Késtél - Nagy Márk szemszöge

22. rész

1 órán át válaszolgattunk az érkező kommentekre. Egész sok értelmes volt, de persze trollok is akadtak.
Amikor ezzel végeztünk, kissé zűrösen, de elindultunk Beka koncertjére.

1 órával a kezdés előtt, nem voltak rajongók, nem volt az ég világon semmi. Enyhén sokkolódva ültem egy étterem asztalánál, és a látottakat próbáltam emészteni, több-kevesebb sikerrel.

- Mikor fog magához térni? - kérdezte Beka Körtét.
- Hamarosan. Adj neki időt - legyintett.
Az elmúlt hetekhez képest, ez, ami most itt van, lehetetlen...

- De...- szólaltam meg - Nem értem. Hol vannak a rajongók?
- Kié? - vonta fel a szemöldökét a lány. - Kihűl a levesed - jegyezte meg mellékesen.
- Hát a... Az enyémek. Hol vannak a Márkerek? - kavargattam az előttem lévő ételt.
- Mindenfelé. Gondolom
- És a tieid? Itt fogsz fellépni nem?
- Igen, de csak egy óra múlva, és a színpad egy emelettel lejjebb van.
- Jó, de hol vannak a rajongók?
- Pontosan mire gondolsz?
- Hol vannak a táblás emberek?
- Táblás? Úgy érted, azok, akik a műsorban táblákkal drukkolnak neked, amire a "Nagy Márk SMS: 16699" van felfestve?
- Igen.
- Márk, az egy műsor. Ott... hogy mondjam... Ott minden fel van nagyítva.
- Akkor nincsenek táblás emberek?
- Miért lennének? Főleg az én fellépésemen...
- Akkor mi van a kezülkben?
- Taps - nevetett.
- És akkor csak így besétálunk, és leülünk kajálni?
- Most komolyan nem tudom, hogy a dzsungelből érkeztél, ahol majmok neveltek fel, azért vagy ennyire meglepett, vagy csak szimplán nehéz a felfogásod. Márk, te egy műsorban szerepelsz. Eza valóság. Ilyen lesz, ha befejeződik a Pop/rock sztár leszek!
- Ez de szar - akadtam ki.
- A leves?
- Nem. Ez az egész. Szombaton imádnak. Hol vannak most azok az emberek? Az ott- mutattam egy másik asztalnál ülőre. - Az ott miért nem rajong?
- Jó, először is ne mutogass másokra. Másodszor pedig, lehet, hogy fogalma sincs arról, hogy ki vagy.
- Az hogy lehet?
- Úgy, hogy nem ismer az egész világ. Sőt, itthon sem ismer mindenki - mosolygott.
- Komolyan?
- Ja. Aztán van, hogy felismernek, de nem érdekli őket. Mert ebédelnek, vagy mert tudomásul vették, hogy láttak, esetleg nem kedvelnek.
- De amikor a műsorral forgatunk külső helyszínen, mindig jönnek autogrammért.
- Mert az feltűnő, ott kamera van veled, de még az is lehet, hogy statiszták, ki tudja...
- Ne már!
- Ez van - mondta Körte is, amikor odafordultam hozzá.
- Szóval ez ilyen? - dőlem hátra.
- Ilyen.
- Egy óra múlva fellépésed van itt, és nyugodtan eszel.
- Persze, mert éhes vagyok.
- Nincs újságíró.
- Miről írna? A levesről? Mert nem rossz, csak nincs hírértéke.
- Nem a levesről a fellépésedről.
- Minden héten vannak fellépéseim, nagyjából ugyanolyanok, nem fognak mindegyikről beszámolni. Mi osztunk meg képet és infókat róla az oldalaimon, meg a fellépés szervezője és a helyszín szokott rá eseményt csinálni.

- Köszönöm szépen! - vette át a csirkét Beka a pincértől. Kihasználva ezt az alkalmat, faggatni kezdtem, puszta kíváncsiságból:
- Maga felismer?
- Jézusom - csúszott lejjebb a széken a lány.
- Öhm, hogyne persze - válaszolta a megilletődött pincér.
- Aha -mérgettem. - Miért nem kér közös fotót?
- Márk! - szólt rám Beka, Körte meg a szemét törölgette a röhögéstől.
- Mert dolgozom. Ez a munkám -mondta a pincér.
- Értem, persze. És aláírást?
- Hasonló okok miatt. Mert még mindig dolgozom, és nem inzultálom a vendégeket.
- Hagyjak itt dedikált kártyát?
- Mindenképpen.
- Rendben. Ide teszem a sótartó mellé.
- Keresni fogom - ígérte meg, és elment.

Körte a röhögéstől vörös fejével fordult felém - Hát, barátom, ezt hamar kiposztolja.
- Mit? Hogy kapott tőlem dedikált kártyát? - vigyorogtam naivan.
- Nem. Azt, hogy hisztiztél egy étteremben, amiért nem rajongtak körbe.
- Dehogy! Tök jó acr a pincér, biztos, hogy nem ír rólam szemétséget.
- Ó! - nevetett Beka. - Majd rájössz, semmi gond.