A lány aki megfagyott ~P.M.~

10

A nő a gépen

A nő mosolyogva foglalt helyet mellettem. Megakartam köszönni, de nem tudtam. Nem értettem, hogy miért tette. Kezembe nyomott egy cetlit és egy ceruzát. Furcsállva néztem rá, mire ő csak a papír felé biccentett.
-Írj!- utasított mire én körmölni kezdtem.
Kezébe nyomtam a papírt amin ez állt:

Köszönöm amit tett értem. Ki maga? Honann tudta, hogy nem bírok beszélni? Miért tette az előbbit?

-Egyszerre csak egy kérdést!- tette fel védekezeően kezeit majd elnevette magát. Enyhén göndör, világosbarna haja kiemelte zöld szemeit.

-A nevem Jessica Taylor. Nyugodj meg! Biztonságban vagy velem. Csak aludj el!- biztatott majd beadott valamit amitől egyre álmosabb és álmosabb lettem míg végül el nem aludtam.

~

-Szerintetek fel fog kelni?- hallottam egy teljesen ismeretlen hangot.
-Igen biztosan, hiszen az csak egy altató volt.

Szemeinet lassan kinyitottam. Homlokomról csöpögött a víz. Meleg volt, rettentő meleg.
Lassan felültem majd szembe néztem Jessiccával és egy másik férfival.
-Hát felkeltél!- biccentett felém a férfi ezzel jelezte a nőnek, aki a gépen velem volt, hogy figyeljen rám.
Feltoltam magam a fehér lepedőről majd szembe néztem az elrablómmal. Kezemet felemelve akartam a földhöz láncolni de a jég ami a  kezemből jött szinte azonnal elolvadt.
Magam felé fordítottam kezemet majd furcsa tekintettett méregettem. Mi történik itt?

-Több mint huszonöt fok van itt, Waverly.- sétált elém Jessica majd kisimított egy hajtincset az arcomból.
-Nem fog sikerülni.- mosolygott.
Lassan ráemeltem tekintetemet majd szomorúan ránéztem.
-Jó helyen vagy, ne aggódj! Ez a hely a világ legeldugottabb helyei közé tartozik. Olaszország déli részénél vagyunk, egy szigeten. Sosem fognak rád találni, Waverly. Addig maradsz amíg szeretnél! Mi itt tanítani fogunk téged.- mosolygott még mindig amitől nekem is mosolyognom kellett. Hát lesz egy otthonom?

Felálltam mand kisétáltam a napra. Kinnt még melegebb volt mint bent. Egy réten voltunk. Fák vették körül a kis táborunkat. Rajtam kívül vagy harminc gyerek sétált a sátrak körül. Kis veteményesek, játszóterek tarkították a rétet.

-Senki sem talál rád itt.- sétált mellém Jessica majd megfogta a vállamat.
Ránéztem majd bólintottan egyet.

-Szia! Mason vagyok!- jött oda egy srác majd felém emelte a kezét.
Összehúzott szemekkel fürkésztem a fiút majd a felém nyújtott kezét.
-Én pedig Loren!- mosolygott egy szőke hajú, kissé dundi, alacsony lány.
-Waverly.- próbáltam kimondani nehézkesen nevemet majd halványan elmosolyodtam de ez a mosoly el is tűnt az arcomról amikor eszembe jutott valami.

Ők nem olyamok mimt én. Ők nem mutánsok, nem sodorhatom őket veszélybe azzal, hogy összabarátkozom velük. Megtalálja, és elpusztítja ezt a gyerekcsordát az árvaház.
Gondolataimből Mason szavai rángattak ki.
-Itt mindenki olyan, mint te!