Egyszer volt... (Befejezett)

Az újdonság varázsa

Harry

Louis kezei szinte remegnek, annyira ideges. A telefonján ügyködik, de megragadom a kezét, hogy rám figyeljen.

- Meséld el, mi történt! - kérem, és próbálok lágy hangon beszélni hozzá, mert annyira rémültnek, zaklatottnak tűnik. - Mindent.

- Liam... emlékszel Liamre? - néz rám, nekem pedig élénken él a fejemben a fiú képe. Kísértett már néhányszor. Csak bólintok, ő pedig folytatja. Elmesél mindent a lehető legapróbb részletekig, hogyan ismerték meg a Faye nevezetű lányt, aki nagyon ügyesen férkőzött a bizalmukba. Ez egyáltalán nem meglepő, hiszem gonoszak, alattomosak, és bármire képesek. Beolvadni az emberek közé, és manipulálni őket.

- Rengeteget meséltem neki rólad - ostorozza magát még mindig, de nem érti meg, hogy nem haragszom. Hogy ez az egész nem az ő hibája. Csapdát állítottak nekünk. - Álmomban sem gondoltam volna...

- Hé, nézz rám! - nyúlok az álla alá, és magam felé fordítom az arcát, hogy a szemembe tudjon nézni. - Egyáltalán nem a te hibád, Lou. Kijátszott téged. Nem tudhattad. Szeretlek.

- Túl jó vagy - ingatja a fejét, mintha hitetlenkedne, aztán közelebb hajol és megcsókol. Még mindig annyira jó. Minden érintése, a csókjai. Megőrülök értük. Beleremegek. - Fel kell hívnom Liamet. Beszélnem kell vele. Figyelmeztetnem kell.

- Nem kell - rázom meg a fejem, ő pedig kérdőn néz rám. - Azt mondtad, Faye felszívódott miután eltűntem. Ez volt a terv. Engem akartak. A koboldok soha nem keverednének emberekkel. Utálják őket. Nagyon sajnálom, de... nem érdekelte Liam.

- Akkor csak... - próbálkozik még mindig, és már nagyon aggódom érte. Összetörtnek tűnik. - Felhívom. Csak megkérdezni, hogy minden rendben van-e.

- Rendben - mosolygok rá, ő pedig nem sokkal később a füléhez emeli a telefont és vár.

- Helló, haver! Mi újság?

Közben újra beindítja az autót, a telefonját pedig leteszi kettőnk közé. Nem pontosan értem, mi történik, de figyelem őt.

- ...nagyi meg már most hiányol - nevet Liam. A hangja most mintha az autóból jönne, körülvesz minket, én pedig értetlenül kapkodom a fejem. - Nem fogy úgy a húsos pite. Hazaértél?

- Még úton vagyunk - válaszol Louis, aztán lopva felém pillant. - Harry is hall téged.

- Ó, szia Harry!

- Szia - szólalok meg bizonytalanul, Louis pedig csak mosolyogva néz rám, majd vissza az útra.

- Ha visszalátogatunk mindenképp benézünk - szólal meg újra Lou. - Van bármi hír Faye-ről?

- Zéró - sóhajt fel Liam, a hangja pedig szomorúan cseng. Sajnálom őt, amiért kihasználták, és bolondot csináltak belőle. Amikor Louis elkanyarodik, kinézek az ablakon, és látom a várost, ahová tartunk. Hatalmas házak mindenfelé, rengeteg autó, és egy idő után nagyon sok sétáló ember az utcákon. Sokkal több, sokkal nyüzsgőbb, mint a tengerpart volt, amikor Louis elvitt. Az egész annyira... ijesztő. Lou-nak fogalma sincs, hogy belül reszketek. Próbáltam a lehető legbátrabbnak mutatni magam, és még úgy is észrevette rajtam, hogy tartok az egésztől. Arról viszont fogalma sincs, hogy valójában mennyire. Hogy legszívesebben vissza szaladnék a faluba, hogy elbújjak a szobámban. A takaróm alatt. De közben itt is akarok lenni. Vele. Soha nem akarom őt újra elveszíteni. Egy napra sem. Amikor azt hittem ki kell bírnom, hogy egy ideig nem látom, rettenetesen éreztem magam. De itt sem felhőtlen a boldogságom. Mindig is látni akartam az emberi világot. Mindig annyira kíváncsi voltam mindenre, és ez most sem változott, de a tudat, hogy ez nem csak egy látogató idekint, hogy hátrahagytam mindent és mindenkit, azonnal gombócot növeszt a torkomban. Fogalmam sincs, hogy mikor fejezte be a beszélgetést Louis és Liam, mert összerezzenek, ahogy hozzám szól.