Egyszer volt... (Befejezett)

Kellemetlen vacsora

Harry

Egyedül vagyok itthon, mert Louis-nak mostanában rengeteget kell dolgoznia. Zayn is itt volt valamelyik nap, és ő is mondta, hogy ez most egy ilyen időszak, de nem tart túl sokáig, és Louis újra itthon lesz minden este. Mindenek ellenére, mégis örülnék neki, ha most itt lenne velem. Egy kicsit aggódom emiatt az egész miatt. Louis-val még sose voltunk abban az étteremben, ahova megyünk a lányokkal. Nem tudom, milyen ruhát kellene felvennem, mert azt már mondta párszor, hogy vannak helyek, ahova az elegáns öltözetemre lesz szükség. Jó lett volna, ha meg tudom kérdezni. Végülis... Megpróbálhatom felhívni, ha nem ér rá egy pillanatra se, akkor úgyse veszi fel.

- Minden rendben, édesem? - kérdi, de a hangja nem a megszokott. Sokkal feszültebb.

- Igen, ne haragudj, hogy zavarlak, én csak... - mentegetőzöm, ő pedig vár. - Kérlek, segíts, hogy mit vegyek fel abba az étterembe.

- Ó, öm... Nem annyira puccos hely, de nem is egy burgerező. Vegyél fel egy farmert, ami nem szakadt, és egyszínű inget - mondja, én pedig nyelek egyet, mert olyan gyorsan darálja el, hogy biztos vagyok benne, zavarom őt a munkában. - Tudod mit? Te mindenben gyönyörű vagy, bármi van rajtad, ne aggódj, oké? Engedd ki a hajad.

- Rendben - bólintok, aztán rájövök, hogy nem is lát. - Szeretlek.

- Én is - mondja egyből, aztán valami csapódást hallok a háttérben. - Most mennem kell, szerintem mire hazaérsz, én is.

Gyorsan elköszönünk, én pedig szót fogadok neki, és egy picit elegánsabb ruhát veszek fel. Taxival kell mennem, és Louis elmagyarázta, meg is mutatta, hogyan csináljam, a kezeim mégis reszketnek egy kicsit, amikor beírom az étterem nevét, hogy oda szeretnék eljutni, a program pedig visszajelez a telefonomra, hogy a taxim tíz perc múlva itt lesz a ház előtt. Kényelmes, de rémisztő, mert még soha nem csináltam ilyet. Jó lett volna, ha Louis-val kipróbálhatom előtte. Meg akartam kérni rá, de... nem tudom. A tegnap este borzasztóan összezavart. Még mindig nem tudom, mi történt. Louis megsérült, de nem akarta elmondani nekem, hogyan. Éreztem, láttam rajta, hogy talán... szégyellte? Néha nehezen olvasok az arcáról. Főleg mostanában. Mégis a legjobban az vágott arcon, amikor azt kérte ezúttal én legyek, aki magamévá teszem őt. Fogalmam sem volt, mit mondjak, hogyan reagáljak, komolyan gondolja-e, de mire válaszolhattam volna, átgondoltan hozzáérhettem volna, meggondolta magát. Eltolt, visszautasított, pedig akartam őt, bármilyen formában, ahogy ő akar engem, és ezt láthatta, érezhette, mégis eltolt. Nem tudom elengedni a félelmet, ami a kobold barlang óta velem van. Hogy az egy nap meg fog történni, hogy el fogunk jutni arra a pontra, amikor már nem vágyik rám úgy, amikor eltávolodik, de nem... Nem készültem fel rá, hogy ez ennyire gyorsan bekövetkezzen. Csak remélni tudom, hogy az egész mögött egy kimerítő, rossz nap áll, tekintve a sérülését, hogy azt mondta, nem jó ember, és hogy az energiái ennyire megváltoztak. Ennyire kifogynak nap végére. Zayn megerősített abban, hogy csak nehéz időszak a shopban, de ennyi. Nagyon szeretnék hinni és bízni ebben, de mégis marja a torkom a félelem, és gombócot növeszt, amit lenyelni sem tudok. Csak egyre nagyobb, és egyre nehezebben hagy lélegezni. Reszketek belül, ha arra gondolok, hogy ez nem csak a fáradtság. Bárcsak minden könnyebb lenne, mert iszonyú felőrlő a folyamatos aggodalmaimmal élni. Tudom, hogy bíznom kellene Louis-ban, mert szeret, tudom, hogy így van, mégis... csak félek. Nem tudom kontrollálni.

Összerezzenek, ahogy a telefon megrezzen a kezemben, és azt írja, itt az autóm. Felkapom a kabátom, leoltom a lámpát, és gondosan bezárom az ajtót magam után. A kormány mögött egy idősebb férfi ül, aki egy kedves mosollyal bólint, amikor bemászom a hátsó ülésre és bekötöm magam.