Round 16.

17 1 0
                                    


Vannak olyan emberek, akiket okkal kerülünk el. Szent meggyőződésünk, hogyha nem futunk velük össze, akkor soha nem lesz semmiféle gondunk az agyvérzéssel vagy (ebben az esetben) egy teljes és igencsak fontos napod elontójává. Ám, ahogy az lenni szokott, soha nem ilyen egyszerű a helyzet. Yaguchi esetében volt egy személy, akit soha nem akart újra látni. Ám, ahogy a következő fejezet világosan taglalni fogja, a szeges ellentéte következett be. Most ezzel a bizonyos személlyel, a két lábon járó negatív példával, Raptorral.

1999. Január Január 19.

A szóban forgó személynek baromira nem állt jól a szénája. Nem elég, hogy a Maru Miye játékteremből a Mizonokuchi Force kipenderítette páros lábbal (vagyis, fejjel lefele a kukába vágta Zangief, ami miatt le kellet nyírni a haját egy beleragadt, használt, rágógumi miatt.), de a közelbe lévő összes játékterem megtudta, mit művelt a Tekken 3 minibajnokság alatt. Ennek következtében, akárhová ment eddig játszani fogadásokból, egyből az adott játékoscsapat vezetője ajtót mutatott. Most éppen fejét lehajtva szállt ki a vonatról, ami Shibuyában állt meg. Nem elégedett meg ennyivel, revansot akart venni Hidakán és a teljes csürhe bagázsán, de legfőképpen Yaguchin. Nem felejtette el, hogy mennyire megalázta azon a meccsen. Csak karnyújtásnyira volt a győzelemtől, erre meg csalással leverték. Egyetlen épkézláb terve volt: Átvenni egy frissen alakult banda, a Shibuya's Rats felett és oda ütnie a teljes Mizonokuchi Forcenak, ahová a legjobban fáj: a SFA 3 bajnokságon. Mikor a banda által használt játékterem előtt megállt (ami lényegében egy kis lebuj volt pár arcade géppel.), bevillant élete. Szülei rendkívül rendesek és jószívűek voltak mindenkivel és előszeretettel adtak adományokat rászorulóknak. Egy ideig követte példájukat, ám legbelül úgy érezte, hogy rosszat csinál. Miért adna valamit egy vadidegennek, amiért nem is küzdött? Csak motiválná arra, hogy újfent szart se csináljon és ingyen kapja meg azt, amiért mások verítékkel küzdöttek meg. Ekkor határozta el: innentől más életet folytat. A középsulija óta egyre keményebb lépéseket tett meg céljai elérésében és nem riadt vissza a zsarolástól és a megvesztegetéstől. Soha nem voltak számára barátai, csak átmeneti társak, akik ha az útjába kerülnek, eltapossa. Hiába kötött ki sokszor az igazgatói irodába, nem rémült meg és képes volt visszavágni olyan mértékben, hogy mindig megúszta a kirúgást. Mikor befejezte a sulit, egyre jobban megrészegítette a győzni akarás. Emiatt is kezdett el játszani, hogy ott is kiteljesítse önmagát. Elvégre, a videójáték, akárcsak az élet más területe, csak a diadalról szól.

Mikor Raptor visszaszállt a realitás talajára, benyitott. Ami a külsőt illette, azt a belső meg sem próbálta takarni. Volt ott legalább öt gép, köztük a Virtua Cop és a Super Street Fighter 2 Turbo igencsak megsínylett példánya. A Shibuya's Rats éppen a Marvel VS Capcom: Clash of Super Heroes előtt tömörültek és nézték, hogy a banda vezetője éppen intézi el Onslaughtot. Raptor zsebre tett kézzel ment oda, pont az utolsó csapásra, amivel legyőzte a végső bosst.

- Egész szépen csináltad. Micsoda kár, hogy egy amatőr is jobb nálad. – jegyezte meg halkan, mire a teljes társaság odafordult.

- Hogy merészeled kritizálni a vezetőnket, aki a legjobb ebben a játékban, he?! – kérdezte az egyik jó hangosan és Raptorhoz igencsak közel hajolt.

- Úgy, ahogy te a fogmosást mellőzöd. – vágott vissza a srác, amiből verekedés is lehetett volna, ám a Rats vezetője, Rolento felemelte a kezét.

- Tetszik a stílusod, idegen. Viszont, miért jöttél ide, ha szabad tudnom?

- Egyszerű okból. Átvenni tőled a csapat vezetését és meghódítani minden játéktermet Shibuyában. – felelte határozottan Raptor, majd a bandára mutatott. – Ezért, kihívlak titeket egy menet Marvel VS Capcomra! Amennyiben győzők, én leszek a bandátok vezetője. Ha vesztek, akkor kaptok tőlem 2000 Yent fejenként. Jól gondoljátok meg, hogyan döntötök.

High Score Girl 1999 (Magyar és English)Where stories live. Discover now