Késtél - Nagy Márk szemszöge

8. rész

- Mit vársz tőlem? Hogy engedjem Bexit a zongorához bakancsban és farmerben?
- Igen!! - kiáltották Körtével együtt.
Még egy kicsit "beszélgettek", majd felém fordult a menedzser:
- Márk, veled mi van?
- Ő Backstreet Boys. - válaszolta helyettem a lány.
- Felőlem - vonta meg a vállát, majd kiment.
A ruhánk végül egész egyszerű. Bekáéhoz hasonlóan, egy sima farmer-póló-kockásing szettem lesz, a bal kezemen egy karkötő, B betűs medállal. Bexié ugyan ilyen, csak M betűvel.

Ez után énekóra következett, amire bejöttek vágóképet forgatni. Miután végeztünk a Gotye-val, jöhetett a Mr.A.
Keservesen sokszor vették Bekát amíg egyedül énekeltem. Miután felvették a szükséges mennyiséget, elhúztak. Ezután a tegnapinak pont az ellentéte történt, ugyan is totál bénák voltunk. Az egész szétesett. Judit egész végig ordítozott, majd bejött Körte egy szatyorral a kezében.
- Kölykök, csak hogy érezzétek a törődést, ezt nézzétek - mutatta a zacskót, amibe Subway-szendvicsek vártak ránk. Életmentő.
- Szedjétek össze magatokat holnapra, mert csúnya vége lesz - ajándékozott meg egy utolsó szemrehányással az énektenár, majd kiment.
- Ennek mi baja? - érdeklődött Körte.
- Szétbénáztuk a próbát. Vagyis inkább Márk - éppen egy paradicsommal szenvedtem.
- Miről beszélsz? Én jó voltam.
- Hamis voltál.
- Te meg úgy zongoráztál, mint egy csimpánz. - hogy ez hogy jutott eszembe? Fogalmam sincs.
- Kölykök, befejezni, vagy elveszem a szendvicseket - és azonnal elhallgattunk. A csendet telefoncsörgés törte meg.
- Gyuri bá' az. Vedd fel! - dobta oda a telefont Körtének.
- Mi van? Én biztos nem - hajította vissza - Nem mondta le anyád a magánórákat a hétre?
- De, dehogynem. Gondolom, most csak ellenőriz, hogy azért tanulok-e.
- Kiről van szó? - kérdeztem, mert őszintén fogalmam se volt kitől félnek ennyire.
- A magántanáromról. Brrr - borzongott.
- És nem mertek vele beszélni? - hitetlenkedtem.
- Hülye vagy? Az az ember a múltkor engem is kikérdezett. Beszél vele a halál - panaszolta a menedzser. Itt még egy csomót szórakoztak, majd elegem lett, mert kezdett szánalmassá válni amit művelnek. A telefon elhallgatott, de pár másodperc után újra csörőgnibkezdett. A tanár rendíthetetlenül próbálkozott. Nagyon el akarta érni Bekát.
- Na, ez már kezd röhejes lenni. Add már ide - vettem el a készüléket. Felvettem, de ez az ember nem tudta ki vagyok. Az biztos, hogy a holdról jött.
- Azt mondja nem tudja, ki vagyok.
- Ne hagyd magad! - bíztattak.
Hát nem is fogom hagyni. Minden hülyeséget magyarázott nekem, majd rákérdezett a Habsburg házra.
- Hogy mit tetszik kérdezni? Habsburg ház? Nem tudom merre van. - ez után meghívtam szombatra, és letettük. Csak egyszer kaptam enyhe sokkot. Mi az hogy nem tudja ki vagyok? He?
- Miért hívtad meg az őrült tanáromat? - kérdezte Beka.
- Hát...- mosolyogtam - Neked az őrült tanárod. Nekem plussz egy szavazó.
- De undorító ember vagy te - nem reagáltam, csak mosolyogva kacsintottam. A szokásos szemforgatást kaptam válasznak. Nem baj, ez is megteszi. Lehet ez az ő védjegye. Mikor kinyílt az ajtó, mindannyian odafordultunk. A műsor főszerkesztője volt.
- Hát itt vagytok. - dugta be a fejét - Vár a koreográfus.
- Már megyünk is - mondta a lány, és felhúzatta magát Körtével.