High Score Girl 1999 (Magyar és English)

Round 10.

Másnap reggel Yaguchi felébredt és a plafonra szegezte tekintetét. Azt hitte, hogy a tegnapi nap csak álom volt. Újra láthatta Oonot és még a kijelölt férje is azt szeretné, hogy együtt legyenek. Ez a történet kacifántosabb volt első hallásra, mint a Legend of Zelda idővonala. Ám, a valóság csak akkor csilingelt be, mikor Oono szeme az övével találkozott és ismét egy hosszú csókba fogtak. Nem volt még aktus köztük, mielőtt az olvasó erre tippelne, mert amikor a fürdőben meglátta a nő a férfi csontvázzá fogyott testét, nem kockáztatott inkább. Még mindig bűntudatot érzett az állapot miatt. Ha korábban a nővére útjára lépett volna, akkor nem fajultak volna idáig a dolgok.

Miután felöltöztek, egy pincér jött fel, hogy kész a reggeli. Az étkezőben Daniel nagyban olvasta a reggeli újságot. Noha utálta a ráerőszakolt tanulnivalókat, amikor a Fortesque családhoz került, volt azért néhány dolog, amit remekül hasznosított, mint a Japán nyelv megtanulása minden téren.
- Jó Reggelt az ifjú párnak! Hogy telt az este? – kérdezte.
Oono csak a hüvelykujját mutatta fel, mondván nagyszerűen. Yaguchi válasza másról árulkodott.
- Neki lehet, hogy jó volt, de egész este csikizett, simogatott, ütlegelt, harapott. Aztán mikor megunta, bevágta a szunyát úgy, hogy lehúzta rólam a takarót és kétszer lerúgott az ágyról.
Erre a válaszra Oono rátaposott a férfi lábára. Daniel felnevetett.
- Akkor szerencsés döntésem volt, hogy nem mellette aludtam. – nyögte ki nevetése közben, ám erre Oono felkapta az asztalon található csészét és a férfi felé dobta, ám az lazán kikerülte.
- Még szerencse, hogy nem kézilabdázik. Abban az esetben bármit vágna hozzám, eltalálna.
Erre Yaguchi nevetett fel, ám ez csak arra szolgált, hogy a lány ismét egy csészét vegyen fel és becélozza Danielt. Tekintetéből kiolvasták: Nem hibázok kétszer és ez most homlokon fogja találni. Ekkor nyitott be a szakács, hogy hozza a reggelit. Azonnal abbamaradt a marakodás és leültek a felkínált sült baconhöz, tükörtojáshoz és pirítóshoz. Oono félútón a tányérján lévő maradékot átkotorta az éppen végző Yaguchinak és mutatta, hogy egyen.
- Nem kell, de nagyon nagylelkű tőled.
A nő ellenben hajthatatlan volt. Daniel lenyelte a falatot és ránézett a kettősre.
- Szerintem addig nem fog elengedni, míg meg nem eszed.
- Nagyszerű hír. – sóhajtott Yaguchi és ugyan tele volt, de belekezdett.
- Legalább törődik a testi állapotoddal. Tény és való, amikor első alkalommal megláttalak, akkor se tűntél valami egészségesnek.
Ekkor a férfi megállt az evésben.
- Igazatok van. Amióta Oono elment, szinte hajtottam magam. Folyton azon dolgoztam, hogy utána menjek és újra vele legyek. Ezért minden követ megmozgattam. Megcsináltam az egyetemet, szereztem állást, ahol már műszakvezetőként dolgozok és emellé még folyton hazárdjátékot űztem, hogy meglegyen a pénz. Emlékszek arra is, hogy eladtam három, igencsak nagyértékű konzolomat és a legtöbb játékomat is, mert elértem az anyagi mélypontot. Anyám meg hiába akart segédkezni, nem akartam belesodorni. Hidaka annyiszor tanácsolta nekem azt, hogy álljak meg egy kicsit, hogy annak se vége, se hossza.
Ekkor Oono átölelte a férfit megnyugtatásképp. Daniel elmosolyodott.
- Megmondom a frankót veled kapcsolatban, Yaguchi. Tényleg megérdemled azt a nőt, aki jelenleg átölel. Én tudom legjobban azt, milyen az árral szemben küzdeni.
Ekkor mindketten ránéztek. Noha a nő tudta az okát, a miértjét sosem kérdezte. Tekintetéből ki lehetett olvasni a kíváncsiságot.

Daniel felsóhajtott. Ideje volt az igazságot elmondani nekik.
- Nem mindig úgy állt az életem, hogy az Interbank vezérigazgatójának a fia vagyok. Mikor kicsi voltam, szegény, de szerető családban nőttem fel. Hat éves lehettem, amikor apám, aki építkezéseken dolgozott, baleset következtében életét vesztette. Így, az anyagi helyzetünk ugyanolyan mélyponton volt, mint a lelki állapotunk. Nem tudtam se óvodába, se iskolába járni. Vagy anyámnál segédkeztem a varrodában, vagy az utcán játszottam a tangóharmonikámon. Ám, ekkortájt szerettem meg a videójátékokat. Az összekoldult pénz egy részét folyton a Street Fighter 2 Championship Editionba költöttem. Talán most azt gondoljátok, hogy pazaroltam és igazatok van, de csak az nyújtott valamennyi megnyugvást.
- Megértelek és szerintem Oono sem hibáztat ezért. Eltaláltam? – kérdezte a párjától, aki csak bólintott és szemét le nem vette Danielről.
- Aztán, mikor tíz voltam, fordulni látszott az életem. Anyámnak egy nap el kellet vinnie két igencsak díszes ruhát egy luxusvillába. Akkor találkozott későbbi mostohaapámmal, Morrisons Fortesqueval. Onnantól fogva gyakran találkozgattak és szerelem alakult ki köztük. A házassággal mindenki jól járt elméletben. Az öregnek genetikai betegsége miatt impotenciája volt születésétől fogva, így én lehettem az örökös. Anyám meg ki akart lábalni az anyagi csődből. Minannyian jól jártunk, legalábbis anyám azt hitte. Hát, engem soha nem kérdezett ezután.
Daniel felállt és kinyitva az ablakot, rágyújtott egy cigire. Oono nem bírta a dohányzást, de nem vette ki a kezéből a szálat, mert a kezéről és a remegő hangjából kiolvasható volt, hogy dühös.
- Attól a pillanattól kezdve az életem földi pokollá vált, ami hihetetlennek hangzik. Ám, a nyakamba zúdult egy rahedli tanagyag, ami legalább 16 óra tanulás és gyakorlat volt. Mostohaapám mindent megtett, hogy én legyek a tökéletes örökös, leszarva, hogy anyám vagy én mit akarunk. És ha nem azt csináltuk, amit mondtunk, akkor bizony elvert minket.
A férfi letette a szálat és hátat fordítva nekik, megmutatta, mire célzott. Mikor Yaguchi meglátta, hogy a férfi hátán rahedli heg volt, elborzadt. Volt égési és forrási sérülés maradványa is. Daniel visszahúzta a felsőjét és ismét a kezébe vette a cigit is. Oonon lehetett érezni, hogy hirtelen felhúzta magát.
- Anyám még rosszabakat kapott. Hiába akartam azt, hogy lelépjünk, nem mertem egy idő után anyámnak szólni, mert nem akartam, hogy szegények maradjunk. Szépen, lassan kihalt belőle a szülői szeretet legkisebb írmagja is és belépett a sorba. Haragszok rá? Nem, mert mindig láttam rajta a megtörtséget és a 22-es csapdájába ő esett bele a legjobban. Aztán, tizenhat éves koromban elkezdtem lázadni. Ezt főleg egy korombeli barátom okozta, akivel közös célunk lett.
- Mi volt az? – kérdezte Yaguchi.
- Romba dönteni ezt a mocskos, alávaló burzsuj, anyagilag gazdag, lelkileg szegény réteget. Lássák azt az ottani fiatalok, hogy ne a pénz vegye el az eszüket. Emiatt is támogatlak titeket. Félre ne érts, Oono. Nagyon csinos és okos lány vagy, de nem tudok hozzád felérni, mert már a szinteden van valaki. És azzal is tisztában vagyok, hogy nem lesz barátnőm se, mert nem ez a nagy vágyam. Csak egy senki vagyok, aki valakinek látszik.
Ekkor mindketten átölelték, amitől Danielből előtört több évnyi érzelem. Sírni nem sírt, annyira mély volt az üresség benne a múltja miatt.
- Nem igaz, hogy senki vagy. – mondta Yaguchi átkarolva. – Nélküled nem lehetek együtt életem szerelmével. Te is megtalálod az igazit egyszer.
Oono ellenben sírt Daniel sorsán. Vele se bántak kesztyűs kézzel, de ami a férfival történt, az a tényleges földi pokol volt. Amikor elengedték, Hidaka ölelte át hátulról. Ő megérkezett, ám senki nem vette észre, miközben Daniel mesélt.
- Köszönöm srácok! Ígérem, hogy mindent megteszek, hogy visszatérjen minden a helyére.
Ekkor újabb látogatók jöttek. Makoto Oono, Namire Haruo, Yaguchi anyja, és Rex Fury a bajnokságról, aki Mokujinnel játszott. Hirtelen ismerkedésáradat kezdődött meg. Namire Akirát ölelgette. Yaguchinak feltételezése volt mindig, hogy anyja szívesen magához fogadná mindkét Oonot, bár akkor fennállna a vérfertőzés kérdése. Daniel Rex Furyval beszélgetett.

Fél óra után Daniel megköszörülte a torkát.
- Hölgyeim és Uraim!
- Bocsánat a kérdésért, de hogy kerültök ide? – kérdezte Yaguchi, aki már feldolgozta a meglepetést.
- Egyszerű: Összehívtam őket. – adta meg a tömör választ Hidaka. – Danieltől való távozás után a legésszerűbb, hogy minél több támogatót szedünk össze.
- És a kicsi fiamnak szüksége lehet az anyai jótanácsokra és segítségnyújtásra. – mondta Namire mosolyogva és átölelte fiát.
- Én meg szívesen alápörkölök a szüleimnek azért, hogy végre felébredjenek. – jelentette ki határozottan Makoto, majd megbökdöste húga arcát. – Jiya is itt lenne testben, de csak lélekben fog támogatni.
Akira felsóhajtott. Yaguchi fejébe volt az, hogy újra temessék az öreg sofőrt. Majd javasolni fogja Danielnek, de most nem az a fő téma. A házigazda megköszörülte torkát ismételten.
- Még mielőtt bármibe is belefognánk, bemutatom James Sullivant, becenevén Rex Furyt, a jóbarátomat.
- Sziasztok. – köszönt jókedvűen. Vékony testalaktú, szőke hajú, Daniellel egy korban lévő férfi mindenkivel kezet fogott.
- A lényege a gyülekezésnek, hogy mik legyenek a következő lépések. Megoldottam, hogy Akira és Yaguchi egy pár legyenek, ám, ha nem teszünk semmit, akkor nem fog sokáig fennmaradni ez az állapot. Pénz kell, méghozzá egy hónapon belül.
A társaságból senki nem szólalt meg, csak figyelte a férfit. Egy sóhajtás után folytatta.
- Az egyetlen megoldás az, hogy olyan forrásokból nyerünk pénzt, ami semelyik szülőt nem fogja figyelmeztetni arra, hogy valami van készülőben. Tízmilliót, ha pontosabbak vagyunk.
- Már elnézést, de nem akarom, hogy mások is beleadják a pénzüket abba, ami az én feladatom. – vágott közbe Yaguchi, ám erre Hidaka reagált.
- Ha csak te gyűjtenél, akkor egy évtized alatt nem fogsz annyit összeharácsolni. Három év alatt nem jött össze még a kétmillió dollár sem.
- Köszönöm a tájékoztatást. Remélem, tisztában vagy azzal, hogy önkéntesen jelentkeztek a feladatra. Mármint, erre kértem meg a gyönyörű Hidaka kisasszonyt.
A megnevezett elpirult és bólintott. Ritkán kap bókokat. Makoto emelte fel a kezét.
- Én bele tudok adni egy millió yent a megtakarításomból.
- Nem egészen erre gondoltam. Különböző pénznyereményekkel megtűzdelt bajnokságok, de más olyan is jöhet, amit az Interbank nem pénzel.
Ekkor mindenki gondolkodni kezdett. Namire előkapta a táskából a Japan Video Game Championship újságot és elkezdett beleolvasni. James felemelte kezét.
- Állítólag, ez év márciusában rendeznek egy bajnokságot, ahol nem más lesz a tét, mint három Nintendo World Championship szürke kazetta és egy arany kazetta az első helyezettnek.
Yaguchi alig akart hinni a fülének. A világ egyik legdrágább relikviáját valaki versenyre kínálja? Ez már nem tűnik igaznak. Hidaka is felemelte a kezét.
- Ha jól emlékszek, Felicia azt mondta, hogy a játékterem Február végén tartani fog egy Street Fighter Alpha 3 tornát. Az első helyezésért félmillió amerikai dollárnak megfelelő összeget ajánlottak fel. Erről majd érdeklődők.
- Én is találtam valamit. – mondta Namire, fejét az újság mögül ki nem dugva. – Itt azt írja, hogy március elején tartani fognak egy Gran Turismo bajnokságot. Eléggé szép összeg van felajánlva.
- Akkor azt én és Daniel visszük. – mondta James. – Nekem a szimulátorosdi mindig az erősségem.
- Tény és való: Sose tudtalak megverni benne. – nevette el magát a megnevezett.
- Akkor én és Namire visszük ezt a Nintendos dolgot. – mondta Makoto magabiztosan. Húga csak furcsállóan nézett rá. – Talán azt hitted, hogy nem értek hozzá? Mióta levették rólam a kezüket, szoktam Famicomon játszani.
- Én meg gyorsan tanulok. És mikor nincs otthon a fiam, akkor néha leülök játszani. – mondta Yaguchi anyja, felnézve az újságból. – Továbbá, Shinjukuban Április közepén hirdettek egy Twinkle Star Sprites bajnokságot. Asszem, az utolsót ez évben.
- Arról én is hallottam az egyik kollegámtól. – mondta Yaguchi a fejéhez csapva. Ideje volt neki is edzeni, hogy minden játékstílusban formában legyen.
- Más nincs jelen helyzetben? – kérdezte Daniel, miközben az egyik pincér egy pezsgőt hozott és tíz poharat.
- Semmi más. – fejezte be Namire az olvasást, majd Yaguchinak adta a magazint.
- Akkor már csak a koccintás maradt. – mondta halkan a pincér.

Mindannyian kiiták a pezsgőt és indultak a saját dolgukra. Úgy látszik, hogy a közös cél összekovácsolt egy remek csapatot.