Yaguchi és Oono egész nap nyomta a Street Fighter Alpha 3-at. Ennek köszönhetően estére már rendesen ki voltak merülve. Ehhez az se segítette hozzá, hogy a kúria konditermében a nő elkezdte párját edzeni, afféle pihenő gyanánt. Ennek köszönhetően Yaguchi minden izma úgy sajgott, mint a szeme a Virtua Boy kipróbálásakor. Vacsora alkalmával alig tudta magába lapátolni az ételt.
Danielék este komoran értek haza és leültek, hogy megegyék a vacsorát. Egyikük se volt hajlandó megszólalni, de látszott, hogy a végeredmény cseppet sem szívderítő.
- Mi történt a bajnokságon? – kérdezte Yaguchi, mire Oono rátaposott a lábára.
- Majd a vacsora után elmondom. Akkor érkezik meg Hidaka és James is. – válaszolt Daniel, miután lenyelte a falatot. Tíz perc múlva mindketten megérkeztek Daniel dolgozószobájába, ahová hőseink is mentek az étkezés után. Amint a szolgák elvonultak a letett italokkal, Daniel Makotoval és Namieval közösen beszámoltak a torna eredményeről. Oono arca kicsit elkomorodott, párja ellenben csodálkozva nézett anyjára.
- Nem is tudtam, hogy ennyire jó vagy Tetrisben!
- Fiam! Ha nekem keresztrejtvények megfejtése sem okoz már az én koromban problémát, egy logikai játék fog engem kihívás elé állítani?
Yaguchi válaszolni akart, ám erre Makoto a képébe dobott egy párnát.
- Örülök, hogy leszűrted a lényeget, okostojás. – morogta mérgesen a nő, majd visszaült a helyére. – Ha nem fogtad volna fel, akkor bebuktunk egy versenyt. És te is tudod jól, hogyha ez így megy tovább, lesheted a húgommal való házasságot.
- Igazat kell adnom az ifjú hölgynek. – mondta James, aki csendben figyelte az eseményeket. – Tény, hogy ez csak egy verseny, de ha nem bukott volna le az a tetű, akkor csúnyán visszazuhantunk volna.
- Igazatok van. Sajnálom. – sóhajtotta Yaguchi, mikor levette arcáról a párnát. – Elég gyerekes volt tőlem és sértés felétek.
Oono nem haragudott a férfira és hozzábújt.
- Nem történt semmi gond jelen pillanatban. Tulajdonképp, díjazom az optimizmusodat. – jelentette ki Daniel, majd ablakot nyitva rágyújtott egy cigire. – Ez ugyanis arra akar célozni, hogy ti felkészültetek a Street Fighter Alpha 3 bajnokságra. Nincs igazam?
Mindketten bólintottak.
- Csak egy kérdés: Gondolkozott valaki azon a forgatókönyvön, hogy semelyik bajnokságot nem nyerjük meg? – kérdezte Hidaka.
- Ne beszélj már hülyeségeket. – jelentette ki mérgesen Makoto. – Komolyan, te voltál nővérem riválisa? Most ne mond azt, hogy abból a hévből visszavettél és tettél egy laza Dasht!
- Isten ments! Ugyanaz vagyok, aki régen voltam... egy-két kisebb dologtól eltérően.
Joggal egészítette ki Hidaka az utolsó mondatát, mert Oono elég rondán nézett rá. Daniel elnyomta a cigije végét és becsukta az ablakot.
- Nem mond Hidaka hülyeséget. A legrosszabb forgatókönyvre mindig is fel kell készülni és arra is van tervem.
Yaguchi csak kérdőn nézett. Nem tudta, mire akar ezzel célozni, ám James folytatta.
- A végső terv az, hogy az összes dugi számlánkon lévő pénzt kivesszük és berakjuk a közösbe. Ha a mostani állással számolunk, akkoris megvan a tíz millió dollár.Yaguchi nem akart hinni a fülének. Komolyan ezt latolgatják?
- De akkor ez azt jelenti, hogy nem lesz nektek tartalékotok és mehettek vissza a burzsuj rétegbe? – kérdezte teljesen ledöbbenve.
- Igen, első hallásra ezt takarja, de ne ezen kattogjon az agyad. Megbízok mindenki tudásában, a tiedben meg főleg, Yaguchi.
Oono ránézett Yaguchira és bólintott, ezzel egyetértve Daniellel.
- Én meg azt hittem, bennem bízol meg jobban. – jelentette ki sóhajtva James.
- Ne rágj be rám emiatt, jó? – vágott vissza hevesen Daniel, ám erre barátja elröhögte magát.
- Csak viccelek. Tudom jól, hogy jóbarátok vagyunk már tíz éve.
- Megkérdezhetem, hogy lettetek jóban? – kérdezte Hidaka, megelőzve Makotot.
- Még régen egy banketten találkoztunk össze. James családja a Sony vezérigazgatói. Lazán kijelenthetem, hogy ők a kivételek a burzsujokból, mert sokkal jószívűbbek, mint apám. Náluk töltöttem nem egy éjszakát kockulással és pótoltam megannyi klasszikust. – adta meg a választ Daniel nosztalgikus mosollyal.
- Régi szép idők. – sóhajtott James. – Még mindig él bennem, hogy nem egy alkalommal rommá játszottuk magunkat és volt olyan, hogy három JRPG-t is végigtoltunk. Aztán a szülei nem értették, hogy miért megy haza roncsként. Egyszer azt kamuztam be, hogy valami projekten ügyködünk a jövőnket illetőleg.
- Tényleg, aztán már nem bánták, hogy napokat is nálunk tartózkodott. Egyszer még azt is felvetettem, hogy fogadjanak örökbe.
Yaguchi felnevetett, ahogy Oono is kuncogott. Végül, Daniel szólalt meg ismét.
- Elég legyen a nosztalgiázásból. Térjünk vissza a fő témára! Tehát, itt jelenleg hármotokra számítok, ha a jövő heti SFA 3 bajnokságot nézem.
- Csak Yaguchira és Oonora. – köszörülte meg a torkát Hidaka. – Én három napos kirándulásra megyek az osztályommal. Emiatt is kértem el tőled a hordozható mini arcade játékgépet.
- Tényleg. Bocsi, kicsit kiment a fejemből. Akkor társaság: Ha nincs más, akkor én leléptem. A Parasite Eve nem játssza ki önmagát.
Oono megragadta Yaguchi kezét, mutatva, hogy fürödni akar vele. A férfi nem ellenkezezett és követte.
- Aztán ad meg neki a legnagyobb gyönyört, hugi! – kiáltott rá Makoto, de ezt nem hallotta meg.Amikor mindketten belemerültek a meleg vízzel megtelt óriáskádba, Oono kérdőn ránézett párjára, mintha némán kérdezné: Mi volt ez az előbbi kiakadásod?
- Csak aggódok, hogy Danielnek csalódást okozok és akkor talán olyan áldozatot hoz meg, ami őt tönkreverheti anyagilag és kénytelen visszazuhanni abba a rétegbe. Ez lenne tőlem a legnagyobb gonoszság azokután, hogy neki köszönhetjük, hogy együtt lehetünk.
A nő meglepődött Yaguchi kijelentésén. Mennyire furcsa volt most látni most őt ilyen érett fejjel. Azt a srácot, akit csak a játékok érdekeltek korábban és vak módjára nem látta a vonzalmát. Átölelte úgy, hogy a srác feje a két melle között volt, mindehez ipari satut megszégyenítő szorítást kombinált. Yaguchi meg sem bírt szólalni és levegőt is akkor vett, mikor Oono egy roppanás után elengedte. Ezen csak mindketten nevettek egyet. A férfi már megszokta a fizikai erejét. Ekkor Oono bonyolult mutogatásba kezdett, aminek lényege annyi volt, hogy ne azon agyaljon, hogy csalódást fog okozni, hanem edzen keményen.
- Igazad van. Hat nap van a versenyig. Addig meg bőven felkészülhetünk.
A nő csak a hüvelykujját mutatta, majd egy váratlan pillanatban lesmárolta és a víz alá húzta be, igaz véletlenül. Noha az efféle csókjelenetek a filmekben, játékokban, sőt a Conan a Detektív második mozifilmjében hangulatos, a valóságban... majdnem megfulladó élményt élt át Yaguchi, aki minden erejével a vízre lökte fel magát.
- Ez gonosz volt. – zihálta, majd azonnal megfordította az állást, csak ő keményen megmarkolta a fenekét. Noha Oononak nem volt ellenére, akkoris ezt a négy fal között akarta tudni. Úgyhogy mikor már elege lett az itteni előjátékból, megfejelte Yaguchit és nevetett azon, hogy a srác fájlalja a kobakját.Mindeközben nem is sejtették, hogy a hat nap múlva megtartandó Street Fighter Alpha 3 bajnokság tartogatni fog meglepetéseket és nem éppen a kellemesebb fajtából. Egy általuk utált ember talán hazavághatja azt a napot, amire annyit készültek.
ESTÁS LEYENDO
High Score Girl 1999 (Magyar és English)
FanficHárom év telt el az eredeti széria befejezése óta. Akira Oonot szülei hozzáadják egy bankár fiához, névszerint Sir Daniel Michael Fortesquehoz. Ám, a férfi már régóta azt tervezi, hogy kiválik a családi bizniszből és ehhez a mátkája segítsége kell...