nyújtózkodva sétált le a lépcsőn, de megtorpant, amikor meglátott minket. Motyogott egy halk "jó reggelt"-et, aztán besétált a szobába, és magára zárta az ajtót, hogy fel tudjon öltözni. Nagyot sóhajtottam, amikor a papagájok rákezdtek a reggeli hangzavarra. Hestia is felébredt, így ideje volt enni adnom neki, Seong Wu pedig felment a bátyám szobájába, hogy összepakolja a cuccait. Gondoltam, azért mégsem kéne útjára bocsájtanom csak úgy, szóval nekiláttam főzni neki egy teát. Éppen leforráztam a teafüvet, amikor valaki átölelt hátulról. A forró víz kilöttyent a csésze mellé, de nem volt esélyem feltöröli.