Round 30.

9 0 0
                                    


Az Ages Knight és a Team Yomi szemmtől szembe álltak egymással. Raptoron látszik, hogy teljesen máshol jár az esze. Terve nemcsak, hogy nem vált be, de még kegyetlenebb harcossal állnak szemben, emellé a sérelem, amit Hidaka okozott sem tűmt el nyomtalanul. Chikuron ellenben baltaarccal várta a fejleményeket.
- Egész érdekes ötlettel álltatok elő. Ketten egyként harcolni? Ha nem a saját szememmel látom, akkor azt mondanám, hogy őrültség.
- Nem annyira, mint parancsba adni az egyik emberednek azt, hogy az egyik csapattársam kezét eltörje. – vágott vissza keményen Daniel, mire Chkiuron arca elkomorodott.
- Nem tudsz te semmit. A verseny végén el fogom árulni a teljes igazságot.
- Aha, persze. Inkább, verseny végén Zangief barátom fog gondoskodni arról, hogy soha a büdös életbe ne fogjatok a kezetekbe kontrollert. – morogta Hidaka, ám a csapatvezetőt ez a mondat hidegen hagyta. Oono felé fordította tekintetét.
- Remélem, hogy a döntőben egymás ellen fogunk harcolni.
A nő csak baltaarccal bólintottés elindult, ám pár lépés után megállt.
- A két Oonoval szeretnék beszélni a döntő előtt. Igencsak fontos ügy.

Nemsokra elkezdték az elődöntőt. Mika felkonferálta az elődöntő első mérkőzését, mely nem volt más, mint a Team Yomi kontra Blazers. Mindenki legnagyobb meglepetésére az első játékosa a Blazers csapatnak Mitsurugi volt. A férfi terve egyszerű volt: felpuhítani és leverni annyi ellenfelet, amennyit csak tud, s ha netalán kiesne, akkor a többiek felsörpik a megcsonkolt csapatot. Viszont a Team Yomi csapata is tartogatott meglepetést: Chikuron szállt be elsőként. Mitsurugi és Chikuron egymás szemébe néztek.
- Azt vágod, ha te itt veszítesz, akkor a csapattársaidat leverni már gyerekjáték lesz az enyéimnek? – Kérdezte Mitsurugi önbizalomtól túlfűtve.
- Nagy téveszmében élsz, barátom. A csapatom eléggé kemény. Talán azt hitted, direkt tartom hátul őket az első meccsnél? – kérdezte Chikuron fanyar mosollyal, majd mindketten odaálltak a kabinetek elé. Mika elismételte a már ismert szabályokat, majd elkezdődött a a elődöntő. Mitsurugi Gato-t választotta, míg Chikuron Terry-t. Az első round annyira szoros volt, hogy a vége döntetlen lett. Pedig dobálták egymást az erősebbnél erősebb szupertámadásokkal. Mitsurugi ekkor egy felszívott annyi levegőt a tüdejébe, amennyit tudott, amit aztán teljesen kifújt, mely után arca nyugodtabb volt, mint az érintetlen víz felszíne. Amikor elkezdődött a round Chikuron támadni akart, de hirtelen megállt. Észrevette, hogy Mitsurugi egy centit sem mozdul a karakterével. Rájött, hogy ezt a round-ot egy time up győzelemmel akarja Mitsurugi elérni, ezért vár, amíg az ellenfele rátámad, hogy majd roll mozdulattal meg counter támadásokkal megsebezze, hogy aztán trükkökkel kivárja a round végét. Minimális erő, abszolút győzelem. Sokak számára ez undorító módszer lenne, de Mitsurugi számára ez csak egy út volt a győzelemhez. Viszont egyvalamivel nem számolt a férfi és ez lett a veszte: Chikuron nem az a játékos, aki ne hajlana az ilyen megoldásokra. Mitsurugi döbbenetére Chikuron hátrált egy kicsit a karakterével, majd mindkét karját a háta mögé tette. Mindenki csak nézett, hogy mi van, pedig a tapasztalt játékosok már sejtették, hogy mire megy ki az egész: Chikuron is kivár, sőt, már provokálja Mitsurugi-t, hogy ő lépjen először. Mindenki érezte, hogy aki elsőnek lép, az fog elvérezni. Az idő meg telt. Végül az utolsó 5 másodpercben Mitsurigi bukta be a türelemjátékot: be akart vinni egy Raiga mozdulatot, amire Chikuron egy Roll és Buster Throw kombóval válaszolt. Ekkor felvillant a Time's Up felirat, s ezzel Mitsurugi elvesztette a meccset. Lilith elélvezett az örömtől, mely látványtól egyedül a tégla nagyságú és betonból készült betét mentette meg a kanapétól. Mika szólítani szerette volna Blazers második játékosát, viszont ekkor Chikuron olyat tett, amire senki nem számított: mosolyogva fel tette a jobb kezét majd megszólalt:
- Sajnálom, de begörcsölt a kezem, szóval játékra képtelen vagyok. Feladom.
Majd nemesi mosollyal elhagyta a színpadot. Társai és az ellenséges csapat le voltak döbbenve, a nézők meg bambán néztek, kivéve Lilithet, akinek Chikuron eme lépésétől nem csak a haja és bőre, de a fanszőrzete is kifehéredett, mint a fal. Csak remélte, hogy tudja, mit csinál a harmadik utód.

High Score Girl 1999 (Magyar és English)Место, где живут истории. Откройте их для себя