Egyszer volt... (Befejezett)

Őszinte vallomások

Louis

Szinte már megszokássá vált, hogy minden reggel mosolyogva mászok ki az ágyból, hiszen tudom, hogy nemsokára láthatom őt. Néha nem elég vele tölteni a nappalokat, sőt, az éjszakákat is, mert sokszor álmodom vele. Persze, imádnám, ha mellette ébredhetnék, és biztos vagyok benne, hogy majd annak is eljön az ideje, de muszáj türelmesnek lennem.

Éppen a reggelimet készítem, amikor Zayn végre visszahív, két nap után. Kerestem már, sőt, írtam is neki, hogy beszélnünk kéne, de úgy csinált, mintha eltűnt volna a föld színéről. Ha nem jelentkezik, már kezdtem volna aggódni miatta. Kacérkodom a gondolattal, hogy nem veszem fel, de nem akarok hisztis picsát játszani, meg amúgy is én vagyok a főnöke, szóval beszélnünk kell előbb vagy utóbb.

- Szia, Loueh! - köszön vidáman. Feltűnő a jókedve, mert még kilenc óra sincs, és ő nagyon nem az a korán kelő típus. Aztán bekapcsolja a telefonja kameráját is, és végre láthatom az idegesítően sármos vigyorát, meg azt is, hogy már a szalonban van. - Mi a helyzet veled a dzsungelben?

- Megvagyok – felelem félvállról, és meg sem próbálom elrejteni a frusztráltságom. - Két nappal ezelőtt írtam, hogy hívj fel, amint tudsz.

- Sokat dolgoztam – forgatja a szemeit Zayn, pedig igazából nekem lenne rá okom a magyarázata után.

- Ennek örülök – hagyom rá, és kis féltékenység is fellángol bennem, mert napról napra egyre jobban hiányzik a munkám, és amikor hangot adtam ennek, már Liam is megsajnált miatta. Felajánlotta, hogy használhatom a bőrét vászonnak, én meg hülye lettem volna visszautasítani. - Nemsokára átjön Liam és a barátnője. Varrok rájuk valamit.

- Liam becsajozott? - kérdezi Zayn, miközben elnyúlik a kedvenc kanapémon a szalonban. Le akarom onnan lökdösni a lábát, hogy én is odaférjek. Honvágyam van, most már biztos.

- Igen, és a lány nagyon jó fej. Kedvelnéd.

- Lehetséges. Hasonlít az ízlésünk – mondja Zayn halkan, miközben oldalra néz.

- És mi a helyzet a munkával? - kérdezem, miközben felállok az asztaltól és a mikróhoz sétálok, hogy kivegyem az elkészült zabkásámat. Ma reggel nem volt túl sok kedvem főzőcskézni, ráadásul szeretem ezt, akkor meg mit strapálnám magam valami puccos reggelivel?

- Az mindig akad bőven, de tudnod kell, hogy hiányolnak téged a vendégek. A legtöbbjük szerencsére velem is beéri – vigyorog Zayn a kamerába.

- Van egy pár egészen szemrevaló visszajáró vendégem, aki érdekelhet – jegyzem meg egy kacsintás kíséretében, aztán a megmosott málnát a reggelim tetejére szórom. Nem olyan finom, mint amit Harry szokott nekem hozni, de most ezzel kell beérnem. Visszaülök a konyhaasztalhoz, és mire újra a telefonom képernyőjére nézek, Leila is csatlakozott Zayn-hez a kanapén.

- Szia! Hát te? - kérdezem mosolyogva. - Örülök, hogy ott vagy, mert beszélni akartam veled is.

A mosolyom azonban hamar leolvad, mert Zayn csak kérdőn néz az exemre, mintha nem értené, mit akar, és látom Leilán is, hogy mennyire feszeng.

- Itt vagyok Zaynnel, mert... azt a helyzet, hogy mi randizunk – böki ki végre Leila. Közben a számba rakok egy kanál tűzforró zabkását, hogy úgy tűnjön, nagyon lazán kezelem ezt az egészet, ami természetesen leégeti a nyelvem, ezért gyorsan kipislogom a fájdalomtól szemembe gyűlt könnyet, és erőltetetten elmosolyodom. Aztán hagyom, hogy a nyelőcsövem is megolvadjon.

- Azta, gratulálok... - mondom, és közben veszettül keresem a szavakat. - Ez most egy kicsit furcsa így a semmiből – teszem hozzá őszintén, mert nem akarom, hogy még kényelmetlenebb legyen ez az egész, ahogy néma csöndben bámuljuk egymást a telefonokon keresztül.