𝚂𝚝𝚞𝚌𝚔 𝚆𝚒𝚝𝚑 𝚈𝚘𝚞 [𝚂𝚊𝚗 𝙵𝙵]

adorable

Másfél évvel ezelőtt

Bezártam magunk mögött a szobám ajtaját, ahol hirtelen úgy éreztem, mintha alig lenne hely számunkra. Egyenesen a próba után léptünk le, így San arcáról és nyakáról még mindig folyt az izzadság. Igyekeztem nem hagyni, hogy ez elterelje a figyelmem, és karba tett kézzel leültem az ágyam szélére. Nem számítottam arra, hogy leül mellém, de mégis megtette.

- Nem is tudtam, hogy tudsz táncolni. - szólaltam meg nagy nehezen.

- Szerintem nem ez lepett meg a legjobban. - mondta az ujjait tördelve.

- Ja, talán az, hogy idolnak készülsz, ráadásul egy elég ígéretes bandában, kicsit jobban meglepett, de már hozzá vagyok szokva ahhoz, hogy semmit sem mondasz el. - vontam meg a vállam.

- Dehogynem, be szoktalak avatni a dolgokba. - kelt a saját védelmére azonnal.

- Ezt most éppen pont elfelejtetted megemlíteni. És hogyhogy hirtelen ideköltözöl?

- Így egyszerűbb lesz bejárnom a próbákra. Nemsokára választanom kell az egyetem és a kiadó között.

- És a kiadót fogod választani. - fejeztem be helyette. - Igaz?

- Valószínűleg. - kerülte el az egyenes választ. - A szüleim azt akarják, hogy a tanulást folytassam, de őszintén? Semmi kedvem és motivációm nincs hozzá. Itt sokkal jobban érzem magam.

- Lehetséges, hogy teljesen félreismertelek volna? - kérdeztem saját magam.

- Sosem ismertél, szóval hogy ismerhettél volna félre? - váltott stílust, tőle már jól megszokott módon. - De legalább te is megleptél engem. Az is a sors keze volt, hogy pont ezt a kiadót választottad, pedig nem is tudtál rólam.

- Én inkább szerencsétlen véletlennek nevezném. - pontosítottam.

San néha teljesen kifordult magából, és olyan dolgokat mondott, amiktől totálisan jelentéktelennek éreztem magam az életében. Az egyik pillanatban talán még együtt nevettünk valamin, és ő volt a világ legédesebb embere, de semmi garancia nem volt arra, hogy a következő pillanatban leesik neki, mennyire kedves is volt. És ilyenkor általában azonnal bezárkózott, mintha egy teljesen más ember lenne. Természetesen, ez az én kedvemet is elrontotta, és ugyanúgy megpróbáltam elhidegülni tőle, ahogy ő tette. Pedig nekem ez nem ment csak így, csettintésre.

- Mit gondolsz a fiúkról? - kérdezte visszaváltva a kedves hangnemére.

- Így első látásra jó fejnek tűnnek. Még sütöttek is nekem.

- Igen, mindig mindenkit meg akarnak ismerni a személyzet új tagjai közül. - lombozott le egy pillanat alatt, ez azonban kivételesen neki is feltűnt. - Nem úgy értettem.

- Aha, persze.

Valaki kopogott az ajtómon, és a következő pillanatban Yeosang dugta be a fejét, a tekintetét felváltva jártatva közöttünk.

- San, a főnök keres. Bocsi, ha megzavartam valamit, de muszáj volt szólnom.

- Már megyek is. - állt fel az ágyamról.

- Jade, akarsz átjönni? - fordult felém Yeosang. - A mai napunk többi része szabad.

- Persze, egy pillanat és ott vagyok. - bólintottam.

Az ajtó becsukódott, San pedig nyújtózott egyet, mielőtt ténylegesen elindult volna.

- Kezdtek jóban lenni?

- Mármint vele? - mutattam az ajtóra. - Ő eddig a legkedvesebb velem.

- Szerintem bejössz neki. - jegyezte meg kifejezéstelen arccal, majd meg sem várta a válaszomat, és el sem köszönt, csak kilépett a szobámból, bezárva az ajtót maga után.