Egyszer volt... (Befejezett)

Virágpor és varázslat

Harry

Nem volt valami csodálatos éjszakám, rémálmaim voltak, és néha még megesett egy-egy gyomorfájós roham. Borzalmasnak gondolom, hogy az emberek tényleg rendszeresen állatokat esznek. Egy percig sem tudtam haragudni emiatt Louis-ra, és most sem haragszom, pedig még mindig nem vagyok a legjobb formámban. Nem tudhatta, de legközelebb nekem is óvatosabbnak kell lennem, ha ételt ad nekem. Éppen azért, mert ő nem tudhatja, szóval segítenem kell neki abban, hogyan... éljen egy tündér közelében. Nagyon várom már a mai találkozónkat, mert azt beszéltük meg, megint elmegyünk a tóhoz. Az ő ötlete volt, és nagyon örülök, hogy ennyire tetszett neki az erdőnek az a része. Nekem is a kedvencem. A tó a virágos réttel. Szívesen építenék ott házat, hogy minden nap ott lehessek.

- Jó reggelt, Harry - kopogtat anyu az ajtón, és egyből be is nyit. - Valami baj van, drágám? Már egy ideje várlak a reggelivel. Ilyenkor már túl is szoktál lenni rajta.

- Nem - rázom meg a fejem egyből, aztán felkelek, hogy felvegyem a mára kikészített ruháimat. Szeretem már este kivenni őket a szekrényből és felakasztani az ajtóra, hogy reggel csak fel kelljen vennem. - Azt hiszem egy kicsit sokáig maradtam fent este. Gondolkodtam.

- Min? - mosolyodik el, ahogy feljebb sétál, és egyből leül az ágyamra, közelebb húzva magához a virágokkal teli kosarat.

- Azon, hogy... Talán ideje lenne párt választanom, de tudod... Ott az a gond, amiről már beszéltünk - kezdem el beavatni a gondolataimba, és bár a pillantása még mindig szeretettel teli, sokkal szomorkásabb tekintettel nézi végig, ahogy felöltözöm. - Szeretnék boldog lenni.

- Édesem - mosolyodik el keserédesen, aztán a kezét nyújtja felém, ezzel jelezve, hogy üljek mellé. Egyből a hajammal kezd foglalkozni, de most nem csak befonja, hanem laza kontyot köt belőle, és a virágokból egy tiarát fűz a tincseim közé. - Jóképű vagy, okos, kedves és nagyon bátor. A varázserődről mindenki tudja a faluban, hogy kiemelkedő. Hidd el, fiatal vagy még, és nem vagy elkésve. Bármikor eljöhet a pillanat, hogy megtaláld a párod.

- Jártam odakint a minap - kezdem el, és bár eszemben sincs elmondani anyunak, hogy miért járok ki, és azt sem, hogy erősen gondolkodom azon, hogy akár egy embert is választhatnék páromnak. Még nincs itt az ideje. De a legvalószínűbb inkább az, hogy nem tudom, hogyan mondhatnám el neki. - Néztem az embereket.

- Ne menj túl közel hozzájuk, Harry! - ingatja a fejét anya, és még igazít néhány virágot a hajamba, aztán egymásra nézünk. - Veszélyesek.

- Ismertél olyat, aki elhagyta a falut, és most az emberek között él? - kérdezem, és amint kimondom, már tudom, hogy hiba volt. Nem akarom azt a benyomást kelteni, hogy azon gondolkodom, itt hagyok mindent.

- Nem, sokakról hallottam, de egyet sem ismertem - rázza meg a fejét, de a pillantásai fürkészők, és szinte felnyársalnak. Tudja, hogy gondolkodom. Tudom, hogy tudja. - Ahogy azt is sokszor hallottam, hogy a tündérek odakint boldogtalanok, fiam. Nincs körülöttük a természet, és elgyengülnek. Komorrá válnak. Volt, aki túl sem élte a sok változást. Óvakodj az emberektől, Harry!

- Rendben - bólintok egy sóhajjal, aztán felkelek, hogy a konyhába induljak. - Megreggelizem, mert Niall szerintem már hamarosan itt lesz. Azt mondta segít, hogy rendbe tegyük a kiskertet a telek hátuljában.

- Az nagyon jó lenne - lelkesedik fel anyu, és követ a konyhába, ahol már tényleg az asztalon vár a gyümölcsöstálam. - Violet is jön?

- Nem, csak mi ketten leszünk - rázom meg a fejem, és igyekszem minél gyorsabban belapátolni a reggelim.