Egyszer volt... (Befejezett)

Végtelen várakozás

Harry

Louis ajkainak érintése a tarkómon, pillanatok alatt elveszi az eszem. Nem tudom halkan venni a levegőt, és szinte megszédülök tőle. Az egyetlen szerencsém, hogy az ágy már a lábaim előtt van, így csak elvetődöm rajta, ő pedig azonnal a ruháimat kezdi eltüntetni.

- Ne mozdulj! - leheli a fülembe, aminek végigharapdálja a peremét, aztán felkel, és mivel engedelmeskedem neki, csak a ruhái susogását hallom, ahogy a padlóra dobálja őket. Miután végez, érzem, ahogy az ágy besüpped, Louis pedig segít feljebb másznom, így a fejem már kényelmesen a párnán pihen, de még mindig hason fekszem. Az ajkait mindenhol érzem a testemen. Az összes porcikámat bebarangolja velük, és felsóhajtok, amikor a nyelve a derekamon simít végig. A lábaim közé helyezkedik, és feljebb húzza a csípőm. Az egyik kezével előre nyúl, hogy gyengéden simogasson, a másikkal pedig a hátsómba markol. Hangosan felnyögök, amikor megérzem a nyelvét azon a ponton, ahol már valami egészen mást akarok. Kezdem teljesen elveszíteni a fejem, és tudom, hogy nem csinálok mást, csak a párnába markolva vonaglok, és megállás nélkül nyöszörgök, ő viszont nem áll le. Addig borzolja az érzékeimet a nyelvével, amíg már monoton hangon könyörgök neki, hogy hagyja abba, mert így fogok elérni a legszebb helyre, ahol életemben jártam. Ahová csakis ő tud elkalauzolni.

Felkel mögülem, de még mielőtt leszállhatna az ágyról, elkapom a karját, mert egy percet sem akarok elvesztegetni. Már hosszú ideje nem használunk egyáltalán óvszert, és a tudat, hogy az égvilágon semmi sem áll közöttünk, a normálisnál is jobban felizgat.

- Kell a síkosító, bébi - motyogja a számra, ahogy hozzám hajol, de csak a fejem rázom. Érzem, hogy mennyire benedvesített a nyelvével is, nem hiszem, hogy bármi másra szükségünk lenne. A fejem rázom, de nem érdekli. Nem hallgat rám. Szó nélkül elhúzódik, és kiszedi a kis flakont az ágy melletti fiókos asztalból. Semmit sem tehettem, hogy felgyorsítsam az eseményeket, de már nem is számít. Végre itt van, és így ahogy vagyunk érzem meg, ahogy lassan kitölt engem, és a takaróba kell kapaszkodnom. Nem is tudom, hogy ez a pozíció intenzívebb, vagy amikor én voltam felül, de néhány pillanatra még lélegezni is elfelejtek. Apró, lassú, nedves csókokkal árasztja el a tarkóm, miközben lassan mozdul előre, és megáll, hogy várjon néhány pillanatot. Utána viszont eltávolodik tőlem, feltérdel, és a csípőmet megragadva emel engem is egy kicsit magasabbra. Igen, most már ez is határozottan intenzív, és hosszú percekig csak a sóhajaink, nyögéseink hangja tölti be az egész szobát.

- Te vagy a leggyönyörűbb teremtés, akit valaha láttam - zihálja mögöttem, és ahogy kinyitom a szemem, hogy hátranézzek rá, látom a tetoválásaimat kirajzolódni a testemen. A mozdulatai egy kicsit lelassítanak, és míg az egyik kezével még mindig a csípőmet tartja egy helyben, a másik végigsiklik a hátamon, aztán a vállaimon át a felkaromra. - Itt csodálatosan mutatna. A rengeteg inda között, mint egy festmény.

- Igen... - sóhajtom, és még ezt is alig vagyok képes kimondani. Előre hajol, ettől lehetetlenül mélyen érzem őt magamban. A levegő is a tüdőmbe szorul, ahogy teljesen kitölt, miközben egy hosszú csókot hagy azon a helyen, ahová tetoválni fog, aztán egyre feljebb halad, és megkeresi a szám. Ahogy megtalálja, a nyelve máris az enyémet simogatja, és újra mozgatni kezdi a csípőjét.

Amikor már mindketten közeledünk, pontosan érzem, akkor abbahagyja, és megfordít, hogy vele szemben legyek, aztán a derekára kulcsolja a lábaimat, ahogy újabb, gyors mozdulatokkal tesz a magáévá. Már így is az övé voltam. Mindig is az övé leszek. Nincs többé az a hatalom, az a földöntúli gonosz, ami árthat nekünk. Ami szétszakíthat minket.

- Nyisd ki a szemed! - szakít ki a gondolataim közül, én pedig ránézek. Elnyílnak az ajkai, és le sem veszi a szemeit az enyémekről. Mélyen elmerül a tekintetemben, de a mozdulatai egyre darabosabbak. Az egyik keze hozzám ér, és tudom, hogy vége. Nem tudom tovább türtőztetni magam, bármennyire is ki akarok még tartani. - Még mindig nem... nem hiszem el, hogy az enyém vagy.