1999. Március 13. Shibuya, egy ismeretlen játékterem. Dél.
Chikuron nem ok nélkül jött ebbe a környékbe, noha nem nagyon szeretett ide járni. Emlékezett arra, hogy kik voltak a Street Fighter Alpha 3 bajnokságon a kontárok, akik a versenyt ellehetetlenítették és átalakították bandaháborúba. Lillith egyértelműen erős csapatot kért tőle, hogy a lányának ideális ellenfeleket nyújtson és ezért még utólag kapott egy kis előleget is. Ebben az esetben meg is fogja kapni azt, amit kértek tőle.
A Shibuya's Rats ahogyan tündökölt fénylő csillagként abban a rövid egy hónapban, most már csak negatív listán szerepeltek minden bandánál. Felicia betartotta ígéretét és jelentette az összes bandának a nyilvános szabályszegést, aminek Raptor már a bajnokság másnapján megitta a levét. Minden banda kiutasította a játékteremből és ha betévedne egybe, akkor azonnal repül. Ez vonatkozott Rolentora és a megmaradt három csapattagra egyaránt. Már csak egy nevenincs helyen bolyongtak, ami a szeméttelep legalja. A gépek már csak haloványan tudták teljesíteni a feladatukat a letört és kieső gombok miatt. Chikuron unottan lépett be oda, ahol Raptor megpróbált játszani, de inkább püfölte a Tekken masina gombjait, ám az nem volt hajlandó tenni semmit.
- Nocsak, a széttört és reményvesztett banda próbálkozik újra felemelkedni, ám mindhiába. Hatalmas baromságot követtetek el, hála a bölcs vezetőtöknek. – gúnyolódott Chikuron, mire felfigyeltek rá.
- Ugatsz, te nyavalyás? Mert ha nem hagyod abba, akkor...
- Halálra untatsz a beszédeddel? – kérdezte cinikusan a srác, majd helyet foglalva kemény hangnemet ütött meg. – Úgy szórakozz velem, hogy én vagyok az utolsó esélye annak, hogy valaha ebben a büdös életben normálisan játssz és bajnoknak ismerjenek el.
Ekkor Raptor ismét vissza akart szólni, ám erre Rolento felemelte a kezét, ezzel türelemre késztetve.
- Nem fogom ezt a sértegetést tovább tűrni. – morogta, mire a társa megállította, immár elé állva.
- Hallgassuk meg, mit akar mondani, mielőtt bármit is válaszolnánk.
- Nocsak. Van egy józan ember a csapatodban. Őt kellet vezérnek kinevezni és akkor már nem lenne annyira siralmas a helyzetetek.
Chikuron feltette a lábát egy másik székre, tekintetét nem vette le Raptorékról.
- A helyzet eléggé nyílvánvaló: Hatalmas szabályt szegtetek meg, még ha íratlan is és most mindenki utál titeket. Nem alapíthattok csapatot és mindennek tetejébe egy olyan dologért, amit a józanész használatával lazán el lehetett volna kerülni. Csak egyetlen módja van annak, hogy visszatérjetek a nyeregbe és újra sztárok legyetek, ám ehhez az én segítségem fog kelleni.
Raptor ronda tekintettel nézett Chikuronra, de nem szólalt meg. A srác ezt látva folytatta.
- Április elején fognak rendezni egy hatalmas tornát, aminek a díja eléggé magas minden téren. Ha ott részt vesztek az általam megnevezett csapatban, akkor már nem köthetnek belétek. És, ha ez nem lenne elég meggyőző érv, akkor itt van még egy: Amennyiben azt sikeresen megnyeritek, el fogják feledni a hülyeségeteket és ti lesztek a játéktermek koronázatlan királyai. Mindenki nyer.Chikuron hagyott gondolkodási időt hagyott a bandának. Rolentonak és Splinternek tetszett az ötlet, Raditzot látszatra hidegen hagyta. Raptor volt az még, aki ellenkezett.
- Jó, elismerem, hogy a helyzetünk a béka segge alatt van...
- Tévedsz. A Marianna-árok szintjén. – vágta rá Chikuron, ám erre Raptor csak még jobban felkapta a vizet.
- Viszont, soha nem fogok egy olyan cerkapöcsűt elismerni vezetőnek, akit az életben nem láttam még játszani.
Rolento már most attól félt, hogy Chikuron lelép, ám ehelyett a srác csak mosolygott a kijelentésén.
- Ennyi csak az akadálya, hogy belemenj? Rendben van, akkor játszunk. Nevezz meg egy játékot, amiben megküzdünk, és ha én nyerek, akkor feltétel nélkül elfogadod, hogy a vezetőd legyek.
Ekkor Raptor aljas mosolyt engedett meg magának. Tudta, mit csinál, hiszen a kedvenc játékát választja, amiben eddig csak egyszer tudták megverni.
- Tekken 3.
- Rendben, de keressünk egy működőképesebb gépet, mert szemmel láthatólag ez egy roncs. Kövessetek.
CZYTASZ
High Score Girl 1999 (Magyar és English)
FanfictionHárom év telt el az eredeti széria befejezése óta. Akira Oonot szülei hozzáadják egy bankár fiához, névszerint Sir Daniel Michael Fortesquehoz. Ám, a férfi már régóta azt tervezi, hogy kiválik a családi bizniszből és ehhez a mátkája segítsége kell...