Egyszer volt... (Befejezett)

Összefonódás

Az első látogatásom a tündérfaluba felér egy álommal, mert minden olyan, mintha egy mesébe csöppentem volna. A temető után nem meglepő, hogy minden növény buján zöldell és virágzik, az erdő állatai félelem nélkül járnak be, és a tündérek szerény, de otthonos és kényelmes kunyhókban élnek. Amikor Harryvel kézen fogva sétálunk az ő házuk felé, körénk gyűlnek a gyerekek, és kíváncsian mérnek végig. A szüleik csak az ablakból figyelnek, de így is elég kellemetlenül érzem magam. Van, amelyik tekintetben csodálatot, de olyan is akad, amiben félelmet fedezek fel. Nem akarom, hogy féljenek tőlem, hiszen ők sokkal erősebbek nálam. Bárcsak megismerhetném mindegyiküket, és beszélhetnék velük, hogy rájöjjenek, semmi okuk tartani tőlem.

Aztán a falu közepére érünk, ahol egy kút van egy kis téren, és Harry megtorpan mellettem. Nem tart sokáig, hogy rájöjjek, miért, hiszen egy vödörrel a kezében ott áll Marco, és minket bámul. Az ő arca is hasonlít egy porcelánbabáéra, mint a testvéréé, Auroráé, de az övét eltorzítja a gyűlölet. A szemeiben nyoma sincs a félelemnek, inkább dühöt és undort tudok belőle kiolvasni.

- Még csak pár napja választottak vezetővé, és máris egy embert hozol ide? - kérdezi Harrytől csöppet sem kedvesen, undorodva ejtve az „ember" szót.

- Louis a párom – feleli neki Harry nyugodtan. Fogalmam sincs, hogy lehet vele ilyen türelmes, de borzasztóan becsülöm ezért.

- Attól, hogy egyesültetek, csak a rabjává váltál, semmi mássá – köpi felénk a szavakat Marco. - Ha elhagy, neked véged.

- Két nap múlva összeházasodunk – szólok közbe ingerülten, amire egy meghökkent pillantást kapok Harrytől. Amióta említette, nem beszéltünk róla, és lehet, hogy akkor sokkot kaptam, de mára megbarátkoztam a gondolattal. - Remélem, ezzel nincs probléma – fordulok felé, és kicsit megszorítom a kezét. Harry döbbenten megrázza a fejét.

- Nem, nincs. Ha te is ezt szeretnéd – teszi hozzá.

- Talán megérted, ha én, és néhány hagyományos elveket valló társam nem akar majd részt venni ezen az ostobaságon, amit ti esküvőnek neveztek. Sosem lenne szabad hagyni, hogy megtörténjen egy tündér és egy ember között – beszél Marco újra Harryhez, mintha én ott sem lennék. Aurora akkor jelenik meg az egyik közeli ház küszöbén, és a fejét csóválva lép a testvére mellé.

- Amúgy meg senki sem kíváncsi a savanyú képedre – veti oda neki, és hogy tovább fokozza a hangulatot, azonnal hozzám lép, és megölel. Látom, hogy Marco szíve szerint elráncigálná tőlem, de végül csak szó nélkül megfordul, és elindul a kunyhók között. - Annyira örülök nektek – mondja Aurora. - Ha jól hallottam, akkor hamarosan összekötitek az életeteket.

- Jól hallottad – helyesel Harry, és szégyenlősen mosolyog felém fordulva. - Mit gondolsz, nem baj, ha csak két nappal előtte szólunk mindenkinek?

- Nem mintha attól kellene tartanunk, hogy valaki nem lesz a faluban – jegyezi meg Aurora kissé ironizálva. - De nem is tartalak fel titeket. Anne és Gemma már reggel óta vár benneteket. Harry, ha szeretnéd, szívesen segítek majd az előkészületekben. Kitalálhatjuk, milyen virág legyen, hogy miben lesztek, meg minden – ajánlja, amire Harry örömmel rábólint.

Mielőtt továbbindulunk, nem bírom ki, meg kell kérdeznem Harrytől.

- Ugye, nem baj, hogy úgy jelentettem be, mintha már meg lenne beszélve? - kérdezem bizonytalanul. - Talán egy kicsit sokkoltalak vele...

- Te, sokkoltál? Hiszen én vetettem fel a semmiből nem is olyan régen – nevet Harry, és ott, a kíváncsi szemek előtt csókol meg, a tér közepén. - Holnapután lesz életem legszebb napja – biztosít róla boldogan.