A tömeg és a szponzorok hatalmas érdeklődéssel várták a két banda harcának végkimenetelét. R. Mika bekapcsolta a mikrofont és ismét megköszörülte a hangját.
- Tisztelet Játékosok! Folytatódjék a két csapat harca. Az előző menetben Felicia kiütötte Splintert, így most jöjjön a Shibuya's Rats csapatából Raditz!
A megnevezett letette a mangáját és komótosan elfoglalta helyét a gép előtt és kiválasztotta Chun-Lit X-SIMPLE módban. A cicalány maradt Cammynál, csak most V-ISM módban használja.Az első játékban Cammy szinte legyőzhetetlennek tűnt. Folyton pattogott vagy a Spiral Arrowwal becsúszott. Chun-Li semmi érdemlegeset nem tudott tenni, leszámítva egy sikeresen bevitt Senretsukyakut, de az is kevés volt Cammy kiütéséhez. A második játékban úgy látszott, hogy Felicia kezd meginogni, mert folyton halmozta a hibákat. De ez csak egy roundig tartott, mert a másodikban ismét nyeregben volt. Yaguchi ismerte ezt a taktikát a cicalánytól. Ez arra szolgált, hogy lebecsüljék. Raditz így is tett és az eredmény szinte adta magát: A második játékban egy sikerrel aktivált V-ISM mód és egy vaskos kombó meghozta Cammy győzelmét. Ratidz ellenben nem mutatott semmi érzelmet: Visszaült a helyére és ismét belemerült a Dragon Ball mangába. Ez viszont Yaguchi számára örömöt okozott: Most ők vannak lépéselőnyben.
- A következő tag Felicia ellen nem más, mint... Rolento! Immáron a verseny elég komolyra fordul! – kiáltotta R. Mika teljesen feltüzelve. A férfi megropogtatta az ujját és elindult, ám Felicia előtt megállt.
- Rég volt már. Miért mentél el a csapatunkból? – kérdezte a cicalány halkan. A férfi savanyúan elmosolyodott.
- Egyszerű: Anno át akartam a Mizonokuchi Force felett venni az irányítást, de te esélyt sem adva elutasítottad. Ma végre beteljesül az álmom és legyőzve téged és a megmaradt két pribékedet, enyém lesz ez a hely.
- Még szép, hogy nem engedtem át, mert mindig azt hangoztattad, hogy a bandán kívül senkinek nem szabad ebbe a terembe belépni és agyonvered a kívülállókat. Soha nem fogtad fel ép ésszel, hogy a játékok iránti élvezetet nem szabad senkitől elvenni. Viszont, te mindig is önző voltál, nem igaz... bátyám?
Rolento elfintorodott a lány kijelentésén és immár elfoglalta helyét. A párt ellenben meglepetésként érte a fordulat. Sose kérdezték, milyen a családi viszonya Feliciának. Azt meg pláne nem sejtette egyikük sem, hogy ennyire viharos a kapcsolata lehet. Amíg ezen töprengtek, addigra Rolento a becenevéhez hűen az adott karaktert választotta, míg Felicia maradt Cammynél. Mindkét esetben A-ISM módot preferálták. Az első játékban már teljesen bizonyossá vált, hogy a két testvér ugyanannyira képzett Street Fighter Alpha 3 játékos. Folyton ment az adok-kapok. Hol Cammynek kellet hártálnia és elugrálnia, hol pedig Rolentonak. Az első játék három roundos volt és a végén Rolento nyert. Yaguchi ismerte ennek a karakternek a leggusztustalanabb technikáját: Botforgatás. Aki esetleg nem játszott a játékkal, úgy képzelje el, hogy az alapból háromgombos technika 11 ütésnek felel meg és noha nem sebez sokat, a védelmet olyan gyorsan porrá örli, mint Móricka az ázott zsebkendőt. Ehhez még az is társul, hogy ez a tag úgy rámászik ellenfelére, mint kanos szarvas a Viledára. A második játékban Cammy keményebb iramra kapcsolt és folyton hárította Rolento csapásait, majd azzal a lendülettel vágott vissza. Ez két sikeres Killer Bee Assault bevetésével Cammy vitte el a második játékot. Már csak a mindent eldöntő harmadik játék maradt hátra. Yaguchi és Oono feszülten nézték a kivetítőt és remélték, hogy Felicia nyer, mert akkor Raptor ellen kellene harcolniuk. Ám, ahogyan Murphy törvénye kimondja: Ami elromolhat, el is romlik.Ugyanis, ettől a pillanattól fogva Rolento felkészült Cammy ellen és minden lehetséges módon kerülte a támadást és emellé a legjobb időpontban csikizte meg ellenfelét a bottal vagy egy kést hajított rá. Az első roundot így megnyerte, a másodikban Cammy váltott taktikát és így ment a második round idő lejártáig, ahol még az utolsó 4 másodpercben százalékra pontosan megegyezett az életerejük. Ekkor ugyanis Rolento sikerrel vetette be a Mine Sweepert, ezzel kiütve Cammyt.
- A győztes ebben a szoros küzdelemben Rolento! Micsoda kemény játékot láthattunk, kedves rajongók! – kiáltotta R.Mika. A szponzorok is csak egyetérteni tudtak. Miközben Felicia felállt a géptől, Yaguci elindult. Szíve a torkában dobogott. Tudta, hogy Oono mögötte van végső megoldásként, viszont revansot akart venni a játék megzavarásában. Ám, mielőtt odaért volna, Rolento a férfi elé állt.
- Kíváncsi vagyok, mennyire vagy képes. Sok sikert kívánok. – morogta és a kezét nyújtotta Yaguchi felé. Az elfogadta egy bólintással kísérve és leültek a helyükre. Yaguchi Charliet választotta, X-SIMPLE módban. Nem akarta megmutatni jelenleg a foga fehérjét ellenfele felé, aki maradt Rolentonál. A meccs ugyazzal a forgatókönyvvel ment le látszatra, mint ahogyan Feliciánál. Egyikük se tudott dűlőre jutni. Végül, mindkét roundot Yaguchi nyerte egy-egy tökéletesen elvégzett Sommerassault Justice technikával. Rolento mintha várta volna ezt és a második játékra egy, eddig soha nem látott húzással reagált: V-ISM-re váltott, ami Dannel ellentétben, halálosabbá tette. Ugyan, lemondott a spécibb technikákról, de a kombói és a counter miatt halálosabbak ettől a pillanattól fogva. Yaguchi érezte, hogy ez innetől fogva a földi pokol lesz. Be is vált az igaza, mikor a második játékban gyakorlatilag Rolento úgy viselkedett, mint Kenshiro. Folyton sarokba szorította Charliet és egy sikeresen ellőtt, V-ISM-el megtámogatott kombóval vitte az első roundot. A második roundban ellenben nem töltődött fel megfelelően Rolento V-ISM mérője, így Charlie remekül kamatoztatta a dobásait és Sonic Boomjait, megkísérve egy Knee Bazookával. Ezzel volt esélye még bezsebelni a győzelmet Yaguchinak, csak arra nem készült, hogy Rolento a harmadik round elején ellövi a V-ISM-et, amikor az csak 90%-on állt. Ez direkt gúnyolja? Hiszen, lazán ki lehet védeni, ami megtörtént. Viszont, arra nem készült fel, hogy ez volt Rolento terve. Innentől fogva ugyanis körültekintően, de kegyelmet nem ismerve spammelje a Mekong Delta Attackot, ami a botforgatásának elnevezése. Ez be is vált, mégha ehhez az idő lejártáig kellet játszadoznia Charlieval. Ezzel egyenlő lett az állás és a harmadik játék volt, ami mindent eldöntött. Yaguchi nagy levegőt vett és átváltott A-ISM módra. Ha Rolento ennyire könyörtelen ezzel a móddal, akkor ideje taktikát váltania. Ez látszatra bevált, mert a Sonic Breakkel meg tudta szerezni győzelmét, viszont teljesen csutkára szívta magát. A második roundban folyamatosan védekeznie kellet, amihez első látszatra a Dash másodpercre pontos precizítása segített. Ám, Rolento résen volt és ez fordította a meccset, mikor sikeresen aktiválta a V-ISM-et és gurulva kerülte ki a Sonic Boomot és a Mekong Delta Attackkal sikerrel ütötte ki Charliet. A harmadik roundra Charlie A-ISM mércéje maxra töltődött, így egy újabb Sonic Break tökéletesen megtette volna a hatását. Ám, erre Rolento fel is volt készülve és Mekong Delta Escapeval kikerülte a támadást és kitűnő lehetőséget adott arra, hogy ismét használja az immár teljesen feltöltött V-ISM-ét. Hiába védte Charlie sikeresen, elkábult a kombó felétől és ezzel megpecsételve a meccs sorsát.
- A győztes Rolento! – kiáltotta R. Mika a K.O. után.
YOU ARE READING
High Score Girl 1999 (Magyar és English)
FanfictionHárom év telt el az eredeti széria befejezése óta. Akira Oonot szülei hozzáadják egy bankár fiához, névszerint Sir Daniel Michael Fortesquehoz. Ám, a férfi már régóta azt tervezi, hogy kiválik a családi bizniszből és ehhez a mátkája segítsége kell...