A lány aki megfagyott ~P.M.~

32

A fura és a gyors

Leültem a fal tövébe és csak bámultam magam elé. Pietro itt hagyott, csak elballagott.
-Minden rendben?- kérdezte valaki aki éppen abban a pillanatban lépett ki a terasz ajtaján.
-Igen.- suttogtam Wandára nézve.
Wanda egy ideig méregetett majd leült mellém.
-Tudom. Fura.- szólalt fel hirtelen ezzel megtörve az éjszaka kellemes csöndjét.
-Tessék?- néztem rá mire ő elmosolyodott.
-Pietro. Fura.- nevetett fel.
-Amikor a Shieldesek elöször beszéltek rólunk, én voltam a fura, Pietro meg a gyors.- elevenítette fel a múltat.
-De mostanában rákelett jönnöm, hogy ez nem így van.- folytatta majd szemeit a csillagos égboltra vezette.
-Pontosabban amióta itt vagy.- javította ki magát mire én rákaptam a tekintetemet.
-Bocsánat de mivan?- akadtam ki.
Wanda felnevetett.
-Hát minden reakcióra számítottam de erre nem.- nevetett tovább.
-Pietro máshogy viselkedik ha te a közelében vagy.
-Ha nem haragszol- pattantam fel Wanda mellől - én most utánna negyek!- mutattam az ajtó felé mire a lány biztatóan megölelt.
-Adj neki!- mosolygott majd elment.

Befutottam az élületbe és benyitottam a fiú szobájába. Szó nélkül. Pietro az ágyán feküdt, rezzenéstelen arccal figyelte a falat.
-Menj el, Waverly!- nevem hallatán megfagyott az ereimben a vér. Pietro sosem hívott így.
-Pietro én...- kedztem bele de ő félbeszakított.
-Értem én.- tartotta fel egyik kezét, jelezve, hogy ne beszéljek.

Pár percig csend volt. Pietro mozdulatlanul meredt a falra míg én azon törtem a fejemet, hogy mit mondjak.
-Mióta cigizel?- kérdeztem hirtelen felindulásból mire elmosolyodott de nem válaszolt.
-Kérlek ne csináld.- kértem mire ő idegesen felpattant.
-Ez nem így megy, Waverly! Ez számomra egy nyugtató.- mutogatott idegesen.
-A fájdalom ellenszere!- folytatta.
-Milyen fájdalom?- akadtam ki mostmár én is.
-Az a fájdalom amit te okozol.- suttogta halkan.
Szemeim kitágultak majd szám elé kaptam kezemet. Pietro szemeit a földre vezette majd megfordult és visszaakart menni az ágyába.

-Annyira sajnálom, Pietro!- motyogtam halkan.
-Menj el!- utasított majd ledőlt az ágyára.

Pár percig ismét csend volt, semelyikünk sem szólalt meg.
-Január harmadika volt.- szólaltam fel hirtelen mire a fiú visszakérdezett.
-Mi?
Ismét hangomat lehetett hallani.
-Január harmadika volt amikor megöltem a családomat.- suttogtam rezzenéstelen arccal mire a fiú megfordult és farkasszemet nézett velem. Nem sürgetett, engedte, hogy magamtól mondjam el.

-Én öltem meg őket.- meredten magam elé.
-Nem te voltál.- nyugtatott Pietro mire felkaptam a vizet.
-Igen? Pedig nagyonis én tettem. Hidegvérrel meggyilkoltam az egész családomat, Pietro.- kiabáltam vele pedig nem ő volt a  hibás. Mikor a fiú összehúzta magát én is megnyugodtam.
-Sajnálom én nem akartam kiabálni.- fogtam fejemet.
-Egy elcseszett ember vagyok.
Pietro felállt majd elémsétált. Alakja felém tornyosult.
-Te vagy a legcsodálatosabb ember akivel eddig találkoztam, Abby.