Késtél - Nagy Márk szemszöge

9. rész

Hajnali hatkor, ott álltam Bekáék ajtajában és dörömböltem, mint egy elmebeteg. A műsor valami "exlúzív meglepetést" akart, és nekem ez ugrott be elsőnek. Díjazták az ötletet. Így kerültem én ide.
Nyilván nem tudott róla, és beletelt egy kis időbe mire megjelent. Most kelt, és így is baromi szép volt. Azt hittem csak nekem van meg ez a "szupererőm".

- Jó reggelt - köszöntöttem, és a biztonság kedvéért kacsintottam is egyet.
- Mi van? - motyogta. Magam felé fordítva a kamerát ismertettem a jelenlegi helyzetet:
- Felkeltettük Bexit, aki nem számított rám. Klassz mi? Nézzétek milyen fejet vág - fordítottam vissza a felvételt. Az operatőr végigmérte, majd félre kaptuk a fejünket, mert egy alak, ember ölő késsel ordított:
- Meg állj rabló - meghökkenve néztem rá.
Beka csak ott állt, totál nyugodtan, ebben a nem mindennapi szituációban.
- Kemál - szólt - Semmi gond, csak egy műsort forgatunk.
- Ennél bárd van? - csodálkozott a kamerás.
- Dehogy! Gyros kés - javította ki. Igaz, az sokkal megnyugtatóbb.
- Műsor? - kérdezte a para fickó.
- Aha. Látod? Itt van Márk is -  ekkor az ember ki nyújtotta a karját és én felvisítottam, mert szerintem meg akart ölni.
- Márk, ne üvölts már. Ő egy rajongód - próbált nyugtatni.
- Kard van nála - vinnyogtam.
- Gyros vágó kés - Nem tök mindegy??? - Kemál add azt ide!
- Mi ez a visítozás? Megy már a felvétel? - jött ki egy szobából az anyuka - Beki, mi van nálad?
- Kemál kése - válaszolt full nyugodtan.
- Miért van Kemálnál kés? Mi ez az egész? Maga meg ne vegye, kapcsolja már ki! - ez után mindenki megmagyarázott mindent. Jó hír: ezek szerint a Kemál nevű ember nem akart megölni, csak megölelni, mert egy rajongóm. Ahaaaa.

Bementünk a házba és én a megbeszéltek szerint reggelit kezdtem főzni.
- És kész is van. Voilà! - tettem le Beka elé a tányért, amin ott hevertek a szakadt palacsinták, egy kis szirup társaságában.
- Ez igazán - kerestd a szavakat - jól néz ki. Köszönöm szépen.
- Mindet megenni!

- Ez annyira jó - úgy nézett ki, mint aki mindjárt kidobja a taccsot. - hogy nem szeretnék önző lenni, úgyhogy egyél belőle te is - ajánlotta fel. Mit sem sejtve megkóstoltam, aztán én is olyan fejet vághattam mint ő.
- Ez valami...pompás lett - már attól a hányinger kerülgetett, hogy rá kellett néznem.
- Ühümm. Szerintem is.
- Akkor egyed! - vágtam rá, de már majdnem kitört belőlem a nevetés.
Tologattuk egymás között a tányérat, majd Beka megragadott egy marékkal, és beledobta az arcomba.
- Te megdobtál palacsintával - igen, ez elég egyértelmű volt. 2 másodperc múlva visszaadtam. Nem tartott sokáig a nevetése hahhh. Egyszerre nyúltunk a tányér felé, de én gyorsabb voltam, így "kergetni" kezdtem a lakásba, néha néha megdobva egy adaggal. Mikor csapdába esett, kérlelni kezdett:
- Oké, oké, nyertél. Elég volt, megnyerted.
- Feladod? - vigyorogtam rá gonoszan. Ott guggolt és úgy nézett fel rám. Még bőven volt a tányéron dobálni való. Magam felé fordítottam a kamerát és elújságoltam a hírt, miszerint legyőztem Bexit egy palacsinta dobáló versenyben. Annyira jól elvoltunk, hogy el is felejtettem a felvételt. A lány segítséget kért, felhúztam, és olyan közel kerültünk egymáshoz, hogy iszonyatosan zavarba jöttem. Ő kihasználta az alkalmat, belenyúlt a palacsinta cafatokba, és a pólómra nyomta. Na, szépek vagyunk.
- Csaltál - mondtam mosolyogva. Nem érdekelt. Egy cseppet sem. Élveztem a közelségét😉.
- Csak egy kicsit - nézett mélyen a szemembe. Egy örökké valóságig álltam volna azt a tekintetet. Márk, istenem. Mit tett veled ez a lány?
Az operatőr közölte hogy nagyon jó anyag lett, és lépett is volna le, de Beka anyukája mindenkire ráparancsolt, hogy nem mehetünk el amíg nincs rend. Abból a szobából jött ki, amelyikből az előbb. Mit őriznek ott? Beka most ment be.
Mikor kijött, odamentem az anyukájához, és hogy ő is jól hallja beköptem. Ugyan is nem csak én dobálóztam. Nekem adott igazat a "bíró" így együtt folytattuk az undormány felszedését.

- Kit őriztek a szobában? Godzillát? Vagy miért ilyen titkos? - ez borzasztóan érdekelt.
- A húgom.
- Miért van bezárva?
- Nincs bezárva! Csak nem mer kijönni.
- Miért?
- Mert...miattad - vonta meg a vállát.
- Jaaa, neki kellett a kártya. A Márker!
- Az. Ott lógsz a falán.
- És miért nem mer kijönni?
- Mert tíz éves?
- Bízd ide - odaléptem az ajtóhoz, majd bekopogtam.

- Ki az? - jött egy vékony hang.
- Nagy Márk.
- Öhm. Szia!- köszönt az ajtón keresztül.
- Szia.
- Mi újság? - kérdezte.
- Semmi különös. És ott bent?
- Itt sem sok - érdekelt, hogy hogy néz ki. Hogy vajon olyan szép-e, mint a nővére. Vagy hasonlítanak egyáltalán.
- Oké. És mi lenne, ha kinyitnád, és akkor úgy dumálnánk? - Beka mosolyogva nézett. Még nem láttam ilyen boldognak.
- Azt úgy nem akarom.
- Miért nem?
- Mert bénán nézek ki.
- Hát... a nővéred palacsintával dobált, úgyhogy most én sem vagyok annyira a topon. Mármint, magamhoz képest, persze. Az átlagnál így is sokkal jobban nézek ki - ez tény, el kell fogadni😉.
Kinyílt az ajtó, és egy tíz éves kislány dugta ki a fejét.
- Nem is nézel ki bénán- nyugtattam meg.
- Kösz. Te sem - annyira aranyos volt. Csináltunk képeket, beszélgettünk meg minden ilyesmi. Beka hálásan pillantott rám, és látszott, hogy számára mennyit jelent az, amit most tettem. Nagyon szereti a húgát. És én is egyre jobban a Budai testvéreket.