Késtél - Nagy Márk szemszöge

28. rész

- A srác - mondtam.
- Mi? Milyen srác? Nincs srác, egyszerűen nem érdekelsz.
- Olyan nincs - legyintettem.
- Mi az, hogy olyan nincs? - nevetett fel.
- A késtél-gyerekről van szó, ugye? Késtél Geriről.
- Először is ne hívd így. Másodszor pedig, nincs róla szó, de ha lenne, azt sem veled beszélném meg.
- Ne már, mikor szakíthattatok? Ezer éve kellett hogy legyen.
- Te tényleg nem tudod, hogy amikor mozog a szám és hangot adok ki, akkor beszélek hozzád? Mert olyan, mintha nem zavarna a dolog.
- Azóta azért a srácért sírsz? Beka, ez tök nyálas - ingattam a fejem.
- Tényleg tök mindegy, hogy mit beszélek.
- Figyelj, túl kell lépned rajta! Én tudod, mit csináltam a szakításom után?
- Na, mit?
- Énekeltem egy dalt. A negyedik döntőben. Aerosmith: Dream on. Neki ajánlottam. Még a kisfilmben is beszéltem arról, hogy mennyire fáj, de el kell engednem őt - mondtam, közbe meg kerestem azt az adást Youtubeon.
- Várj, várj! Neked volt barátnőd a műsor előtt?
- Nem, közben volt.
- Ezt hogy érted?
- Összejöttem egy lánnyal, de szakítottunk.
- Mikor jöttél vele össze?
- A harmadik élő adás vasárnapján.
- És a következő szombaton neki énekelted a Dream on-t?
- Aha. Tökre fájt.
- Mi a bánat fájt? Meddig voltatok együtt, öt napig?
- Három. És ne nézd le, tartalmas kapcsolat volt.
- Gondolom... És ezt bekajálják a nézők? A hülye háromnapos kapcsolatodat?

- Nézd csak meg, hogy festettem összetört szívvel - mutattam neki a kijelzőt.
- Úgy, mint most, csak lefelé néztél.
- Mert szomorú voltam.
- És? - röhögött. - Márk, én egy éve nem tudok túllépni azon, hogy a barátom falára posztolt videóval híres lettem, ő meg kidobott - na erre nem számítottam. Komolyan ezért dobták?
- Ezért dobott? Mert neked sikerült?
- Ez összetettebb dolog ennél.
- Mekkora seggarc.
- Nem az! Nem tudod a részleteket!
- Miért véded még mindig? - néztem mélyen a szemébe. Azért sajnálom a dolgot.
- Nem védem.

- Fura - dünnyögtem.
- Mi?
- Semmivel nem lehet téged kizökkenteni, de ha ez a srác szóba kerül, véged van.
- Ez nem igaz.
- Dehogynem. Hasonlóképpen voltam én is Ritával.
- Persze, akkor beszéljünk inkább rólad - meredt unottan a plafonra. - Ki az a Rita? A háromnapos?
- Igen. Szörnyű volt. Az is eszembe jutott, hogy sírjak.
- Márk, a sírás jön, azon nem gondolkodik előre az ember.
- Dehogynem. Szóval átgondoltam, és végül nem sírtam, de az, hogy eszembe jutott a sírás lehetősége, bizonyítja, hogy mennyire megviselt a dolog.
- Aha, értem. És miért hagyott el Rita?
- Mi? Nem hagyott el. Én dobtam. Nem működött. Nem volt rá időm.
- Előadtad a drámát, miközben te dobtad a lányt? - meredt rám tátott szájjal.
- Hé, nekem is fájt!
- Mi fájt? Ha egyszer te szakítottál vele, mi fájt?
- Én mondtam meg neki! Tudod, hogy az milyen rossz?
- Márk te egy... - akadt meg. - Miért beszélsz Mónikáról a felvételen?
- Mi? Mutasd! - kaptam ki a kezéből. - Ja. Bocs. Móni. Móni volt a neve.
- Ezt ugye nem mondod komolyan?
- Rita utána jött. Jó, na, összekevertem. Zűrös volt az a hét.
- Hogy keverhetsz össze két lányt?
- Mit tudom én, zsúfolt időszak volt.
- Undorító vagy!
- Nagy Márk! - szóltak ki a rendelőből. Végre!
- A te nevedet soha nem keverném össze- indultam meg, és persze kacsintottam.
- Na jó, menj és kacsingass a röntgenben.