High Score Girl 1999 (Magyar és English)

Round 14.

1999. Február 25. Shibuya, Armagon játékterem.
Maga a helyszín a nagy átlagban csak egy játékterem volt a sok közül. Viszont, ma hatalmas tömeg volt a bejárat előtt, akik a belépésre vártak. Makoto, Namie és Daniel abban a kegyben részesült, hogy ezt a procedúrát megúszhatták azzal, hogy felmutatták a versenyzőknek kiadott, lila kártyával. Megmutatták a biztonságiaknak és beengedték őket. Odabent már rengeteg Nes konzol volt, bennük a NWC egy-egy másolata.

A színpadon ott volt a verseny első három helyezésének kazettái. Még az aranyszínű is. Daniel közelebb megszemlélte a darabokat. Már most gyanús volt a dolog, mégha felszínre mindegyik eredetinek tűnt. A szürke kazettából 92 darab létezik, az aranyból meg ha minden igaz, húsz. Az előbbieknek tetején mini kapcsolók és számsorozatok szerepelnek.
- Nem értek amúgy egy valamit, Daniel és a kérdésemet ne vedd bunkóságnak. Miért veszel rajta részt, amikor arról volt szó, hogy ketten csináljuk ezt? – kérdezte Makoto érdeklődve.
- Megnöveljük az esélyeket a pénzszerzésre. Három szürke és egy arany kazetta a díjazás. Ha három helyezettre osztjuk a díjakat, akkor három ember kell, hogy mindet felmarkoljunk. – súgta a nő fülébe Daniel, nehogy mások meghallják. Persze, ez füllentés volt, mert a valós indok egy pontra tehető: Utánanézett az egész rendezvénynek és a szervezők nem a Nintendonak dolgoztak. Persze, elképzelhető, hogy ez magánszemély rendezi, ám akkor csak újabb gyanakvásra adhat okot. Nem volt mit tenni, az egyik verseny győztest megkereste e-mail-en keresztül és érdeklődött. Kapott tőle egy fényképet, csak a minősége borzalmas volt és csak az alapokat tudta leszűrni, hiába volt neki Photo shop a gépén. Ám, az aranykazetta volt a legfeltűnőbb, lévén úgy nézett ki, mintha egy másik címke lett volna, ám azt alapos módon levakarták és ráragasztották az NWC lógóját. És arról forrásokat sem talált, akárhol kutakodott, még az amerikai weboldalakon sem.

Danielnek nem volt több agyaláson ideje, ugyanis, a verseny szervezője, egy szálkás, öltönyös úriember szólalt meg a mikrofonba.
- Üdvözlök mindenkit az idén másodjára megrendezett shibuyai Nintendo World Championship versenyben, amit házigazdánk, George Hoffman hozott létre, vagyis, személyes jómagam.
A tömeg megtapsolta. Danielnek ismerős a tag valahonnan, még négy évvel ezelőttről. Annyi felfuvalkodott burzsuj hólyaggal találkozott, hogy már nem tud az összes nevére emlékezni. Gyanakodva hallgatta végig a folytatást.
- Minden játékosnak három próbálkozásra adódik lehetősége a kijelölt gépeken. A legjobb eredményt automatikus felrögzítésre kerül és abból négy játékos fog játszani döntőben a három dobogós helyért ezen a színpadon! – kiáltotta el magát Geroge és megvárta a taps leülését. Utána folytatta. – A szabályok változatlanok az eredetihez képest. Felkészültetek? Akkor a sípszóra mehet a banzáj!
A versenyzők a nekik kijelölt géphez mentek és várták a jelzést. Daniel felsóhajtott, mikor megragadta a kontrollert. Ez tényleg egy egoista hólyag, zárta le magában. Talán emiatt is, de nem tudta elhessegetni azt a tényt, hogy vaj van a füle mögött. Amikor elindult a sípszó, elkezdődött a versenyzés a két játékos között. Daniel mostmár átterelte figyelmét a játékra. Hat perc huszonegy másodperc. Ennyi idő állt a játékok leküzdésére. A Super Mario Brost csak mihamarabb ledarálta, mert az ért a legkevesebbet. A Rad Racer esetében folyton a külső sávba maradt, hogy ne ütközzön és tövig nyomta a gázt. A Tetrisben folyton gyors elhelyezést és soft dropot használt és törekedett a négy sor egybeni letakarítására, vagyis a Tetrisre, amit kétszer meg is tudott csinálni. Amikor a gép jelezte, hogy leállhat, akkor a férfi a képernyőt figyelte. Legnagyobb döbbenetére, Namie végeredménye azonnal 3 millió volt. Picit eltöprengett, hogy Yaguchi az anyjától örökölhette a játék tudását? Amíg ezen agyalt, ellenfele megbökte, hogy ő jön a második körben.

Így telt el másfél óra, míg az összes adat be nem érkezett a gépbe. Makoto ledőlt az egyik székre, mintha lefutott volna két kilométert.
- Nem is értem, hogy a húgom és a pasija hogy tudják ezt órákon keresztül csinálni. – morogta, míg Namie is helyet foglalt.
- Drága! Nem tudsz semmit a játékosok alkalmazkodásáról, eltaláltam? – kérdezte Daniel, mire a nő felnézett.
- Ha még egyszer így szólítasz, lerúgom a májad a helyéről! – kiáltott fel Makoto.
- Elég legyen a civakodásból! Nem érdekel, hogy vége a mézesheteknek. Sokkal inkább a díjak valódiságán gondolkodjatok el. – állt kettejük közé Namire. – Nekem az aranykazetta gyanúsabb a többi közül. Amennyire jól emlékszek, ezek a kazetták az Amerikai kiadásúak. Javítsatok ki, ha tévedek, de ami hasonló színű kazetta, az a Legend of Zelda második része.
- Tényleg! – kapott a fejéhez Daniel. – Erről hogy feledkezhettem meg? Hiszen még azzal játszottam is a barátomnál.
- Mert öreg vagy és vetted be a Cavingtont. – jegyezte meg cinikusan Makoto, ám erre Daniel nem reagált érdemben. Kezdett beteljesedni a gyanúja, hogy kóklerrel van dolguk.
- Hölgyeim és Uraim! Legyenek kedvesek idefáradni és meglátjátok, hogy ki lesz az a négy személy, akik szemszeszállnak a győztes díjakért! – hallatszott George hangja. Mindhárman a színpadhoz mentek sóhajtva. Daniel nem figyelte, miről pofázik a tag, csak nézte a digitális eredményjelző táblát. Nem került a négyesbe, viszont Makoto és Namie igen. Elengedte füle mellet a sértegetést, ami az idősebb Oono nő nyomott felé és elmerült magában. Ott jelent meg Daniel saját érzelmi szelleme, Tassadar a Starcraftból. Vele tudott a legjobban azonosulni a végigjátszás során.
- Zavart érzek a tudatodban és megértem. Én már egyből látom, hogy ez kamu. A szürkék kapcsolói is rossz helyen vannak. Csak erőltesd rá a tudatodat a múltra és minden darab a helyén lesz. En Taro Aiur! – hallatszott zengve a Protoss hős mondata. Danielnek már most beugrott a tag is. Egy szélhámos volt, aki másokat átverve szerzett pénzt. Betelt nála a pohár és ideje volt lépnie. Ha a burzsuj férgeket rabolja meg, az hidegen hagyná, de itt becsületes játékosokról van szó, akik keményen edzettek. Elég volt csak Makotora és Namiera gondolnia e téren. Azonnal a hangtechnikai pulthoz ment és kikapta a tartalék mikrofont. Laza mozdulattal bekapcsolta és felugrott a színpadra.
- Elég volt ebből a színjátékból, George Hoffman! Vagy szólítsalak tolvaj Yoshimának?

Ekkor George arcára fél percig a megdöbbenés ütközött ki, de hamar rendben szedte magát.
- Álljon meg a menet! Te kiestél és van képed vagdalkozni légbőlkapott dolgokkal? Ki vagy te? Bár, ez nem számít. Biztonságiak! Vigyék ki innét! – kiáltotta parancsolóan. A férfinak gyorsan kellet cselekednie.
- Sir Daniel Michael Fortesque a nevem, ha annyira akarod tudni.
Ekkor a tagon a jeges rémület futhatott át. Kezével jelezte a markos őröknek, hogy álljanak meg.
- Nocsak, az ifjú Fortesque. – mondta nyugalmat magára erőltetve George. – Nem is tudtam, hogy szeretsz játszani. Csak emiatt vagy itt?
- Az ne érdekeljen téged! Sokkal inkább az érdekel, hogy a cartridgek valóban igaziak-e. Kellet egy kis idő, hogy leessen, a vitrinben minden hamisítvány!
A tömeg zavarodottan nézett a színpadon lévő kettősre. Daniel látta, hogy most kell kifejtenie véleményét.
- A szürke darabokon a számok és a kapcsolók elhelyezkedése nem stimmel! Anno láttam róla fotókat és teljesen nem egyeznek meg az itt látottakkal!
- Ugyan, az nem jelent semmit, hiszen több mint kilencven darab, ami kint van. – vágott vissza George, ám látta, hogy ezzel nincs vége.
- Igazad van. Pontosabban 92 darab van, amit a Nintendo hivatalos körülmények között kiadott. Ám, az aranyszínű cartridge teljesen biztos, hogy a Legend of Zelda második részének a kiadása.
- Honnan veszed? Ezt aukción vásároltam százezer dollárért.
- Akkor félmillió dollárt teszek fel arra, hogyha begudom az arany NWC kazettát az itt látható NES-be, akkor a Legend of Zelda 2: The Adventure of Link fog elindulni! Amennyiben nekem van igaza, visszaadod mindenkinek a nevezési díjat és bocsánatot kérsz tőlük. Ha visszamondod, akkor meg már rád van bélyegezve a hazug titulus.
- Ez... ez már...
- Felháborító? – kérdezte gúnyos hangon Daniel. – De melyik része az? Hogy igazam van, vagy az, hogy semmit nem tudsz a játékokról, csak meg akarod rabolni az embereket, akik becsülettel készültek, kifizették a borsos nevezési díjat annak reményében, hogy kiváló teljesítményükért cserébe egy relikviát kaparinthatnak meg a kezük közé, helyette viszont, csak bóvlit kapnak, amiket jobb esetben 10 yent érnek?
A tömeg Daniel mondata után folyton azt skandálták, hogy fogadja el George az ajánlatot. Ha nem is a kételkedés lett az okuk, a kíváncsiság lett rajtuk úrrá. Senki nem látta, hogy az arany kazettán mi van.

George engedett a késztetésnek és a nála lévő kulccsal felnyitotta a vitrint. Daniel kérdés nélkül kivette az aranyszínű kazettát és a hozzá legközelebb álló NES-hez sietett. Kikapta az NWC másolat kazettát és letette a földre. Berakta az aranykazettát és fél pillanat hezitálás után bekapcsolta. Amint a kivetítőre nézett, minden gyanúja beigazolódott. A kijelzőn is látható volt a sokszor említett játék címképernyője. Ekkor a tömeg felháborodott és Daniel pártjára állt.
- Tisztelt közönség! Láthattuk, hogy ez a tetű akart átverni titeket és szórakozott a pénzetekkel, naivításotokkal és időtökkel. Ha ebben a szélhámos, takonygerincűben lenne most egyszer az életben becsület, akkor visszaadja a pénzeteket. De az egyszer biztos, hogy most, ebben a pillanatban valaki biztos elhatározza, hogy ezt jelenti a Nintendonak, ha más nem, akkor ÉN leszek az!
George teljesen megsemmisült. Tudta, hogy az a cég képes a gatyáját is leperelni róla a nevük hamisításáért.
- Kérlek... sajnálom... csak ne tedd ezt. Megteszek bármit...
- Azt mondod? – kérdezte a férfi és a féreghez lépett. – Akkor most mindenkinek visszafizeted a nevezési díját és további 20 ezer yent kárpótlásként. Azt a kamu kazettát meg told fel a seggedbe! Oda is való a szavahihetőségeddel együtt.
Daniel visszament a hangtechnikusi pulthoz és ott visszanézett a tagra.
- Még valami. Ha még egyszer meglátlak itt ólálkodni, akkor a fenyetegés helyett valós cselekvést fogok alkalmazni.

Tény, hogy George Hoffman ki akarta csalni az emberek pénzét, de hála Danielnek, most az egyszer becsületesen játszott és visszaadta mindenki nevezési díját. Mire mindenki sorra került, már késő délután volt. A Limuzin a hármast fél órával a vége után vette fel. Egyáltalán nem érezték győztesnek magukat ebben a pillanatban, de legalább nem lettek megrabolva.