High Score Girl 1999 (Magyar és English)

Extra Round: Yaguchi naplója!

1990. december 26.

Nevem Yaguchi... Karácsonyra kaptam édesanyámtól eme naplót, hogy írjam fel a fontosabb eseményeket számomra (bár szerintem inkább csak arra, hogy ne felejtsem el kivinni a szemetet meg leolvasni a gázórát). Nem hiszem, hogy sokat fogok írni bele, de ki tudja, talán majd egyszer felnőttkoromban előveszem egy kis nosztalgiázásra... vagy nem.

1991. június

Eme évben sok minden történt... kitört az „Öbölháború", kitört az Unzen hegy vulkánja... és eme év volt életem legmeghatározóbb találkozása...

A Maru Miya játékteremben töltöttem időmet, gyűjtöttem a győzelmeket a Street Fighter II-őn, amikor is valaki elkezdett engem a kabinet túloldaláról szisztematikusan szopatni. Immár a hetedik vereségemet köszönhettem neki, amikor is kíváncsi voltam, ki lehetett az, aki engem, a játéktermek ügyeletes fenegyerekét kikészítette hét alkalommal is. Nem volt más, mint... Akira Oono. Míg én voltam az iskola liberális szörnyetege, ő volt a konzervatív kisangyal. Mind sportban, mind tanulmányokban jobb volt... s ha ez nem lett volna elég tökönrúgás... úgy alázott meg engem a kedvenc játékomban, mintha valami amatőr lettem volna. Ezt nem hagyhattam annyiban, szóval kihívtam, s már majdnem levertem... amikor is valamiért belerúgott a kabinetbe de úgy, hogy a túloldalon felragadtam a falra, majd egy jobb horoggal olyan gyorsan kiütött, mint Mike Tyson a Punch-Outban.

Ez eset után egyre többször találkoztam vele. Egyre több kalandba keveredtünk, melyeknek nem egyszer én ittam meg a levét. Ott volt például, amikor megvert egy párt Honda-val a Street Fighter II-ben, azok meg az én mogyoróimmal játszották el a „Diótörő bosszúját"... hogy aztán Ono rajtuk gyakorolja kedvenc karakterének, Zangief mozdulatait... akkor realizáltam, hogy erőben is bőven felettem állt.(Guile véleménye mindig is az volt, hogy ez a csaj a mozis éra akcióhőseit keresztbe lenyelné.) Kedvenc játékunk mégis a Final Fight volt, ahol nem szándékosan, de úgy szopattuk egymást, hogy ha ott lett volna az árus, akkor sírva röhögött volna Oono eltorzult fején.

Kezdetben szimplán egy jó havernak gondoltam. Nem is tekintettem rá lányként... inkább egy szub-dimenzionális pokolfajzatra. Viszont ez megváltozott, amikor lebetegedtem és átjött hozzám egész napra... egész nap játszottunk a konzoljaimon... sokszor el is mosolyodott... akkor éreztem először egy furcsa érzést, ami azóta csak egyre nagyobb lett bennem, amikor vele voltam... egy boldog, meleg érzést... valamint anyám pankrátor dobását, amit egy félreértés miatt kaptam a gerincemre.

Teltek a napok és hónapok... és bevallom... egyre jobban megkedveltem őt. Még a vidámparkba is elmentem vele, ahonnan persze nyílegyenesen mentünk a legközelebbi játékterembe. Hazafelé éreztem, ahogyan a vállamhoz támasztja fejét, miután bealudt. Akkor úgy gondoltam... örülnék, ha jó sokáig velem maradna.

De sajnos az égiek mást akartak. Megtudtam, hogy Oono egy nagyon tehetős, arisztokrata családból származik, valamint, hogy nem sokára elköltözik külföldre. Ekkor a szívem bevérzett... de nem tört meg. Követtem Oono-t a reptére, ahol is adni akartam neki valamit, ami emlékeztetné őt engem, bármerre is járna. Emlékezen a sok boldog emlékre, amit együtt töltöttünk. Sajnos nem voltam valami gazdag, így csak egy játékgyűrűt tudtam adni neki. Gondoltam, hogy röhögni fog és csak kedvességből fogadja el... viszont nem csak, hogy elfogadta, de megölelt... és elsírta magát. Látszott rajta, hogy őt is boldoggá tette a közös időnk... s hogy nem akart elmenni. De ugye gyerekek voltunk, így nem tehettünk ez ellen semmit.

Mikor néztem a reptéről Ono gépét elrepülni, reméltem magamban, hogy egyszer egy nap újra találkozni fogunk...

1993. december