A lány aki megfagyott ~P.M.~

25

Ismét megtörténik

Halkan becsuktam magam mögött az ajtót.
-Pietro...- szóltam halkan.
A fiú neve hallatán elmosolyodott.
-Igen?- kérdezte somolyogva.
-Dögölj meg!- csattantam fel.

Pietro hirtelen hangulatváltozásom után értetlenül nézett rám.
-Már bocs, de mivan?- meredt rám az ágyából.
-Bevittél. Bevittél oda.- utaltam az árvaházra.
-Meg sem kérdezted hogy be akarok-e menni.- vadul hadonásztam kezeimmel.
-Mert a válaszod egyértelműen nem lett volna.- vágott vissza a sérült fiú.

-Nem akartam soha többé betenni oda a lábamat. - fogtam vissza magam.
-De te ezt is elintézted. Tudod milyen szörnyűségeket éltem ott át?- emeltem fel újból a hangomat.
-El nem tudod képzelni!- kiáltottam rá.
-Miket?- kérdezte.
-Azt felejtsd el, hogy kitálalok neked.- mondtam bosszúsan majd elindultam az ajtóhoz de Pietro elém futott.
-Nemár Abby! Nem gondoltam át amit akkor tettem. - szomorúan meredt szemeimbe.
-Pietro...-sóhajtottam egyet mire a fiú tekintete boldogabbá vált. - Engedj ki!- Pietro arcára visszaült a szomorúság. Viszont nem állt arrébb csak nézett rám.
-Pietro!- kezdten arrébb tolni őt. 
Hála az égnek sikerült kilépnem az ajtón és visszaindulni a szobába.

~

Pietro Maximoff szemszöge

A francba! Ez elrontottam!

Leültem az ágy szélére majd kezeimbe temettem az arcomat. Hasam sajgott, a kötés átázott.
Abby valószínűleg élete végéig megutált. Kellett nekem bevinni oda.

Felálltam az ágyról majd a lány után indultam.
-Abby!- kiáltottam a folyosón sétáló lányra aki a szólításra hátrafodult.
-Mivan?- értetlenül tárta szét karjait.
-Bocsi.- nyögtem ki nehezen.
A lány hahotázásba kezdett.
-Ennyi? Egy kis bocsi? - hagyta abba a nevetést.

-Pietro, nem gondoltam volna, hogy elviszel oda.- nézett komolyan rám.
-Én bíztam benned.- suttogta amitől végtagjaim bizseregni kezdtek.
-De mostmár nem.- mondta majd megfordult és elment.

Abby utál.

~

Waverly Abby Miller szemszöge

Pietro utál.

Szélsebesen hagytam el a tornyot. Csak futottam egészen addig amíg ki nem fáradtam. Hihetetlenül paraszt voltam vele. De nem akartam. Pietro megbántott, ez tény de nem akartam én is megbántani őt. Érzem, hogy utál.

Kínomban leültem egy fal tövébe. Térdeimre hajtottam fejemet majd sóhajtottam egyet.
-Szia!- köszönt rám valaki.
Felkaptam az eddig lehajtott fejemet. Haja szemébe lógott. Arcán undorító mosoly helyezkedett el.
Leült mellém.

Karja enyémhez ért. Hát én elhányom magam.

-Mit csinálsz itt?- kérdezte majd rámnézett.

Várom, hogy kihaljon az emberiség. Szerinted?

Idegesen sóhajtottam gondolatom hatására.
-Semmit.

-Van kedved egy kicsit körbenézni a sikátorban?- biccentett felé.

Lepett arckifejezéssem néztem rá.
-Nem?- hangom rettentő magas volt.
-Oké!- mondta majd ajkaimra támadt. Hevesen csókolt miközben keze felfedető útra indult testemen.

Agyamat elözönlötték az emlékek. A rossz emlékek.
Arcomon lefolyt egy könnycsepp ami a férfi ruháján landolt.
Ellöktem magamtól.
A férfi viszont rámdőlt és maga alá préselt engem.
Nyakamat kezdte kiszívni. Akartam ellenkezni de nemtudtam. Lefagytam, hogy ismét itt tartok, ismét meg fog történni velem. 

A férfi berántott a sötét sikátorba.