A lány aki megfagyott ~P.M.~

40

Békülés

Látásom kezdett elhomályusolni. Pietro szavai fájtak. Nagyon fájtak, mert tudtam, hogy mind igaz. Loren miattam fog meghalni. Az én hibám. Pietro rezzenéstelen arccal méregetett engem és az ajtót.
Ide menekültem a problémáim elől, hogy nyugalomra leljek, de nem leltem. Pietro megbántott azzal, hogy igazat mondott.

~

-Nem, Mason! Nem mész utána. Állj le!- csaptam rá haveromra a telefont és a szoba másik oldalába hajítottam.
Pontosan két hete, hogy Loren eltűnt. És pontosan egy hete, hogy Pietroval nem beszéltünk. Próbáltam megemészteni, hogy Loren bizony halott. Ráadásul miattam.

Halk kopogás.
-Gyere!-kiáltottam idegesen. Három másodperc alatt a személy már a székemben is ült.

Lehasaltam az ágyamra és olvasni kezdtem. Nem vettem tudomást róla.
-Abby.- suttogta nevemet de nem reagáltam.
-Abby!- kiáltott rám mire idegesen csaptam össze a könyvet és hozzávágtam.
-Ne kiabálj velem!- emeltem fel ujjamat és fenyegetően megráztam.

Visszafeküdtem az ágyamba de könyv híján csak a plafont tudtam szuggerálni.
-A fenébe is, hol van az a könyv?- pattantam fel és kutatni kezdtem.
-Itt van nálam!- tartotta fel Pietro a kezében elhelyezkedő könyvemet.
-Kérem!- nyújtottam felé  kezemet de ő nem adta oda.
-Gyere ide érte.- mondta bátran mire elindultam felé.

Mikor eléértem a könyvet áthajította az ágyamra engem pedig az ölébe rántott.
Kezeivel magához láncolt.
-Pietro engedj el!- követelőztem de nem mentem vele semmire.
-Nem. Sajnálom Abby. Nem úgy gondoltam! Nem akartalak megbántani. Fontos vagy nekem, drágám sosem bírnám ki ha elveszítenélek.- szavai hideg zuhanyként értek.
-Igazad volt, Pietro.- suttogtam letörten.
Pietro megragadta derekamat és mégjobban magához húzott.
-Loren túl fogja élni!- nézett mélyen a szemembe majd egy puszit nyomott arcomra.

~

Kezei szorosan fonják körbe nyakamat. Erőtlenül felnyögök majd lehunyom a szemeimet. A férfi levetkőztetett majd fogdosni kezdett.
Szemeim kipattantak én pedig felültem az ágyban.
Fáradtan néztem körbe és megnyugodtam, hogy ez csak egy álom volt. Visszafeküdtem de aludni már nem tudtam ezért kimentem a szobából egészen egy másik szobáig.

Este fél tizenegy volt, páran még ébren voltak. Benyitottam a szobába ahol Pietro aludt.
-Pietro!- suttogtam halkan mire ő nyögött egyet és rámnézett.
-Baj van?- nézett engem.
-Itt aludhatok?-hagytam figyelmen kívül előbbi kérdését.
Pietro nem válaszolt csak felemelte a takarót én pedig odasétáltam és átmásztam rajta.

Elfoglaltam múltkori helyemet. Pietro megfogta a kezemet.
-Rosszat álmodtál?- kérdezett rá mire nekem gombóc nőtt a torkomban.
-Talán.- suttogtam letörten.
Nem néztem rá. Nem akartam rá nézni, mert tudtam, ha megteszem rögtön elsírom magamat. Pietro nem is kényszerített rá csak felém fordult és átkarolta a derekamat majd óvatosan magához húzott.

Fejét a vállamba fúrta majd halkan  megszólalt.
-Ne aggódj! Én vigyázok rád.